Vérdíj

Hegyi Barbara laza könnyedséggel ejti ki elszegényedett kis szülővárosába visszatérve a dúsgazdag Claire Zachanassianként, hogy egymilliárdot ajánl fel, ha az ottani polgárok megölik évtizedekkel ezelőtti szerelmét, Alfred Illt. Mindenki tiltakozik, totális a döbbenet, hogy ilyen nem történhet meg, Európában élünk. Aztán mindazoknak, akik kiakadtak – még Ill családtagjainak is – hajlani kezd a gerincük, majd roppan is. Megideologizálják, hogy tulajdonképpen miért is lehetséges, ami lehetetlen. Elferdített igazságokat papolnak, üres közhelyekkel védekeznek, fenyegetőznek, zsarolnak vagy „csak” cinkosok közt némák. És végül, a busás anyagi haszon reményében, körbefogják Illt, összezárnak, majd még összébb, közösen agyonnyomják. Mindenki tette, tehát senki nem tette. A készséges orvos, Gados Béla megszemélyesítésében, naná, hogy szívszélhűdést állapít meg.

Rudolf Péter agorává teszi a színpadot, ez lehet direktori hitvallás is az elkövetkező évekre. Bagossy Leventével olyan díszletet terveztetett, amely szinte szabadon hagyja a teret. A hátsó fertályon van egy székekből összerakott halmaz, akár installációnak, a város jelképének is tekinthető, mivel meglehetősen könnyen összedőlhet. A panzió erkélye, ahol Claire vár és vár, hogy megtörténjen az, amiről tudja, hogy a temérdek pénz hatására előbb-utóbb be fog következni, egyszerűen a zsinórpadlás. A szinte teljesen üres tér arra is jó, hogy mint valami fensőséges lény, kényelembe helyezkedve, végig tudjon tekinteni a felbolydult lakókon, akik a nagy ígéret, a szebb jövő reményében, kívülről vezérelhetőkké, tulajdonképpen alattvalókká válnak. Ennek folyamatát akarja a megszokottnál is erőteljesebben láttatni Rudolf. Erre kell az üres tér, hiszen így az érdekből kegyetlen végrehajtókká váló polgárok is jól láthatják, mit csinálnak a többiek, jobban terjedhet a tömegpszichózis. Sokan azt érezhetik, hogy megoszlik az elkövetendő bűn, ezért tán mégsem olyan lehetetlen, ahogyan azt az első pillanatban gondolták.

Ehhez bűnbaknak kell kikiáltani Illt, aki fiatalon valóban bűnt követett el, amiről tudott is mindenki, de eddig ez a kutyát sem érdekelte. Nem akarta vállalni, hogy ő a várandós Claire gyermekének az apja, ennek érdekében hamis tanúkat is fogadott. Ekkor kényszerült terhesen, megszégyenülten távozni a városból a szerencsétlen fiatal lány. Aki aztán pótcselekvésként férjet halmozott férjre, már a kilencediknél tart. Az egyiktől hatalmas vagyont örökölt, ezért milliárdos. Egész életében arra készülhetett, hogy bosszút álljon, most pedig megérkezett elszántan, kegyetlenül, kérlelhetetlenül.

És közel sem olyan megroggyantan, ahogy általában a bosszúszomjas öreg hölgyet ábrázolni szokták. Hegyi Barbara még ereje teljében lévő nőt formáz. Nem bíbelődik különösebben a szöveg által leírt művégtagokkal. A teste engedné, hogy akár újrakezdje a kapcsolatot Ill-lel, de a lelke totálkáros. Szép, ahogy végigjárják a Hegedűs D. Géza által alakított Ill-lel szerelmük egykori helyszíneit, és éreztetik, hogy valaha lángoltak egymásért. Mintha még most is fel-felizzana a parázs, mintha időlegesen kicsit visszafiatalodnának.

De Dürrenmatt – és hozzá hűen Rudolf – nem sok teret enged a romantikának. Inkább górcső alá véve, némi távolságtartással, a realitás abszurditását felnagyítva, a komikum fegyverét hathatósan latba vetve vizsgálják az ember természetét. Hegedűs D. abszolút átlagos férfit mutat, akinek szerető felesége, két gyereke és egy kis szatócsboltja is van. Körülbelül annyija van, ameddig a legtöbben eljutnak az életben, és ezzel ki is békülnek mindhalálig. Hacsak meg nem bolygatja valami, valaki az ő viszonylag nyugodt kis létezésüket. Hegedűs D. elénk tárja, hogyan bolydul fel a mindennapok rutinja, Ill viszonylagos tespedtsége hogyan válik rettegő éberséggé. A tevékeny védekezésre való készség pedig mindinkább beletörődéssé, a bűnhődés elfogadásává.

A helyzetet azonban igencsak bonyolítja, hogy ez egyáltalán nem törvényes igazságszolgáltatás, hanem elleplezett, mégis napnál világosabb, barbár gyilkosság. Claire, aki az igazságot pontról pontra kideríti, majd közhírré teszi, bérgyilkosságra bujtogat.

Hogy valójában mi történik ebben az egykor jobb sorsra érdemes, és a gyilkosság után feltehetően újra fejlődésnek induló porfészekben, azt a nagyvilág valószínűleg soha nem tudja meg. Ugyanis a produkcióban nagy hangsúlya van annak, miként manipulál a sajtó. Nem tekinthető véletlennek, hogy a két, hazug hírekkel szolgáló újságíró szerepét ugyanazokra a színészekre, Dino Benjaminra és Tóth Andrásra bízta a rendező, akik Kobyt, Lobyt is játsszák. Ők azok, akik annak idején Claire ellen hamisan tanúskodtak. Nem mellékesen azóta megvakíttatva, az ő szolgálatában állnak. A színház új tagja, Kőszegi Ákos a polgármester. Felcsattanó hangon, a maga és a polgárok nevében is azonnyomban tiltakozik, amikor Claire kimondja, hogy mit akar tűzön-vízen át. A polgármester nyomatékosan világossá teszi, hogy ekkor még abszolút ezt is gondolja. Aztán láthatjuk a vívódását is, hogy azért tán mégiscsak jól jönne az a temérdek pénz. Megerősítené a pozíciójában. Nagyjelenet, amikor beállít Illhez egy vadászpuskával, felajánlva neki, hogy hát jobb lenne, ha maga végezné el azt, amiről ő is tudja már, hogy úgyis bekövetkezik. A polgármester félszeg, csaknem szégyenlős. Mégiscsak volt neveltetése. Meg nem is olyan régen nagy nyilvánosság előtt kijelentette, szó sem lehet arról, hogy eleget tesznek a zsarolásnak, pénzért beáldozzák az egyik polgárukat. Gyötrődik, izzad, de azért teszi, amit nem lehetne, majd eljut egészen odáig, hogy ez már nem zavarja. Száznyolcvan fokot fordul a saját tengelye körül. Hegedűs D. pedig jól érzékelteti, hogy Ill szinte hőssé magasztosul mellette. Erőteljesen visszautasítja a nemtelen ajánlatot. Olyan áthatóan néz a polgármester szemébe, hogy az megsemmisül. Már beletörődött, hogy meg kell halnia, bűnhődnie kell, de hogy meg is kímélje a piszkos munkától azokat, akik holtában hasznot húznak belőle, az azért már több a soknál.

A legelkeserítőbb, amit a Tanár csinál, Fesztbaum Béla megszemélyesítésében. A humánum megtestesítője. Értelmiségi, nevelésre, az emberek jobbítására esküdött fel. Majd neki is teljes lesz a pálfordulása. Felhasználva jó szónoki képességeit, hazug, gyűlöletre, agresszióra buzdító beszédet mond. Füzér Anni jelmezein keresztül is végigkövethető, ki milyen mértékben kezd fittyet hányni a morális értékekre. Megindul a hitelbe vásárlás a vérdíj kontójára, az eddig lepukkantan öltözködők is mind puccosabb és akár rikítóan ízléstelen ruhákban jelennek meg. Leírhatatlanul népes a szereplőgárda, és még a színpadon elhelyezkedő zenészek is szereplőknek tekinthetők. Rudolf Péter minden bizonnyal igazgatásának első rendezésében „felmérő”, „szintre hozó” bemelegítő edzést, hathatós csapatmunkát akart, megvillanó egyéni teljesítményekkel. És ezt abszolút el is érte.

Döbbenetes az az állóképpé merevedő tabló, amikor Ill otromba, gyáva megölése után sietve megérkezik Claire. Lerí róla, hogy elégtételt érez, de meg is rendül. Nyújtja a polgármesternek az egymilliárdról szóló csekket. De közben odarogy Ill mellé. Megmerevedve mozdulatlanná válik. A keze is görcsbe rándul. A polgármester igyekszik belőle kihúzni a csekket, de fél, hogy elszakítja. Óvatosan húzkodja, míg sikerrel nem jár. A városka lakói, vágyuk beteljesüléseként, üdvözült arccal nézik. Senkit nem érdekel, hogy mi volt ennek az ára, hogy két ember ráment erre, hogy mindenki becstelenné vált.

Csak a gerincünk roppanása lenne az egyetlen esélyünk az elviselhető életre? Tényleg nincs más választásunk? – kérdezi az ütős előadás. De nem válaszol rá. Azt azért nyomatékosítja, hogy bármennyire is sokan járják a hasonlóan gerincroppantó utat, mint a városka lakói, ez az út semmiképpen nem járható. / Bóta Gábor

(Az öreg hölgy látogatása, Vígszínház)