Új arcot alkotnak
Különleges élményben volt részük a Star Wars rajongóinak december 18-án, amikor megjelent a The Mandalorian című sorozat évadzáró része. A fináléban szerepet kapott egy rég látott, klasszikus karakter is: az ifjú Luke Skywalker. A legendás jedi a történet idején még csak a harmincas éveit tapossa, ám az alkotók nem kerestek új színészt a karakter megformálására, őt is Mark Hamill keltette életre. A jelenleg 69 éves színész arcát digitálisan fiatalították meg, alkották újra, hogy passzoljon a karakter korához.
Az eredmény finoman szólva is vitatható. Noha Luke jobban nézett ki, mint a korábban szintén hasonló módon újrakreált Tarkin nagymoff és Leia hercegnő a Zsivány Egyesben, arca mégis természetellenesnek, műanyagszerűnek hatott. De nem kellett sokáig várni, és az internet leleményes népe megoldotta a problémát. Alig egy nappal a premier után már több olyan verzió is megjelent a YouTube-on, amelyben a deepfake technológiáját használva tették sokkal hihetőbbé, természetesebbé az eredeti modellt – tehát mesterséges intelligenciát használtak arra, hogy a fiatal Mark Hamillről készült felvételek felhasználásával lecseréljék a sorozatban látott arcot. Mindez a rajongók részéről minimális idő- és anyagi ráfordítással járt, a különbség viszont látványos.
Adódik a kérdés: miért nem választotta alapból ezt a megoldást a szórakoztatóipar 40 százalékát uraló, szinte végtelen anyagi forrásokból gazdálkodó Disney?
 Sötét múlt
A deepfake 2017-ben tört be a köztudatba, amikor számos pornóoldal arra kezdte használni a technológiát, hogy filmekből és a sport világából ismert hírességek arcaira cserélje a pornószínészekét. Ebben az időszakban az interneten fellelhető deepfake tartalmak 96 százaléka pornográf jellegű volt, és ekkor még nem is voltak igazán jó minőségűek sem.
Viszont sokakban felmerült a kérdés: mennyire lehet veszélyes az, ha képesek vagyunk megmásítani egy videó szereplőinek arcát, és olyan hírességeket, politikusokat vagy gazdasági figurákat ábrázolni kompromittáló helyzetekben, akiknek valójában semmi közük az adott szituációhoz?
A veszélyekre többször is megdöbbentő módszerekkel hívták fel a figyelmet. Az akkor még komikusként ismert Jordan Peele deepfake-kel keltett életre egy, az eredetivel könnyen összetéveszthető Barack Obamát, hogy az elnök szerepében figyelmeztessen a technológia veszélyeire. 2020 végén, alig két héttel Luke The Mandalorian-beli debütálása után pedig a brit Channel 4 húzott egy merészet: újrakreálták az angol királynőt a technológia segítségével, hogy egy komikus beszédben figyelmeztessen a deepfake-ekre.
Ezeket a veszélyeket súlyosbítja, hogy a technológia gyakorlatilag mindenki számára elérhető: léteznek szoftverek és ingyenes telefonos appok is, amelyekkel percek alatt magunk is elkezdhetjük használni, ha megvannak az alapvető felhasználói ismereteink.
 Betörhet a mainstreambe?
A technológia sötét webes kapcsolatai és az általa felvetett etikai kérdések fényében érdemes feltenni a kérdést: mennyire akarjuk azt viszontlátni filmekben és sorozatokban? Az ilyen nagy ívű felhasználás elő tudja-e segíteni a technológia fejlődését olyan mértékben, hogy a deepfake-es másolatok teljesen megkülönböztethetetlenek legyenek az igazi emberi arcoktól?
Itt kulcsszereplővé válik a Disney, amelynek munkatársai évek óta kísérleteznek azzal, hogy a lehető legélethűbben kreáljanak digitális színészeket. A The Mandaloriant, vagy a technológiát szintén alkalmazó 2019-es Skywalker korát elnézve egyelőre még nem kell aggódnunk amiatt, hogy a gépek sikeresen elvehetnék a színészek munkáját.
„Fontos megérteni, hogy a stúdiók az ilyen projekteket egy kutatás-fejlesztés céljából felhasználható játszótérként kezelik” – mondta a 168 Órának Anna Greenspan professzor, aki a New York Universityn oktat médiateóriát és technológiafilozófiát. Ezzel arra utal, hogy a Disney nem az interneten megismert és népszerűvé vált deepfake technológiát alkalmazza, hanem inkább saját fejlesztésű neurális hálókban gondolkodik.
Ez magyarázhatja azt is, hogy a stúdió miért nem alkalmazta a YouTube-os felhasználók módszereit, hogy kijavítsa a modellt: ők szimplán a saját fejlesztéseiket szeretnék tesztelni, és ennek része az is, hogy eltűrik a langyos fogadtatást. Ez pedig cseppet sem csorbított a sorozat népszerűségén: az évadzárót Amerikában rekordszámú, 1,1 millió háztartásban nézték, a nézők értékeléseit gyűjtő IMDB portálon pedig az epizód a gyenge effekt ellenére is 9,9-es értékelést kapott.
 Lassú malmok
Így valószínűleg nem arról van szó, hogy a Disney etikai megfontolások miatt nem hozott ki többet Luke Skywalker arcából. Az viszont elkerülhetetlennek tűnik, hogy a jövőben még meggyőzőbben szimulált emberi arcokat lássunk a képernyőn.
„Alapvetően nem tartom valószínűnek, hogy etikai okai lettek volna annak, hogy így alakult ez. Látni kell, hogy a deepfake egy új technológia, és nem konzisztens még az eredménye – mondta lapunknak Ördög Ivett engineering manager, aki MI-alapú technológiákkal is foglalkozik. – Ezekre a problémákra persze hosszú távon lesznek megoldások. Hónapról hónapra jönnek ki az újabb és újabb fejlesztések, amelyek folyamatosan javítanak a technológia képességein.”
Szerinte helytelen az a feltételezés, amely szerint a folyamat lényegesen olcsóbb és gyorsabb a jelenleg használt módszereknél. „A deepfake működése abban áll, hogy arra tanítjuk meg az AI-t, hogy tömörítse le a látható információt úgy, hogy aztán a színész arca és a tömörített infó alapján helyre tudja állítani az eredeti képet – magyarázta a technológia működését. – Aztán aljas módon átverjük a számítógépet azzal, hogy az adat kibontásánál másik arcot adunk neki, mint a tömörítési folyamatnál. Így valószínű, hogy a Disney-nek a munka jelentős részét akkor is el kellett volna végeznie a modellezés, animálás terén, ha deepfake-et használnak, mert csak a meglévő eredményt tudták volna tovább javítani vele.”
„Az sem mindegy, hogy mire alkalmazzuk a deepfake-et. Egy nagyon hasonló arcú 3D-modellre jobban fog működni, mint egy az eredeti színésztől lényegesen eltérő színész arcával” – mondta.
Mielőtt a deepfake ténylegesen elterjedhetne a filmgyártásban, egy úgynevezett proof of concept projektre is szükség lesz, amely képes bebizonyítani, hogy ez a technológia önállóan, a saját jogán is meg tudja állni a helyét. Ördög Ivett emlékeztetett, hogy a ma már értelemszerűen használt 3D-s animációs technológiával is először ezt a lépést kellett megtenni.
Ha megnézzük a 3D-s animáció történetét, arról is képet kaphatunk, hogy mennyi időre lehet szükség ahhoz, hogy egy efféle nagy ívű fejlesztés beágyazódjon a fősodorba. A 3D úttörője, a Pixar még 1984-ben készítette el első, teljes egészében erre a technológiára épülő rövidfilmjét, az alig kétperces André & Wally B kalandjait. Ahhoz, hogy a 3D egy teljes mozifilmet el tudjon vinni a hátán, még 11 évnek kellett eltelnie: 1995-ben került a mozikba a Toy Story, ami a megkérdőjelezhetetlen proof of concept volt, ám 26 évvel később már elavultnak látszik.
A deepfake pedig egyelőre még ott sem tart, ahol a 3D 1984-ben volt. „Egyelőre rövidfilmről sem tudok, amely ilyen technológiák kipróbálására lett volna elkészítve” – mondta Ördög.
Ez viszont nem jelenti azt, hogy a Disney ne dolgozna gőzerővel az ügyön. Júniusban már látványos demóvideóban mutatták be, hogy milyen irányba viszik a fejlesztéseket. Fő újításuk az, hogy az interneten terjedő, alacsonyabb felbontású modellekkel szemben ők magasabb pixelszámú, bonyolultabban előállítható arcokban gondolkodnak.
„Ezek az eredmények elég megkapók, de észben kell tartani, hogy csak drágán lehet előállítani őket – nyilatkozta a Verge nevű technológiai és művészeti portálon egy kutató. – Hónapok munkájába kerül, hogy néhány másodpercnyi használható anyag elkészüljön.” / Mohos Máté
