Nem indulnak az oroszok

Oroszország nem indítja cselgáncsozóit az idei világbajnokságon, melynek az üzbég főváros ad otthont október 6. és 13. között.

2022. szeptember 21., 08:56

Szerző:

A távolmaradásról Vaszilij Anyiszimov, az Orosz Judo Szövetség (FDR) elnöke nyilatkozott a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek. 

Az FDR annak ellenére határozott a visszalépés mellett, hogy versenyzői ott lehetnének a taskenti vébén, igaz, a sportág nemzetközi szövetsége (IJF) márciusban csak semleges színekben, a nemzeti himnusz és zászló használata nélkül engedélyezte az orosz részvételt. 

Az IJF egyike azon kevés világszövetségnek, amelyek csak részben tettek eleget a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) február végi felhívásának, amelyben Oroszország ukrajnai háborúja miatt különböző büntetések érvénybe lépését javasolta, így azt, hogy a nemzetközi sportági szövetségek tiltsák ki versenyeikről Oroszország – és az inváziót támogató Fehéroroszország – sportolóit.

„Nem veszünk részt a világbajnokságon” – közölte most Anyiszimov, anélkül, hogy külön indoklással szolgált volna.

Ukrajna a minap azzal fenyegetőzött, hogy bojkottálja a vébét, ha azon oroszok is indulhatnak.

(Kiemelt képünk illusztráció. Az orosz Madina Tajmazova (fehérben) és a japán Csizuru Arai küzdelme a női cselgáncsozók 70 kilogrammos súlycsoportjának elődöntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Nippon Budokan arénában 2021. július 28-án. MTI/Czeglédi Zsolt)

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint bravúros eredmény az 1-1-es döntetlen a holland csapat ellen, mégis érez némi csalódottságot, mert az ellenfél emberhátrányban tudott egyenlíteni a magyar labdarúgó-válogatott ellen a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában. Ronald Koeman holland kapitány szerint örülhetnek, hogy pontot szereztek.

A Ferencváros sajnos a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 2. fordulójában sem tudott pontot szerezni, így a csapat október 24-én a francia Nice együttese ellen bizonyíthat majd.