Szilágyi Áron pszichológusa elárulta, mi teszi a vívót legyőzhetetlenné

Faludi Viktória az olimpiai felkészülés kulisszatitkairól is beszélt. Interjú.

2021. július 29., 17:32

Szilágyi Áron pszichológusa elárulta, mi teszi a vívót legyőzhetetlenné

Az Egy mindenkiért című dokumentumfilm egy olyan Szilágyi Áront mutatott be, akit eddig kevesen ismertek. Introvertált, keveset barátkozós típus, aki minden feladatát igyekszik komolyan venni. A sportoló pszichológiai felkészítéséért a 2012-es londoni olimpiát megelőző időszak óta Faludi Viktória felel, akivel test és lélek kapcsolatáról, megszállottságról, mantrákról, pókerarcról és a megfejthetetlen karizmáról is beszélgettünk.

Sportági szereplők szerint egy kardvívó olimpiai versenyen a technikai tudásról, vagyis a testről áttevődik a hangsúly a mentális képességekre, hiszen a négyévenkénti rendezéssel megsokszorozódik a sportolókra nehezedő nyomás. Lehet arányosítani, vagy egyáltalán különválasztani a test és lélek „feladatait” ebben a tekintetben?

Agy nélkül nincs test, test nélkül pedig nincs lélek. Az tény, hogy nagyon sok jó vívó van, ilyenkor valóban fejben dőlhet el, ki győz. A fontos pillanatok valamiféle pszichés jelenlétet feltételeznek, bár fizikai erőnlét nélkül semmit nem ér a sportoló kiváló mentális erejével. A kérdésre válaszolva: nem különválaszthatók, de két rivális hasonló tudásánál nem a szerencse dönt, hanem ez a mentális tényező.

A hollywoodi filmgyár piedesztálra emeli ezt a bizonyos mentális erőt, amely képes komoly fizikai hátrányokat akarati tényezőkkel kiegyenlíteni. Most hirtelen a Rocky sorozat ugrik be. Ez mennyire hiteles a sportban, vagy specifikusabban: a vívásban?

Igen, látunk erre remek filmes példákat. Az Eddie, a sas című filmben például adott egy nagyon tehetségtelen, alkalmatlan figura, aki viszont nagyon akar, edzője segítségével pedig eléri célját és olimpiai síugró lesz. Lehet képességeket kompenzálni, de valóságos eredményt az adja, ha test és lélek megfelelő egyensúlyban van. Csak úgy lehet bajnokká válni.

Ezek a cikkek is hasonló témákról szólnak

Az Eddie, a sas című film főhőse igazi megszállottja egy olimpiai álomnak. Szilágyi Áron is egy ilyen megszállott, egy jó értelemben vett őrültje a céljainak, a vívásnak?

Nem nevezném sem megszállottnak, sem őrültnek, ezekhez a kifejezésekhez pejoratív értelmezés tapad. Úgy mondanám, hogy ő egy nagyon tudatos, érett férfi lett, mióta 11 éve megismertem. Ma Szilágyi Áronhoz szorosan kapcsolódik egy élettörténet, amelynek fejlődési szakaszai vannak, ezekhez kudarcélmények is társulnak. Az ő sportkarrierjében tényleg minden megtörtént: volt bukás, leszállóág, koronavírus időszak, utóbbi minden sportoló számára elég nehéz volt. Inkább úgy mondanám, hogy imádja a vívást, nagyon élvezi és az identitásának része, de nem megszállott vagy őrült.

Miben más, mint a többiek? Egymás után nyert meg három versenyt, amelyek között eltelt négy év, mindegyik alkalommal öt asszót kellett nyernie és egyszer sem hibázott. Születési adottságok miatt jobb alapanyag, vagy szorgalmasabb volt, és többet fejlesztette magát, mint a vetélytársak?

Ha valamiben nagyon jó, az az önismeret. Tudja, hogy bizonyos helyzetekben hogy reagál, milyen a viselkedése és ezek alapján tud arra következtetni, hogy legközelebb mi történik vele. Ennek az ismeretnek a segítségével meg tudja tanulni, hogyan kellene felelnie egy adott helyzetre. Pontosan felismeri, hogy különböző szituációkban ki hibázott, miben hibázott, ő tehet-e róla, vagy sem. Azt is megállapítja, hogy tud-e egy helyzetet befolyásolni, vagy nincs ráhatása a történésekre. Olyan komolyan veszi ezt az önanalizálást, hogy már félig-meddig kollégának hívhatom, mert pszichológus alapdiplomája van, ez is lendületet adott neki. Egy pár éve eldöntötte, hogy többet akar tudni erről a tudományról, és a megszerzett tudással jobban akar vívni.

Tokió 2020 - Vívás - Szilágyi Áron aranyérmes

Szilágyi Áron ismét megvédte olimpiai bajnoki címét a férfi kardozók egyéni versenyének döntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Makuhari Rendezvényközpontban 2021. július 24-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI

Tudna konkrét példát mondani, hogy milyen gyakorlatokkal fejleszti magát?

Az is egy gyakorlat, ha tudja, adott esetben mit vár az a környezetétől. Valamikor két napig békén kell hagyni a gondolataival, problémáival. Ő ilyenkor átgondol és emésztget, erre megtanította a környezetét is, hogy most tartsanak távolságot, mert éppen feldolgoz valamit, aztán majd beszél róla. A közös munkánk során is tudom, mikor kell hátralépnem, engem is ügyesen irányít, hogy ilyen helyzetekben hogy kell viszonyulnom hozzá. Ebben a sportban 7-8 percen keresztül, előfordulhat, hogy picit rövidebb ideig borzasztó koncentrált állapotban kell teljesíteni. Ott kell lenni abban a 7-8 percben, ennyi az élet. Győzelem vagy kiesés. Áron begyakorolta, hogy erre az időintervallumra hogyan tud egy nagyon beszűkült állapotba kerülni. Annyira koncentrált, hogy látszólag nem is lehet kizökkenteni. Jön egy kis hiba és oda bekúszik az ellenfél. Van egy jellegzetes pókerarca, amelyről lehetetlen érzelmeket leolvasni. Ez azért fontos, mert az ellenfelek igyekeznek letapogatni egymás állapotát, de ő képes kiismerhetetlen maradni. Profin képes befelé fordulni, befelé nézni és a fókuszában csak a pást, az ellenfél és a saját tudása marad.

És ott vannak a dokumentumfilmben is bemutatott motivációs mantrák.

Igen, a belső beszéd nagyon hasznos a sportolóknál. Van egy gondolat, vagy varázsszó, amelynek valójában nincs is varázsereje, de személyre szabottan működik. Neki is van ilyen. Az olimpiai felkészítésnél öt asszóra készültünk, hiszen ennyi siker kell az aranyéremhez. Megbeszéltük, hogy mi az az öt dolog, amire fókuszálhat. Ezeket mantraszerűen mondogatta magának. Öt motivációs kifejezés, ami végigvezette az egész napján. Ilyen volt a türelem, hogy uralni kell, ilyen volt, hogy irányítania el, hogy lendületből vívjon. Ezek voltak a kulcsszavak és a mögötte lévő érzések, amelyek abban segítették, hogy csak arra tudjon fókuszálni, hogy mit érez, és arra a tudatosságra összpontosítson, ami megvan benne. Minden asszót mentálisan felépítettünk.

Áronnak van egy megfejthetetlen karizmája, amellyel szinte már azelőtt megnyeri az asszókat, hogy a bíró engedélyt adna a küzdelem megkezdésére. Nem kívánom metafizikai síkra terelni a beszélgetést, de pszichológiai szemmel megállapítható, hogy mi lehet ez a különleges aura, amellyel rendelkezik?

Nekem nehéz objektíven látnom őt, hiszen 11 éve ismerem. A Szilágyi Áronról készült dokumentumfilmben az egyik riválisa, Aldo Montano mondja azt, hogy a magyar fiú fegyelmezett, jól vív, csak lehetne egy kicsit barátságosabb. [Maga Áron is elismeri, annyira a feladatára összpontosít, hogy valóban kerüli a barátkozást – a szerk.] A karizmáját ez a titokzatosság, megfejthetetlenség adja. Ahogy már említettem: jó pókerarca van, nem teríti ki a lapjait. Azért néha sikerül elcsípni egy-egy reakciót. Amikor a grúz Sandro Bazadze megpróbált „eladni” egy találatot és videobíróztak, Áron arcán megjelent egy icipici mosoly. Akkor a televízió előtt rájöttem, hogy Ároné a pont, mert tudta, mit csinált. Ő egy introvertált fiú, aki annyira alázatos, hogy szimpatikussá válik a páston. Olyan határozott, hogy én, bár nem tudok kardozni, de biztos félnék tőle, hogy legyőz. Belép a színre és jelen van. Egyszerűen nem lehet nem észrevenni.

Feltételezem, hogy pszichológusként Áron esetében nem csak a pást körüli érzelmekkel, gondolatokkal foglalkozik.

Egy sportolónál nem lehet csak a sporttal foglalkozni. Ha a lélek jól van, akkor a versenyző képes lehet jó teljesítményre. De jóllét nem feltétlenül a boldogságot jelenti, hanem a traumákkal, félelmekkel fenntartott egyensúlyt. A negatív dolgok megtörténnek, elkerülhetetlenek. Az a nem mindegy, hogy az egyensúlyomat miként tartom fenn arra a napra, versenyre, pár másodpercre. Az önismerethez kellenek a traumák és a krízisek, abból tudunk megküzdést tanulni, abból látunk rá, hogy leszünk képesek ilyen kellemetlen helyzeteket megoldani. Ezek segítségével ráláthatunk magunkra, a működésünkre. Persze, ezek a nehézségek kihathatnak a teljesítményre, de nekem ezért is kell az egész embert látnom, nem csak a sportolót, ebben pedig benne van a párkapcsolat, szülőkkel való kapcsolat, család, minden. Végül a sportoló megtanulhatja, hogy fájdalom, gyász megtörténhet, része az egésznek, de most ott áll az úszómedence szélén és nincs mese, be kell ugrania.

(Kiemelt kép: Faludi Viktória)