Basszus!

Basszus hangon gügyögni: nem hat túl természetesnek. Ha már gyerekekről mutatunk filmet, ne árulkodjon kívülállásunkról, kívülmaradásunkról a történet tálalása. A káromkodó gyerekszájak. Nem biztos, hogy a „rajtuk nevetünk” a leggyümölcsözőbb változat. Ha már a „velük nevetünk” nem működik.

Három tizenkét éves gyerek a címszereplő. A kulissza meg egy meglehetősen alulbútorozott, ostobácska társadalom, ahol valami értelmesre lelni – nagy kunszt. (Egyéb művészetre nem futotta.)

A három fiú leginkább a szex sokféle ismeretlenségével birkózik: a ténykedés módszertanától a segédeszközök arzenáljáig. (Mi mire való? És mi nem való egyáltalán? Guminővel erőszakoskodni? Pornózni?) Közben, persze, nyelvileg azonosulnak a vágyott témával, így aztán az angolban úgynevezett négybetűs szavaknak a cunamija borítja el a kertvárosi pubertás Scylláit és Charybdiseit.

A felnövekvés átmenete sok apró tényezőből formálódik. „Hőseink” először kóstolnak sört, lopnak is belőle. Csókolózni akarnának megtanulni sürgősen, és hát – mert Amerikában vagyunk – ehhez a legújabb technikát is bevetik: drónnal lesnék meg a szomszédos kertben hetyegőket. Ám aztán minden összekavarodik. A papától lopott légi jármű katasztrofálisan pórul jár, a masina propellerei elintézik a virágokat, a könyveket, a papírokat. Nem lehet más a vége, csak szobafogság a merész pilótának.

Közben persze új ellenségek támadnak: két tizenhat körüli lány, akik vissza akarják kapni a fiúkhoz került drogadagjukat, s ennek érdekében vad üldözésbe kezdenek. A fiúk menekülésbe. Többet nem mondok, ugyanis nincs mit. A film – tegyük hozzá ezt is – néhol leül, majd kapja hirtelen, s egy iramodással a pitvarban terem. Ahol helye van.

(A Jó srácok című amerikai filmet Gene Stupnitsky és Lee Eisenberg készítette gyerekszereplőkkel, 16 éven felülieknek.) / Bölcs István