Így szurkoltak a magyarok a nemzeti tizenegynek Budapesten

A 168 fotóriporterei szurkolói zónákban örökítettek meg gyönyörű pillanatokat.

2021. június 19., 18:19

Szerző:

Szombaton mérkőzött meg egymással a magyar és a francia válogatott. A meccs izgalmas volt, az első félidőben Fiola Attila góljával vezetett a nemzeti tizenegy, de Griezmann a második félidőben kiegyenlített, végül az összecsapás 1–1 lett. A magyar csapatnak sikerült pontot szereznie a világbajnokkal szemben. Ahogy arról a 168 tudósított, a szurkolók már délelőtt melegítettek: a Hősök terétől indulva, jó hangulatban, békésen, színes füstgránátokkal a kezükben mentek a Puskás Arénához.

Ott szintén nagyon eufórikus volt a hangulat. Az egész stadion zúgott a „Mindent bele!” és a „Hajrá, magyarok!” rigmusoktól. Szurkolni azonban nemcsak a budapesti stadionban lehetett, hanem több, erre kialakított, úgynevezett Fan Zone-ban is. A 168 fotóriporterei a Városligeti Műjégpályánál és a Szabadságtéren lévő szurkolói zónában jártak. Együtt, egy emberként drukkoltak fiatalok, idősek és gyermekek is a magyar válogatottnak a kivetítők előtt. Ezekből a pillanatokból válogattunk néhányat. Merész Márton és Dimény András képei következnek.

 
 
 
 
 
 
 
 

 

 
 
 
 

 (Kiemelt kép: szurkolók a Városligeti Műjégpályánál 2021. június 19-én, Fotós: Dimény András, 168.hu)