Populista internacionálé

Először fordulhat elő az Európai Unióval, hogy csökken a tagállamainak száma. Jövő márciusban ugyanis véglegessé válhat a Brexit, ha Theresa May kormánya tartja magát az ígéreteihez. Két éve az euroszkeptikus erők első jelentős győzelmeként könyvelhettük el a brit népszavazást, amelyen a kilépéspártiak szoros versenyben meglepetésre győzni tudtak. Az azóta eltelt időszak nem diadalmenet a brit kormány számára, mivel a kilépés dátuma égetően közeledik, az Európai Bizottsággal azonban még mindig nem sikerült megállapodniuk a kilépés pontos feltételeiről. Egy esetleges megismételt referendumon pedig már a maradáspártiaknak állna a zászló.

Európa-szerte egyre jobb eredményt érnek el a bevándorlásellenes, az EU integrációs törekvéseivel szembehelyezkedő, populista jobboldali pártok. Egységes modellről viszont aligha beszélhetünk, mivel míg egyes országokban a meghatározó mérsékelt konzervatív jobbközép pártokat jobbról szorongató erők emelkedtek fel, mint a német AfD vagy Marine Le Pen Nemzeti Gyűlés pártja, más országokban maga a kormánypárt mozdult el jobbra, érezve vagy éppen alakítva az európai politika gravitációját. Erre a Fidesz vagy a Kaczynski-féle lengyel PiS a példa. Nemcsak fejlődési pályáik, de politikai platformjaik is nagy szórást mutatnak. Remekül példázza ezt, hogy az EP-ben jelenleg helyet foglaló euroszkeptikus pártok azon túl, hogy három különálló kis frakciójuk is van, némelyikük, jelesül éppen a Fidesz, a Brüsszelben legbefolyásososabb mérsékelt jobbközép Európai Néppárt (EPP) frakciójában igyekeznek érdekeiket érvényesíteni. Fideszes körökben egyébként régóta tartja magát a némiképp fatalista feltevés, hogy ha az EU és az azt nagyban meghatározó EPP nem mozdul el a merkeli irányból, akkor a párt, de jelenlegi formájában az EU napjai is meg vannak számlálva.

Mindeközben a kontinentális baloldal az ötlettelenség és bénultság krónikus tüneteit produkálja, képtelen olyan politikai narratíva felépítésére, amely versenyezni tudna az euroszkeptikus vagy – az Orbán Viktor által kedvelt megfogalmazásban – az eurorealista pártok jobboldali populista üzenetével, azaz lényegében az elitellenes nacionalizmussal. A nemzeti irányzatok reneszánszukat élik, mobilizációs képességük pedig kiemelkedő, ahogy azt az óceán túloldalán Donald Trump választási sikere és választói koalíciójának kitartása is példázza. Ezt a közös elitellenes jobboldali irányzatot próbálja sikerre vinni egyre gyakoribb európai látogatásai során a már hazánkban is megforduló Steve Bannon, aki politikai termékként befuttatta Trumpot, és rövid ideig főtanácsadójaként is működött a Fehér Házban. Bár a washingtoni intrikák végül Bannon bukásához, mi több, megszégyenüléséhez vezettek, rövid pihenő után újra aktivizálta magát, és nemzetközi szinten is hozzálátott az általa megvetett politikai-gazdasági elit szétbombázásához, mert az szerinte a politikai középre rátelepedve elveszi a valós döntési lehetőségeket a demokratikus nyilvánosságtól, annak elsorvadásához vezetve. Bannon támogató kiállásával nemrégiben már aktívan segítette a kormányváltó populista olasz erőket. A frissen megválasztott miniszterelnököt egyébként nem sokkal később már a Fehér Házban látta vendégül Donald Trump is.

Bannon azonban nem áll meg itt. Korábbi főnökével rokonságot mutató politikai erőket kíván hatalomra juttatni Európa-szerte. Ez összecsenghet Donald Trump politikai elképzeléseivel is, hiszen közelmúltbeli európai látogatásán komoly kritikával illette az EU-t. Emmanuel Macron francia elnöknek pedig konkrétan a kilépés lehetőségét pedzegette, ami szövetségesek között példa nélküli, kimondottan offenzív gesztusnak tekinthető, még akkor is, ha a Trump-tábor tavaly nyíltan támogatta Macron fő kihívóját, a szélsőjobboldali Marine Le Pent.

Bár a francia elnök figyelemre méltó önuralommal alakított ki egy viszonylag baráti viszonyt extravagáns amerikai kollégájával, a barátinak túlzással sem nevezhető belpolitikai befolyásolási szándék egy szövetséges részéről még közvetett módon sem tolerálható egy kiegyensúlyozott kapcsolatban. Főleg akkor, amikor Trump és Bannon európai elvbarátai a migrációs nyomás kapcsán előszeretettel kárhoztatták Brüsszelen túl Soros György személyét is, mint ellenséges külső politikai manipulátort, aki a demokratikus népakaratot felülírva próbálja elszabotálni az európai nemzetek szuverén döntéshozatalát. És bár Trumpot valamelyest még mindig kötik a diplomáciai keretek, Bannon a formalitásoktól megszabadulva bejelentette, hogy megalapítja az euroszkeptikus, bevándorlásellenes pártok megsegítését szolgáló, Mozgalom nevű mozgalom megalapítását. Ez a szervezet aktív koordinációt nem ígér, csupán ideológiai, közvélemény-kutatási és kommunikációs segítségnyújtást.

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy külső entitástól nem túl direkt beavatkozás-e ez az EU-s választási kampányba. Mivel precedens nem mutatkozott egy ilyen szervezett és átfogó külső befolyásolási kísérletre, a szabályozásbeli keretek sem egy ilyen szituáció kezelésére lettek kialakítva, pedig vélhetően nem is ez lesz az egyedüli, EU-n kívüli befolyásolási kísérlet. Az európai és amerikai titkosszolgálatok régóta figyelmeztetnek esetleges szofisztikált orosz álhírkampányokra és egyéb internetes befolyásolási kísérletekre, ez utóbbi jelenséggel az EU már megpróbál saját erejéből megbirkózni, több-kevesebb sikerrel.

Bannonék célkitűzése ambiciózus, de egyáltalán nem a valóságtól elrugaszkodott: az EP-képviselői helyek egyharmadát szeretnék a jobboldali újhullámnak megszerezni, ezzel támasztva erősebb kihívást az EPP, a szocdemek és liberálisok alkotta európai politikai elitnek, amelyet talán épp a mostani egzisztenciális veszély rángathat ki a bénult ötlettelenségéből. Egy olyan új európai politikai felállás, amely egyre inkább hasonlít az Orbán Viktor által idén Tusványoson is vizionált képhez, ami egy decentralizáltabb EU-t takar, és amelyben Orbán és európai szövetségesei már meghatározó súllyal bírnak. Bár Trump és Bannon formálisan már régóta nem állnak kapcsolatban, az elnök egy ilyen kimenetel esetén köszönetet mondhat korábbi főtanácsadójának, aki jelentősen csökkentheti az EU ellenállását a kialakulni látszó kereskedelmi háborúban az Egyesült Államok és az unió között, ezzel javítva az amerikai pozíciót a Trump által áhított kereskedelmi újratervezésben. Koordinált, deklarált és célirányos együttműködésről nem beszélhetünk, hiszen Bannon szinte vallásos hittel küzd a kirobbanthatatlannak hitt globális gazdasági-politikai elit ellen, amely szerinte a bevándorlás elősegítésével a nyugati kultúra túlélését veszélyezteti. Eltávolításuk neki minden árat megér, Európa pedig megmutathatja, mely jelenségekre képes reagálni a politikai immunrendszere. / Kaló Máté