Körvadászat

Regényes a kezdet, regényes a vég. Hősünk száműzetésben született, Londonban, anno 1853. Meghalt Ausztráliában, önkeze által, 1899-ben. Közben a magyar művészettörténet aktora, múzeumigazgató és gyűjteményszervező, az MTA levelező tagja, a nemzetközi műkincspiac habitüéje, aki állami pénzből vásárol és trezorál. Beszerzi az első kiállítanivalókat. Felesége híres színésznő: Márkus Emília, „a szőke csoda”. Romola lányuk a világhírű balett-táncos Nizsinszkij neje, majd ápolója.

Családi háttere is rendkívüli. Apja Eötvösnek a barátja, Kossuthnak államtitkára, majd minisztere, az amerikai diadalmenetben osztályostársa. A hatvanas évektől itthon is jeles személyiség, akadémikus, „kultúrpápa”, a Nemzeti Múzeum igazgatója, szabadkőműves nagymester. Mint szülő viszont rideg, kevéssé megértő. A történet, amelyben több életre elegendő konfliktus sűrűsödött össze, szinte kiált írótoll után. És mégsem ragad el bennünket. Több a tragédia a történetben, mint az erő.

A magyar múzeumügy úttörői a Pulszkyk. Nélkülük nem lenne látnivaló a gyűjteményekben. (Talán múzeumok sem volnának!) Akkortájt dúl a vita: vajon csak eredetieket szabad-e kiállítani, vagy megteszik a gipszmásolatok is? Lehetne most öntvény Szamothrákéi Nikénk, Milói Vénuszunk, Haldokló gallusunk. Ipari kópiák.

Pulszky külföldön vásárolt, természetesen. Ez fel is keltette a kortársak irigységét, rosszindulatát. Az etelközi recept szerint bátran rágalmazták. Bóvlit vesz drágán – forgatták szemüket a képviselőházban is –, a mi pénzünket szórja. Efféle tetemrehívásnak nálunk mindig sikere van. Pulszky körül is ég a berek: körvadászat. Errefelé az önkéntes mind gyanús. Miért teszi? Mi a jó neki ebben? Ki érti?

Fejben a válasz: pisztolygolyó.

(Pataki Éva: Férfiképmás. Kultúrharc a 19. század végén. Athenaeum.) / Erdélyi S. Gábor