Hm

Hegyesen kezdődik. Abel megtudja, hogy szerelme, Marianne gyereket vár. Ám az apa nem ő, hanem barátja, Paul, akivel Marianne több mint egy éve párhuzamos viszonyt folytat. Beosztva. Egy napon – vagy pláne egyszerre – sohasem. A jó ízlés, ugyebár, nem engedi. Mentő körülmény, hogy a hölgy mindkét férfit egyformán szereti. Miért válogatna hát tök feleslegesen közöttük?

A megoldás rapid és cudar. A hirtelen lett szülők összeházasodnak, majd a férj álmában elhuny. És a szép özvegynek (biz’ láthatóan elkelt volna egy fogszabályozás hajdan!) megint nem kell választania, hisz a felszabadult ágyra beköltözhet Abel, aki egyszer már majdnem apa lett.

Itt van aztán persze a hajdani magzat, akiből azóta öntörvényű gyerek lett (7-8 éves), és bizalmasan közli az új/régi (?) felmenővel, hogy apját, Pault meggyilkolták, mégpedig maga a mama. Az orvos nem kért boncolást, mert a tettes (az a kis beosztó) a díványon lekenyerezte (így is lehet mondani, bár a kenyér itt csak metaforikus).

Ez a zanza így eléggé riasztóan hat, belátom, alig jobb, mint az egyiptomi tíz csapás. Pedig néhány szeplőtől eltekintve a történet majdnem szeplőtelen, bár a mi ízlésünkhöz képest kétségtelenül szabados. Néha meglepő. Elképesztő. És éppen ezek a jelenetek a legkínosabbak, ahol az egyenességet, a szókimondást ünnepelhetnénk.

Innentől aztán nem mesélem tovább, van még egy a tinédzserségből alig kilábalt, kissé pogácsaképű hősszerelmes lány, egy mindkét nemű szereplőkkel a maga kompromittálására kész orvos, francia külügyi tisztviselők, pincérek, portások, negyedik alabárdosok stb.

Nem olyan kínos a film, mint ebből gondolnánk, de sajnos nem is olyan jó, mint remélhettük volna még az elején. Ha nincs jobb dolguk, kockáztassanak.

(A hűséges férfi című francia filmet Louis Garrel rendezte és játssza.) / Bölcs István