Apokaliptikusan

Élők és holtak keverednek e magyar tévésorozatban: földművesek, rég halott pálos szerzetesek, csonka végvári vitézek, a török kor hősi halottai. Zombik. Pedig ők voltak itt az őslakosok. Mi, túlélők csak fölébük tolakodtunk. E földön nincsen számukra hely. Vissza kell hát őket temetnünk. Vissza Köveskál, Henye, Salföld öt évszázaddal ezelőtti jelöletlen tömegsírjaiba. Kál horka földjébe.

Manapság a nekrológipar divatba jött, mint a látványpékség meg a szalonborzongás. Ennél letaglózóbb azonban a túlélőhorror. A Káli-medence patakjaiban, a Sédben, a Burnótban embervér folyik, a kékkúti forrásból dettó. Műsárban, művérben keresi feladatát, arcát, jövőjét Alex, a Füst Milán Színház ifjú művésze, aki a trianoni Hamlet címszerepében oly emlékezeteset alakított. Ebben a tévés sorozatban kissé bizonytalan, elégedetlen, nem olyan könnyű szeretni azokat, akik nem tudnak meghalni. Akiknél unokáinknak nincs hova leborulni.

Pedig Alex nyitott és fogékony a szokatlan elképzelésekre is. Az ő Hamletjük helyszíne nem Helsingør, hanem Kolozsvár. Ophelia erdélyi úrilány. A dán királyfi nagy monológját megkomorítják Ady versével, az Üdvözlet a győzőnek szavaival. A színpadot a Mátyás-szobor uralja, és a Szent Mihály-templom képe. A sírásók Házsongárdon működnek. A tragédia 1918 és 1920 között játszódik. Fortinbras nem norvég, hanem román, a neve itt Fortin Brascu. Van még benne sírva vigadás, magyar Himnusz, operett. És a különös, anakronista kevercs mégis működött. (Szükséges ezen elgondolkozni!)

Ez a szép írás, a Káli halottak című regény egy teljes és tartalmas életpályát zárt le váratlanul. Szerzője ez év nyarától „az ismeretlen országban” tartózkodik, „ahonnan még nem tért meg utazó”.

(Térey János: Káli holtak. Jelenkor. Második kiadás.) / Erdélyi S. Gábor