Áfacsökkentés

2017. március 17., 09:50

Szerző:

A mindennapok kedves foglalatosságához tartozik, hogy kinyitjuk a sárga csekkektől dagadó postaládát. De vagyunk néhányan, akik töretlenül hisszük, hogy Magyarországon is 21. századot írunk, így a számláink zömét digitálisan kapjuk, kinek, ha nem másnak, mint internetszolgáltatónknak a segítségével.

Bár állítólag piac van és verseny, szerencsétlenségünkre olyan helyen lakunk, ahol egy hárombetűs, U-val kezdődő cég monopolhelyzetben „szolgáltat”. Azt most hagyjuk, hogy hányszor van órákra kimaradás, vagy az Európa legdrágább tarifájáért nyújtott, szélesnek nevezett sáv milyen gyakran lassúbb a csigánál, és hogy miképp gazdagítják az életünket azzal, hogy még a levelezőrendszer sem működik. A telefonos ügyfélszolgálathoz ilyenkor csak az fordulhat, akinek ideje tengernyi, határidő nem sürgeti, türelme végtelen, idegei kötélből, szeret gombokat nyomogatni, automata szövegeket és rettenetes, végtelenített zenéket hallgatni.

Feltételezésünk szerint az említett cég sincs tisztában azzal, hogy az internet sokaknak munkaeszköz. Nehezen értik, hogy dolgozni nemcsak a földeken, a sertésólban vagy a vaskohóban lehet, hanem mai világunkban akár otthon, akár egy kávézóban is, laptopunk előtt ülve, a világhálót használva. Ezt nevezik szellemi munkának, és ez is munka, pláne egy munkaalapú társadalomban.

Az elmúlt hét évben ritkán állt fel a magyar lakosság otthoni foteljének kényelméből, de amikor a kormányzat az internetet is meg akarta sarcolni, százezres tömeg hömpölygött végig Budapest utcáin. Emlékezetesek azok a gyönyörű fotók, ahogy az emberek, kezükben világító mobiltelefonjaikkal végigvonultak az Erzsébet hídon. A kormányfőt kiverte a veríték a látványtól, s megbízta az informatikához legjobban értő, szellemesen twitterező párttársát a probléma megoldásával. Röpke másfél év alatt a probléma megoldódott, az internetre kivetett – ismételjük, Európában a legmagasabb – 27 százalékos áfát 18-ra csökkentették. Ez bizony nem kevés, különösen a kiugróan magas tarifát figyelembe véve, igenis érezhető lesz – gondoltuk –, s mindjárt jókedvre derültünk. Az U betűvel kezdődő cég pár héttel később vidáman kiküldte a digitálisan és már az alacsonyabb forgalmi adóval kiállított számláját. Egy szolgáltató, amelyiknek van humora!

Törvénytisztelő cég lévén 18 százalékos áfával számoltak, ám előtte tréfából felemelték az alapárat, így a végösszeg kemény 231 forinttal lett kevesebb. Alig egy euróval. Most törhetjük a fejünket, mire költsük, hogyan mulassuk el a megtakarításunkat. Egy liter tejre? Két Túró Rudira?