Iskola a kanapén

2020. március 29., 19:33

Szerző:

Egyik pillanatról a másikra kellett bevezetni a digitális oktatást, így nem csoda, hogy az országban különbözőképpen reagáltak a kihívásra az egyes iskolák. A tanárok vérmérsékletüktől és rugalmasságuktól függően oldják meg a hirtelen jött feladatot, így aztán az összkép nagyon vegyes. Sokan lelkesen vetették bele magukat a munkába, mások nem tudnak elszakadni a régi beidegződésektől, és mindenáron a távoktatásban is a hagyományos eszközöket erőltetik. Már ahol erre van mód, mert a leszakadó településeken sok családnál áram sincs, ezeken a helyeken ellehetetlenült az oktatás. Őket aztán igazán magukra hagyta a kormány, ahogy a hajléktalanokra sem gondol senki – mondhatni, szokás szerint. Ami pedig a külföldi példákat illeti: meglepő módon tőlünk nyugatra sem mindenhol alapvetés, hogy egyik pillanatról a másikra fel tud állni egy működőképes rendszer. Akár lehetőség is lehet ez az időszak a felzárkózásra, de a szakértő szerint ez nagy valószínűséggel nem fog bekövetkezni. Szerinte szeptembertől visszazökken az iskolai élet a megszokott kerékvágásba.