Átadták a Vasas megújult síházát

A Normafánál csütörtökön délelőtt ünnepélyesen átadták a Vasas teljesen megújult, a terasszal együtt 400 négyzetméteres, kétszintes síházát, amely a klub északisízői mellett a szabadidő-sportolókat is szolgálni fogja.

2022. december 22., 16:38

Szerző:

A megnyitón Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár kijelentette: céljuk, hogy Magyarország sportnemzetből sportoló nemzetté váljon, ezért kötelességüknek érzik, hogy támogassanak minden olyan kezdeményezést, amely közelebb hozza az emberekhez a mozgást és sportolást. Felidézte, hogy a Vasas síszakosztálya 70 éve alakult meg, normafai síháza pedig 1974 óta üzemel, hosszú évtizedek óta szolgálja ki a klub északisí-sportolóit és több ezer gyerek számára biztosít sportolási lehetőséget. Közel ötven év elteltével elengedhetetlenné vált a főépület rekonstrukciója, amely az államtitkár szerint másfél éves kemény munka eredményeként valósult meg.

„Ez egy gyönyörű karácsonyi ajándék az egész Vasas családnak”

– fogalmazott Schmidt Ádám.

Pokorni Zoltán, a főváros XII. kerületének polgármestere, valamint Fürstner József, a Magyar Sí Szövetség elnöke is emlékeztetett arra, hogy a magyar sísport 1890-ben épp a Normafánál született meg, így utóbbi szerint ezen a napon tulajdonképpen visszatér az otthonába. Pokorni beszélt arról is, hogy a kerületben 2013-ban indult meg a Normafa Park Program, amelynek keretében apró lépésekben újítják meg a környezetet, és ennek a folyamatnak része a Vasas Síház rekonstrukciója. Fürstner pedig hozzátette: a létesítmény a szabadidősportot is szolgálja, és ezzel alapot ad a versenysportnak.

Markovits László klubelnök beszédében újabb fontos mérföldkőnek nevezte a Vasas Síház átadását, hiszen a klub kormány által támogatott, még 2016-ban elkezdett létesítményfejlesztési programjának ez az utolsó eleme. Hozzátette: az elmúlt hat évben több mint tizenöt milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg az egyesület által használt és vagyonkezelt állami tulajdonú létesítményeken.

A síház 1974 óta üzemel a Normafán, eredetileg felvonulási épületnek készült, hogy aztán a Vasas használatába kerüljön hosszú évtizedekre, mostantól pedig teljesen megújult formában szolgálja tovább a szakosztályt. A szalagot a Vasas SC életműdíjas legendás síelői vágták át.

(Kiemelt kép: A Vasas megújult síháza a Normafánál 2022. december 22-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás)