Magyar alelnököt választottak az iraki elnök mellé

Az eddigi főtitkárt, az iraki Mohamed Dzsaludot választotta meg elnökének a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF), amelynek egyik alelnöke Ádámfi Attila, az IWF korábbi magyar főigazgatója lett.

2022. június 26., 11:54

Szerző:

Az insidethegames.biz portál helyszíni beszámolója szerint a szombaton Tiranában megtartott rendkívüli tisztújító kongresszuson hosszú, olykor roppant éles viták után döntöttek a legfontosabb posztok betöltőiről. Az IWF főtitkára az elnökhöz hasonlatosan a „régi káderek” egyike, a Pán-amerikai Szövetség elnöki tisztét betöltő perui José Quinones lett.

Ugyanakkor első alelnöknek azt az amerikai Ursula Papandreát választották meg, aki az egyik legfőbb reformernek számít, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) is jó kapcsolatokat ápol. Papandrea lépett ideiglenes elnökként 2020 tavaszán a korrupciós vádak nyomán lemondani kényszerült Aján Tamás helyére, ám alig fél évig maradt hivatalban, mert az IWF elnöksége leváltotta. Őt további két ideiglenes elnök követte, és megannyi huzavona, többszöri halasztás után hívták össze végül erre a hétvégére a választókongresszust az albán fővárosban.

Magyar jelöltként Ádámfi Attila szállt harcba, és kapott a küldöttektől megbízást az egyik alelnöki tisztségre. A sportdiplomata, aki 2001-től az IWF versenyigazgatójaként dolgozott, 2014-től 2020 őszéig töltötte be a főigazgatói pozíciót, és október elsejével távozott posztjáról.

A doppingügyektől és vezetői válságtól folyamatosan terhelt súlyemelés jelenleg szerepel a 2024-es párizsi olimpia műsorán, a 2028-as Los Angeles-i nyári játékok előzetes programjából azonban már kimaradt, miután az IWF-et jellemző állapotok miatt a NOB számos alkalommal nemtetszését fejezte ki és súlyos aggályait hangoztatta.

(Kiemelt képünk: Az új elnökök a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség élén. Fotó: A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség hivatalos Facebook-oldala)