Alkoholtilalmat vezethetnek be a magyar válogatott egyik mérkőzésén

Alkoholtilalmat vezethetnek be a magyar válogatott egyik Európa-bajnoki mérkőzésén, a szurkolók miatt.

2024. március 8., 16:31

Szerző:

Alkoholtilalom bevezetését fontolgatja Köln városvezetése a nyári labdarúgó-Európa-bajnokság mérkőzéseire. A magyar válogatott éppen Kölnben lép pályára első csoportmérkőzésén, Svájc ellen – írja az Index. Német sajtóértesülésekre hivatkozva azt írja a a lap, hogy a kölni RheinEnergie Stadionban tett látogatást csütörtökön Henriette Reker polgármester, valamint Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter, akik arról tárgyaltak, hogyan lehetne a legbiztonságosabbá tenni a helyszínt az Európa-bajnokság mérkőzései alatt.

Az alkoholtilalom a szurkolók megfékezését szolgálja 

„Szeretnénk olyan környezetet teremteni, amely biztonságos és békés találkozókat tesz lehetővé. Konkrét, magabiztos elképzeléseink vannak az ügyben. Várjuk már a kölni vendégeinket, nem akarunk senkit sem vádolni, hogy erőszakos akciókat tervezne a városban. Lehetőségünk van, hogy a szurkolókat kontrolláljuk” – nyilatkozta a kölni polgármester. Hozzátette, az alkoholtilalomról jelenleg is tárgyalnak, valamint nagy lesz a rendőri jelenlét a stadionon kívül is. 

Martin Lotz rendőrparancsnok a Wembley-ben rendezett Anglia–Málta-mérkőzésen tett látogatást korábban, ahol nem lehetett alkoholt fogyasztani, elmondása szerint pedig az ötlet megtetszett a német hatóságoknak. A magyar labdarúgó-válogatott éppen Kölnben játssza első csoportmérkőzését Svájc ellen, június 15-én, 15 órai kezdőrúgással.

Felgyújtotta magát egy szurkoló az Újpest-Fradi meccsen

Az egyik hazai szurkoló nagyon megjárta a vasárnapi az Újpest-Fradi meccsen: felgyújtotta magát – írja a Magyar Nemzet. A szurkoló megsérült az egyik pirotechnikai akcióban. Semmi örömük nem volt az újpesti szurkolóknak a labdarúgó NB I 22. fordulójában, megsemmisítő vereséget mért az Fradi az Újpestre vasárnap. Csapatuk hazai pályán a vasárnapi derbin 5-0-ra kikapott a Ferencváros csapatától.

Aggódó szurkolók érdeklődtek a Facebookon az Újpest FC Szurkolói Csoportjában a megégett társuk felől, és jobbulást kívánnak neki. Az illetőnek egy parázs bepattant a ruhájába, ami kigyulladt, a mellette levők oltották a tüzet. „Szétégett a nyaka” – írja az a társa, aki végül eloltotta – írja a Magyar Nemzet

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó:ROBERT MICHAEL / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)