Esteban Ocon megszerezte első futamgyőzelmét, és épp a Hungaroringen

Lewis Hamilton a harmadik lett.

2021. augusztus 1., 17:40

Szerző:

Az Alpine 24 éves pilótája nyerte meg a Magyar Nagydíjat. A 36. mogyoródi futam hatalmas meglepetéseket okozott a nézőknek. A verseny kezdetét az időjárási körülmények és tömeges karambolok zavarták meg. Újra is kellett indítani a futamot, miközben a zápor után kisütött a Nap. A tavalyi győztes Hamilton, aki gólpozícióból vághatott neki a futamnak eltaktikázta a versenyt és az utolsó helyről kellett visszaküzdenie magát az élbolyba, végül a harmadik helyet sikerült csak elcsípnie. A századik győzelem nem jött össze neki a mogyoródi hétvégén. A nagy rivális Max Verstappen a még pontszerző helyen futott be. A 10 helyet tudta megszerezni összetört versenyautójával. 

Lewis Hamilton a harmadik hellyel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben. A nap játékosát is megválasztották Fernando Alonso személyében, aki sokáig feltartotta Hamiltont, és emiatt sem tudta megnyerni a Magyar Nagydíjat. A második helyen Sebastian Vettel futott be Aston Martinjával. A korábbi négyszeres világbajnok is remekül versenyzett Mogyoródon.

A futam után Lewis Hamilton gratulált a győztes Ocon-nak, és azt mondta, Ocon nagyszerű csillaga a Forma-1-nek, és hogy rengeteg győzelem vár az ifjú versenyzőre. A világbajnoki címvédő elmondta, hogy arra számított zivatar lesz, rossz információk voltak a birtokában. Hamilton a sajtótájékoztatón kicsit furán vette a levegőt, végig egy kis törülközőt tartott a szája elé, alig tudott fellépni a pódiumra is, látszott rajta, hogy nincs jól.

Esteban Ocon a futam győztese, önfeledten és örömmel nyilatkozott a verseny után. Megköszönte csapatának a segítséget. Csapattársának Alonso-nak megköszönte, hogy feltartotta sokáig Hamiltont, ezzel biztosítva futamgyőzelmét. A francia versenyző ugyanakkor Sebastian Vettelnek köszönte meg, hogy ekkora nyomás alá helyezte őt. Ocon ugyanakkor még mindig a 11. a világbajnoki ranglistán. Továbbra is Hamilton, Verstappen és Norris vezeti a mezőnyt.

(Kiemelt kép:Esteban Ocon, az Alpine francia versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíjon a mogyoródi Hungaroringen 2021. augusztus 1-jén. Fotó: Balogh Zoltán/MTI)