Kincsek föld alatt és felett

Először az akcentusba szerelmesedik bele az ember. Aztán az angol tájat elöntő ködös, szűrt, egyszerre hideg és meleg fénybe, amellyel persze bőven él, és időnként vissza is él az operatőr, Mike Eley. És ha ez még nem volna elég, akkor jönnek a vonósok, az édes-bús melódia belesimul a tájba, kiélezi a tekinteteket. Néha annyira jól működik ez a hármas, hogy a néző el is felejti, hogy voltaképpen miről is szól az Ásatás. Pedig komoly dolgokról van szó. A Sutton Hoo-i lelet igen jelentős angolszász tárgyi emlékeket őriz, és ahogy a filmben is elhangzik néhányszor: a tárgyak jelentette fejlett kultúra miatt a kora középkor többé már soha nem lesz sötét.

Naná, hogy mindez filmért kiáltott, pláne, hogy egy ideig úgy tűnt, az egész egy bár művelt, de mégiscsak unatkozó angol özvegy, Mrs. Pretty (Carey Mulligan) mániája, aki a birtokán található halmok alatt ősi temetkezőhelyet sejtett. 1938-ban fel is fogad egy Basil Brown (Ralph Fiennes) nevű feltárásvezetőt, akit majdnem annyira fellelkesít az ügy, mint őt. El is kezdődik az ásatás, előbb még csak igen szerény mértékben, ám amint fecsegni kezd a mély, és kiderül, hogy a föld a jelentősebbnél is jelentősebb leletet rejt, máris egyre fontosabb emberek kezdenek nyüzsögni a helyszínen. Előbb a helyi erők, az Ipswich Museum képviselői, majd teljes tekintélyükkel és lendületükkel megérkeznek a British Museum kissé gőgös munkatársai is.

A film mintegy feléig úgy tűnik, hogy az Ásatás leginkább a munkálatokról szól, illetve az özvegy és a kissé magának való, ám annál aranyszívűbb feltárásvezető között alakuló szövetségről-barátságról, ám fél táv után az alkotás szilánkosabbá válik. Basil figurája kissé háttérbe szorul, és Simon Stone műve egyszerre beszél az özvegy visszafordíthatatlan betegségéről és annak drámájáról, a közeledő és lassan el is kezdődő háborúról, az ásatás közben szövődő és széthulló viszonyokról, illetve a felbukkanó kincsek (és hírnév) fölötti szelíd torzsalkodásról. Sok szempontból érthető a különféle szálak beemelése, hiszen önmagában az ásatás, bár a cselekmény gerincének kiváló, mégiscsak soványka. Vagy mondjam úgy: ami fordulatot a történet rejt, azt az írók bőséggel kiaknázzák. Így aztán hol didaktikusabban, hol finomabban vetik össze a múlt feltárását a jelen pusztítást (és nem megőrzést) preferáló borzalmaival, és a halál árnyékában a szerelem is hamarabb utat talál magának. Ha kis kacskaringóval is.

Már azért sem zavaró mindez, mert remek színészeket sikerült összeverbuválni. Carey Mulliganre szinte ráöntötték a gyönyörűen sorvadó, sápadt, de arisztokratikusságát pompásan őrző vidéki özvegy szerepét, Ralph Fiennes lubickol a folyton félretolt, mindent a munkájának alárendelő feltárásvezető bőrében. És jók a mellékszereplők is, főként az özvegy gyermekét alakító érzékeny Archie Barnes vagy a gőgjével és súlyával egyszerre birkózó régészt megelevenítő Ken Stott. Miattuk lesz igazán eleven, színes, szagos ez a film. đĐ

(Ásatás, 112 perc, Netflix)