Botrányos filmbemutató

Ön személyesen ismerte Barta Tamás édesanyját. Hogyan tudta feldolgozni a fia elvesztését?

Edit néni emberi roncs lett a fia halála után. A nagyszüleim szomszédja volt, összebarátkoztak, majd Edit néni élete utolsó éveiben már nálunk lakott. Édesanyámat a fogadott lányának tekintette, és úgy végrendelkezett, hogy ő legyen Barta Tamás jogörököse. Egyébként többször említette nekem, hogy szeretné, ha a fiáról filmet csinálnék. De kímélni akartam őt, másrészt dokumentumfilmesként mindig is a társadalmi, politikai konfliktusok érdekeltek igazán.

A néni halála után találták meg azokat a kazettákat, amelyek Barta Tamás és édesanyja hangoslevelezését tartalmazták. Ők ugyanis légilevelekben küldött hangkazettákon tartották egymással a kapcsolatot. Miért döntött úgy, hogy mégis megcsinálja a filmet?

Amikor meghallgattam ezeket a hangfelvételeket, akkor döbbentem rá, hogy ebben a történetben mennyi minden van. Szól egy megrendítő anya-fiú kapcsolatról, és arról is, hogy a diktatórikus rezsim hogyan tud szétszakítani családokat. Tomi elsősorban azért hagyta el a hazáját, mert nem bírta elviselni az itteni politikai-társadalmi légkört. Ő egy szabad, sokszínű világba vágyott, amit számára Amerika jelentett. A disszidálás itthon bűncselekménynek számított, és a távollétében két év letöltendő börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Sokan a kortársai közül is máig haragszanak rá. Tomi nem jöhetett haza az édesanyját meglátogatni, mert rögtön lecsukták volna. Ugyanakkor az anyja kiutazási kérelmét éveken át elutasították.

Kint azonban Barta nem lett akkora sztár, mint itthon az LGT-vel volt. Los Angelesben stúdiózenész lett, és kénytelen volt telefonmarketinges munkát is vállalni. Egyik hangoslevelében bevallja, mekkora csalódás neki, hogy nem tud zenélésből megélni. Nincs már életcélja.

Ezt a halála előtt néhány évvel mondta, ám a leveleiből úgy tudjuk, ezután összeszedte magát. Amerikában azért is maradt kint, mert megházasodott. Később ugyan elvált, de megtalálta a nagy szerelmét, és a magyar származású menyasszonyával boldogan, jólétben éltek. Tény, hogy művészileg nem tudta magát igazán megvalósítani, bár szerintem volt benne annyi előrelátás, hogy sejtette: kint nem megy majd minden úgy, mint idehaza. Tominak választania kellett a szakmai karrierje és a között, hogy egy szabad országban éljen. Megértem, hogy az utóbbi mellett döntött.

Ön több mint tíz évig dolgozott a filmen. Miért ilyen sokáig?

A saját költségünkön kezdtük el a film előkészítését, ami rengeteg kutatómunkával járt. Az adott lökést, amikor a Nemzeti Filmalap beszállt a támogatásába, így tudtunk Los Angelesben is forgatni. Én már előtte tíz évvel kimentem oda, megkerestem Tomi egykori házát és az ismerőseit. Amikor becsöngettem hozzájuk, és megmondtam, hogy Barta Tamásról akarok forgatni, mindenki rémülten csukta be az ajtót. Látszott rajtuk, hogy valamitől még mindig félnek.

A zenész halálának körülményei máig tisztázatlanok: fényes nappal lelőtték a házában. A rendőrség végül öngyilkossággal zárta le az ügyet, ami elég abszurd, mert nehéz elképzelni, hogy kétszer mellkason lőtte magát. Tervezte, hogy kideríti Barta halálának valódi okait?

Nem, de ezt persze nem is lehet teljesen kihagyni. Azért is mentünk ki újra Amerikába az édesanyámmal, mert ő mint jogörökös hozzájuthat minden hivatalos aktához. Találkoztunk kint Tomi volt magyar menyasszonyával is, aki rengeteget segített. Azt mondta, kizárt, hogy Tomi öngyilkos lett, boldogok voltak, a közös jövőjüket tervezték.

A filmben nyilatkozik Barta egykori legjobb barátja és üzlettársa, Fekete Barna is. Beszél arról, hogy ő volt az első számú gyanúsított, mert az ő pisztolyával lőtték le Tamást, így az ő ujjlenyomata volt a fegyveren.

Barna azt is hozzátette: Tomi a halála előtt kérte meg őt arra, hogy vegyen neki pisztolyt. Ám hogy miért volt erre szüksége, azt nem árulta el.

Fekete Barna jelenleg perrel fenyegeti önt, mivel szerinte a film sérti a személyiségi jogait. Számított a botrányra?

Egyáltalán nem. Barna a filmben elhangzott minden nyilatkozatához írásban hozzájárult. Most azt állítja, többször kérte, hogy a bemutató előtt hadd nézze meg az egész filmet, de ez nem igaz. 2019 végén felkeresett minket Portugáliában. Együtt vacsoráztunk, minden a legnagyobb rendben volt.

Az ügyvédje szerint önök felhasználtak a filmben egy olyan régi amatőr felvételt az ügyfeléről, amelyhez ő nem járult hozzá.

Ez nem igaz. A film egyik jelenetében látható is, amint édesanyám megmutatja ezt az amatőr felvételt Barnának, és beszélgetnek róla. Ezek után írta alá, hogy szerepel a filmben.

Ez a felvétel néhány évvel a zenész halála után készült, ezen is elismeri Barna, hogy ő volt az első számú gyanúsított. A videót megmutatták a kint élő Rónai Péter ügyvédnek is, aki megjegyezte: „Fekete nem tűnik szomorúnak a barátja halála miatt. Nem olyannak látszik, mint egy legjobb barát.” Barta menyasszonya pedig kijelenti: először ő is azt gondolta, hogy Barna benne volt a gyilkosságban. Ezek a nyilatkozatok azt sugallhatják, hogy Fekete Barnának köze volt a barátja halálához.

Megértem, hogy ez őt zavarja, de ezek a film szereplőinek a véleményei, nem tényállítások. Nem is lehetnek azok, hiszen senki nem tudja, valójában hogyan halt meg Tomi 1982-ben. Barna és mások is korábban többször nyilatkoztak a sajtónak arról, hogy a zenész kokainnal kereskedett, tartozott egy drogbandának, ezért végeztek vele. Barna nehezményezte, hogy az ő verziója miért nem került teljes egészében a filmbe. Azért nem, mert nem tudjuk, hogy a drogos leszámolás teóriája mennyire bizonyítható. A híreszteléseket pedig nem akartam megerősíteni. Amúgy Tomi volt menyasszonya nekünk azt mondta: a vőlegénye sohasem kábítószerezett, együtt éltek, de a drognak nyomát sem látta.

Miért nem próbálta ezt a vitát valahogy lerendezni Fekete Barnával?

Dehogynem próbáltam! Beszéltünk telefonon, felajánlottam neki, hogy jöjjön el a film közönségtalálkozóira, vegyen részt ezeken. Úgy tűnt, ezt elfogadta. Majd két nap múlva a Facebookon megfenyegetett a „befolyásos barátaival”, és hogy be fog perelni minket. Nemcsak a saját nyilatkozatát akarja átvágatni a filmben, hanem azokét is, akik vele kapcsolatban megszólaltak. Az ügyvédje leveleket írt azoknak a moziknak, amelyek a filmünk bemutatójára készültek, hogy halasszák el a vetítést, amíg ez az ügy nem rendeződik. Két mozi is megkeresett minket, hogy nem értik, mi ez az egész, de sikerült meggyőzni őket, hogy nyugodtan tűzzék műsorra a filmet. Nem tudom, lesz-e per, de ha igen, az évekig elhúzódhat. Ha a bemutató ennyit késne, az a film végét jelentené.

Hirtelen megszaporodtak Barta Tamás barátai. Feltűnt egy Fekete Gábor nevű személy is (nem rokona Fekete Barnának), aki a Blikk-kel közölte: ön őt is felkérte, hogy nyilatkozzon a filmben, de miután megtekintette az alkotást, annyira felháborodott, hogy írásban tiltotta le a vele készült videoanyag felhasználását. Mi zajlik itt?

Nem tudom, mi van a háttérben, de ebből sem igaz egy szó sem. Valóban találkoztam és forgattam Fekete Gáborral több mint két éve Szentendrén, de mivel újat nem mondott Tomiról, én írtam meg neki, hogy a vele készült felvételt nem fogom használni. És ha tényleg megnézte a filmet, látnia kellett, hogy nincs is benne. Vicces ezután letiltással fenyegetni.

Mégsem nevet rajta.

Persze, megvisel ez az egész, és nem csak azért, mert tízévnyi munkánkat igyekeznek tönkretenni. Dokumentumfilmek esetében máshol is előfordulnak botrányok, mert a szereplők olykor elvárják, hogy a film úgy mutassa be a témát, ahogy azt ők szeretnék, ahogy nekik kedvező. Úgy viselkednek, mintha ők lennének a rendező. Tomi édesanyját annak idején nagyon megviselte, ha a fiáról egyáltalán szó esett a médiában, úgy állították be, mint egy drogdíler maffiózót. Aminek semmi alapja nincs. És most itt ez a film, és megint nem Barta Tamásról van szó, aki egy fantasztikusan tehetséges zenész volt, és megérdemelné, hogy méltón emlékezzünk rá. Baromi igazságtalan ez vele és az édesanyjával szemben is. / Sándor Zsuzsanna