Vasút-villamos fogja összekötni Szeged és Hódmezővásárhely belvárosát

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. január elején kiírta a nyílt közbeszerzést a Szeged és Hódmezővásárhely belvárosa közötti közlekedő tram-train kapcsolat kivitelezésére – írja a Szegedma.hu.

2017. január 12., 06:51

Alstom vasút-villamos

A tram-train (villamos-vasút) egy speciális vonattípus, amely a településeken belül villamosként, azon kívül dízelüzemű vonatként közlekedik. A két település közötti vonal megvalósítását már egy évtizede tervezik.

A NIF Zrt. a tervezésre és kivitelezésre húsz hónapos határidőt biztosít. A nyertes pályázónak a beruházás részeként Hódmezővásárhelyen 3,3 kilométer hosszú, egyvágányú városi villamosvonalat kell építenie, öt megállóhellyel és egy végállomással, valamint elvégeznie a meglévő infrastruktúra szükséges átalakítását.

A lap szerint a vonalon közlekedő jármű látszólag közönséges villamosnak fog tűnni, amely a szegedi 1-es vonalán eljut a Rókusi pályaudvarig, ahol automatikus behúzza az áramszedőt és beindítja a tetőn található dízelmotort. A tervek szerint a tram-train kilencven utast szállítana, és egyes szakaszokon akár 100 km/órás sebességgel is haladhatna.

Több cég gyárt ilyen típusú járműveket, többek között a Stadler és a fővárosi új metrószerelvényeket szállító Alstom is.

(Szegedma.hu)

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, márciushoz viszonyítva pedig átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek az árak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).