Tovább csökkennek az üzemanyagárak
Egyszer fenn, egyszer lenn - ez a mondás tejesen igaz a világpiaci olajárak alakulására. A harmincöt évvel ezelőtti nagy olajválság óta a drágulás trendje lényegében folyamatos, de óriási kilengésekkel. A gyors emelkedési periódusokat mindig zuhanás követte, ez történt most is: fél évvel ezelőtt még a 150 dollárt ostromolta a hordónkénti ár, most viszont már a negyvenhez közeledik. Ne kapkodjunk a tankolással, lesz még olcsóbb a benzin!
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj péntek reggel 42 és fél dollár volt Londonban, az ár egy nap alatt több mint három dollárt esett. Most több mint hetven százalékkal olcsóbb, mint a nyári történelmi csúcs idején, július 11-én, amikor 147 és fél dollárra drágult. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate jegyzése hasonlóan csökkent, péntek reggel hordónként 44 dollár volt. Lefelé megy az egyéb energiahordózók, így a földgáz ára is.
A nagy árugrásokat követő szokásos korrekción túl most a világgazdasági szintű recesszió is lefelé nyomja az árakat. A kőolaj ára most ott tart, ahol 2004-ben: lefelé haladva 40 dollárhoz közelít az ára. Ez a szint már a termelési önköltséghez közeledik, és a haszon drasztikus vissszaesése a szükséges új fejlesztéseket és beruházásokat fenyegeti. Az exportáló országok szerint új készletek feltárásához és kitermelésének elindításához legalább 75 dolláros ár kellene, erre viszont belátható időn belül nincs esély. A piacot jó ideig a fejlett országok recessziója és a feltörekvők lassulása, és ezek nyomán a kereslet csökkenése fogja meghatározni. Az elmúlt négy hét átlagában például a meghatározó jelentőségű amerikai kereslet 6,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, és szeptemberben az olajkereslet 12 éven belül a legkisebb volt, 12,8 százalékkal kevesebb a tavaly szeptemberinél.
A kínai és indiai gazdasági fejlődés lelassulása miatt a fogyasztás ott is visszaesett. A kereslet-kínálati prognózisokat látva sokan már 30 dollár alatti olajárat jósolnak. Ha ez bekövetkezik, a recesszió periódus elmúlásával hatalmas drágulásra számíthatunk, amihaz a most elmaradó fejlesztések negatív következményei is hozzájárulnak.
Szakértők szerint a jelenlegi áresési trendet az sem állíthatja meg, ha az exportálók visszafogják a termelést. A kivitel máris csökkent, az árak médis lefelé tartanak. Legfeljebb egy drasztikus, legalább napi három millió hordós termeléscsökkentésre lenne szükség, hogy az árszint valamelyest nöbelhető legyen. Kérdéses, hogy erről az OPEC-ben meg tudnak-e állapodni. Az árzuhanás egyébként nem csupán az olajpiacot, hanem a többi energiahordozót és nyersanyagokat is érinti, ezek is néhány hónap alatt 50-60 százalékkal lettek olcsóbbak.
A jó hír mindebből az, hogy az üzemanyagárak tartósan viszonylag alacsony szinten maradnak és a jelenlegihez képest várhatóan még tovább csökkennek. Ami hazánkat illeti, a forint az elkövetkező hónapokban inkább erősödik, semmint gyengül. Ezért a világpiaci árcsökkenésnek jelentkeznie kell a hazai benzin- és - több hónapos eltolással - gázárakban is. Nem kell tehát sietnünk a tankolással, lesz az még olcsóbb is.