Jól küzdött, de esélye sem volt magyar vegyes párosnak asztaliteniszben

Huszonnyolc percig tartott a mérkőzés.

2021. július 24., 07:54

Szerző:

A Szudi Ádám, Pergel Szandra duó kikapott a vegyes párosok első fordulójában, így a 16 között fejezte be szereplését a tokiói olimpián. A magyar kettősnek bravúrra lett volna szüksége a negyedik helyen kiemelt hongkongi Vong Csun-ting és Tu Hoj-kem ellen, bár Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány a sorsolás után úgy nyilatkozott, kaphattak volna jóval nehezebb ellenfelet is.

A kétszeres világbajnoki bronzérmes vetélytárs ezzel együtt már az első szettben bizonyította, hogy elég kemény rivális, és a magyarok – azt leszámítva, hogy a negyedik játszmában hat meccslabdát hárítottak – a folytatásban sem tudtak komolyabb ellenállást kifejteni. A mérkőzés 28 percig tartott. 

Szudi ezzel befejezte szereplését Tokióban, Pergel viszont később még a csapat tagjaként is asztalhoz áll. Az asztalitenisz verseny helyszíne, a Fővárosi Sportcsarnok az első, 1964-es tokiói olimpia alatt a torna és vízilabda küzdelmeinek adott otthont, a létesítmény az elmúlt években felújításon esett át. A vegyes páros versenyszám most először szerepel az ötkarikás programban. Eredmény: vegyes páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért): Vong Csun-ting, Tu Hoj-kem (hongkongi)-Szudi Ádám, Pergel Szandra 4-0 (6, 5, 3, 9).

(Kiemelt kép: Pergel Szandra és Szudi Ádám asztaliteniszezők a Tokió Metropolitan Gymnasiumban tartott edzésen Tokióban 2021. július 22-én. A világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia július 23-án kezdődik. Fotó: Illyés Tibor / MTI