Legyőzték a magyar hoki csapatot a finnek

A címvédő és olimpiai aranyérmes házigazda finn jégkorong-válogatott, érvényre juttatva a papírformát, 7-1-re legyőzte a magyar csapatot a világbajnokság ötödik fordulójának pénteki játéknapján.

2023. május 19., 18:48

Szerző:

A vendégek két harmadig kiválóan tartották magukat a jégkorong világbajnokság ötödik fordulójában, ekkor még 2-1 volt az állás, Sebők Vilmos ütötte a vb-k történetének első magyar gólját a finneknek. A záró játékrész elején viszont öt és fél perc alatt háromszor is eredményes volt a világranglista-vezető, amely ekkor bebizonyította, hogy más szintet képvisel.

A finnek keretében hat NHL-es, nyolc svéd, hat hazai és öt svájci élvonalbeli hokis szerepel. A magyaroknál visszakerült a csapatba Pozsgai Tamás és Csányi Karol, kikerült Szirányi Bence és Kóger Dániel. A kapuban a dánok és a franciák ellen is jól teljesítő Bálizs Bence kezdett, cseréje ezúttal Arany Gergely volt, akinek pályafutása során még nem volt felnőtt vb-találkozója, a svédek elleni 1-7-es összecsapáson védő Horváth Dominik pihenőt kapott.

A házigazdák elleni meccsre 400 magyar szurkoló tudott jegyet venni, egy belépő pedig annyiba (120 euró) került, mint a másik hat magyar érdekeltségű összecsapásra összesen. A vendégtábor mindenesetre hangban többször jobb volt a hazai közönségnél. Előzetesen hasonlóra lehetett számítani, mint az amerikaiakkal és a svédekkel szembeni 7-1-es vereség alkalmával, de most szinte telt ház, 11 és fél ezer néző volt a Nokia Arénában. A két csapat eddig egyszer találkozott vb-n: 2016. május 11-én Szentpéterváron a finnek győztek 3-0-ra. Ezen kívül volt még három barátságos találkozó is, azon egy magyar és két északi siker született.

Bátran kezdett a Constantine-együttes, Jussi Olkinuorának még komoly védenivalója is akadt. Terbócs István kiállításakor Bálizsnak volt sok védése és egyszer a kapuvas segítette ki. A 13. percben tört meg a jég, jó váltás után a hátvéd Mikko Lehtonen maradt üresen, és a rövid felső sarokba bombázott. Az utolsó másodpercekben a magyar kapus bravúrt bravúrra halmozott, a védők is támogatták, így maradt az 1-0.

A második harmad elején Sofron Istvánt küldték ki gáncsolásért, ezt nem sikerült kivédekezni, az NHL-es sztár, Kaapo Kakko keresztpassz után mattolta Bálizst. A 27. percben megszületett az első magyar vb-gól a finnek ellen, az Olkinuora lepkéskesztyűjéről a gólvonal elé lehulló pakkot Sebők Balázs, aki éppen Tamperét hagyja el a szezon végén és lesz a német Iserlohn légiósa, kotorta be. Pozsgai és Galló Vilmos volt a két gólpasszos. Ezután Horváth Milán is gáncsolásért ült ki, de túlélte a nehéz időszakot a csapat. Élvezetes, nagy iramú, folyamatos játék folyt a jégen, amikor mindkét együttes azonos létszámban volt.

A záró játékrész hazai találattal kezdődött, Atte Ohtamaa lőtt a bal felső sarokba. Majd Nagy Gergőt is gáncsolásért büntették, ebből Teemu Hartikainen bődületes nagy gólt ragasztott ugyancsak a bal felső sarokba. Beindult a henger, három perc múlva Kasperi Kapanen volt könyörtelen. Hári Jánosra a negyedik gáncsolásos kiállítást is ráfújták, a hátrányt hősies védekezéssel kibekkelték a vendégek.

A folytatásban is erősen nyomtak a hazaiak, volt még egy kapuvason csattanó lövésük, aztán az 55. percben Waltteri Merela lőtte át a falat. A végén még a svédek ellen a történelmi, első magyar gólt ütő Kiss Roland is kiült a büntetőpadra, ám az utolsó percben az NHL-es sztár, Joel Armia cikázott át a teljes védelmen, és higgadtan a hálóba emelt. Az utolsó húsz percben 24-2 volt a kapura lövések aránya a hazaiak javára.

A szombaton szünnapos válogatottnak vasárnap a német, hétfőn pedig az osztrák csapat lesz az ellenfele. Minden bizonnyal az utolsó összecsapáson dől el, hogy ki lesz a kieső.

(Kiemelt képünkön: A finn csatár Marko Anttila, a finn csatár Hannes Bjorninen és a finn csatár Waltteri Merela ünnepli Finnország hatodik gólját a Magyarország-Finnország mérkőzésen. Fotó: Vesa Moilanen / Lehtikuva / AFP)