A szabadság napja

Bár a gyülekezés négy órakor kezdődött, a Műegyetem rakparton akkor már rég zsongott a tömeg. „Kérjük, menjen mindenki hátrébb – mondták a hallgatók –, még nagyon sokan jönnek!”

Kezdetben mindenki óvatosan saccolgatott, de aztán egyre bátrabban mondták: „Több ezren vagyunk, több ezren vagyunk” – annyian voltak. A rakpart fél ötre teljesen megtelt. Jöttek politikusok, művészek, idősek, fiatalok. Sokan voltak – sokféle okból. Néhányan azt mondták, megemlékezni jöttek a szabadság harcosairól, páran pedig azt, hogy az SZFE diákjait támogatni. A legtöbben viszont úgy gondolták, hogy most a kettő egy és ugyanaz.

Egymás mellett sorakoztak az ELTE, a Corvinus, a MOME, a Pécsi és a Debreceni Tudományegyetem hallgatói. „Kezdettől követtük a hallgatók sorsát, és úgy gondoltuk, igazságtalan, hogy ennyire mellőzték őket a döntések meghozatalakor. Most viszont, amikor rengeteg elvonással és retorzióval küzdenek, úgy éreztük, el kell jönnünk, hogy kiálljunk mellettük. Ha nem tesszük, mi lehetünk a következők” – mondták.

Talán a tüntetés hete volt az eddigi legnehezebb az SZFE hallgatóinak. Kizárták őket az egyetem termeiből, egyre nehezedik az oktatás az intézményen belül, és péntek reggel újabb rossz hírt kaptak: a Fővárosi Törvényszék első fokon jogellenesnek minősítette az egyetem munkavállalóinak sztrájkját. A hallgatókon mégsem látszott, hogy sikerült volna megtörni őket. „Nekünk ez nem a vége, hiszünk az igazságban – mondták dühösen. – Ma nem csak magunk miatt vagyunk itt. Október 23-a van, ez a szabadság napja.” Bosszantotta őket, hogy a kuratórium éppen azon a napon tette közzé a bíróság döntését.

Háromnegyed öt előtt Fullajtár Andrea színésznő, az SZFE oktatója elszavalta a Nemzeti dalt. „A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!” – zúgta a tömeg, majd elindultak az Uránia felé.

A Szabadság hídon az SZFE diákjai nem hittek a szemüknek: „Már a híd végén járunk, de a rakpart még mindig tele van emberekkel.” Az Erzsébet hídhoz érve a diákok a szabadságharc hőseinek tiszteletére néma vonulásra kérték a tömeget. Néhányan már akkor fáklyát gyújtottak.

A vonulók igyekeztek komolyan venni a hallgatók kérését: olykor fel-felkiáltott valaki, hogy „Szabad ország, szabad egyetem!” – de a tömeg nem csatlakozott hozzá. Csendben vonultak egymás mellett, még a gyerekek is fegyelmezték egymást: „Pszt! Ne beszélj, most csak halkan szabad menni” – de közben ugráltak és nevetgéltek. Nagyon élvezték, hogy most valami nem mindennapi dologban van részük.

A forgalom közben állt, de dudaszót alig lehetett hallani. Az autóban ülők csendben, türelmesen megvárták, amíg a tüntetők elvonulnak.

A tömeget a felszólalások előtt a Független Zeneakadémisták Szimfonikus Zenekara szórakoztatta. Sokan elérzékenyültek. „Nemcsak a zene miatt, hanem a hangulat is teszi. Csodálatos, hogy ennyien vagyunk” – mondták.

Az első felszólaló, az SZFE egyik hallgatója „tisztelt miniszterelnök úr” megszólítással kezdte mondanivalóját, amire a tömeg dühösen felmordult. Beszélt még Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete országos választmányának tagja, Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke, Szkaliczky Andrea orvos az egészségügyi dolgozók nevében és Kós Ágnes műtős szakasszisztens. A beszédek után Horváth Aladár és a FreeRoma Group a Titkos egyetem című dalt énekelte.

„Ez az esemény most véget ér, de ez valaminek a kezdete is lehet” – zárta a rendezvényt az SZFE hallgatója. És még azt is mondták, hogy ezen a demonstráción megteremtődött a nemzeti együttműködés rendszere. Bár nem úgy, ahogy a kormányzat évek óta hirdeti. / Cserdi Dóra