Magyar hírességek is feltűnnek a HELL Boxing Kings ringjében

Igazi nemzetközi küzdelemre számíthatnak a HELL Boxing Kings versenyzői.

2024. szeptember 17., 10:01

Szerző:

Az ökölvívás az elmúlt hónapokban egyre népszerűbb sportnak számít a férfiak és a nők körében is, így nem meglepő, hogy a HELL Boxing Kings is sokak figyelmét felkeltette év elején – írja a Tények.

Egy országokon átívelő, összetett versenysorozatról van szó, ahol az a cél, hogy egy-egy nemzet igazi bajnokai mérjék össze a tudásukat.

A versenyre március közepéig lehetett jelentkezni: tíz országból várták a versenyzőket, akiket négy különböző súlycsoportba osztottak be. Összesen 14 ezren jelentkeztek, közülük egy casting keretében válogatták ki azokat, akik a ringben is megmutathatták a tudásukat.

Júniusban már megrendeztek egy ötnapos versenyt, ahol a castingokon kiválasztott versenyzőknek kellett megküzdeniük egymással, de itt az amatőr boksz szabályait vették alapul. Akinek sikerült legalább 3 mérkőzést megnyernie, máris bekerült a saját súlycsoportjának negyeddöntőjébe, így végül a 32 legeredményesebb versenyző jutott tovább.

Az esemény egyik legnagyobb érdekessége, hogy számos magyar híresség is feltűnik majd a ringben.

A HELL Boxing Kings döntőit Magyarországon rendezik meg

A verseny a hazai sport rajongói számára is izgalmas lesz, ugyanis a magyar bokszolók közül Búza Rafael, Csiki Róbert, Gémes Levente, Kovács Kruzító, Mester Soma, Oláh Levente és Száraz Gergely is bekerült, a nehézsúlyú csoportban pedig ott van Bernáth István és Kiss Levente is. Mindannyiuknak megvan az esélye, hogy az egymillió dollár összdíjazású versenyen első helyezést érjenek el.

A szervezők egy különleges, egyedülálló versenysorozatot szerettek volna létrehozni, így külön kategóriát hoztak létre a hírességeknek. Itt olyan sztárok mérik majd össze a tudásukat, akik egy-egy országban ismertek, például televíziós műsorvezetők, színészek, énekesek, vagy éppen influenszerek.

A magyar versenyzők között ott van Berki Renáta, aki már korábban is kipróbálta magát ökölvívásban, és a kedvenc mozgásformájává vált, illetve Brasch Bence is, aki a színpadot cserélte a bokszringre.

A verseny elő- és negyeddöntőit novemberben és decemberben rendezik meg Magyarországon, és erre alaposan fel kell majd készülniük a versenyzőknek, ugyanis itt már a profi ökölvívás szabályai érvényesülnek.

A végső mérkőzéseket december 22-én egy bokszgála keretében rendezik meg a miskolci DVTK Arénában.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)

07:57

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint bravúros eredmény az 1-1-es döntetlen a holland csapat ellen, mégis érez némi csalódottságot, mert az ellenfél emberhátrányban tudott egyenlíteni a magyar labdarúgó-válogatott ellen a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában. Ronald Koeman holland kapitány szerint örülhetnek, hogy pontot szereztek.

A Ferencváros sajnos a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 2. fordulójában sem tudott pontot szerezni, így a csapat október 24-én a francia Nice együttese ellen bizonyíthat majd.