Tízezrek kerültek az utcára – kivonul a Big Four
A globális tanácsadócégek is hátat fordítottak Oroszországnak.
A nemzetközi vállalatok tovább folytatják kivonulásukat Oroszországból, miután lassan már két hete tart Ukrajna inváziója. A világ vezető technológiai, autóipari és egyéb vállalatai mellett globális tanácsadó cégek is a kivonulás mellett döntöttek, köztük a világ négy legnagyobbja (Big Four), amelyek a Deloitte, az Ernst & Young, a KPMG és a PwC.
A Deloitte március 7-én jelentette be, hogy befejezi tevékenységét Oroszországban és Fehéroroszországban. Azonban ahogy közleményükben jelezték, tisztában vannak azzal, hogy a mintegy 3000 dolgozójuk nem felelős a kormányuk döntéseiért, ezért számukra támogatás fognak biztosítani az átállásban.
Az EY, más néven az Ernst & Young vállalat szintén a kivonulás mellett döntött, azonban jelezte, a globális hálózatból való eltávolítás ellenére lehetővé teszik a dolgozók számára, hogy független csoportként együttműködjenek az ügyfelekkel. A cég több mint 30 éve volt az országban, 9 városban 4700 embernek biztosítottak állást, írja a CNN.
A szakítás mellett döntött a KPMG is, amelynek mintegy 4500 dolgozója volt a két országban összesen. A globális tanácsadó és könyvelő cég közölte, hogy ez a döntés nem a dolgozóikról szól – ez az orosz kormány cselekedeteinek a következménye.
„Az orosz kormány Ukrajna elleni inváziója következtében úgy döntöttünk, hogy az adott körülmények között a PwC-nek nem lehet tagvállalata Oroszországban, és ennek következtében a PwC Russia kilép a hálózatból” – áll a „Big Four” tagvállalatának közleményében. „Elkötelezettek vagyunk aziránt is, hogy a PwC Oroszországnál dolgozó kollégáinkkal együtt dolgozzunk az üzlet rendezett átmenetén, a mintegy dolgozó 3700 kollégánk jólétére összpontosítva” – tették hozzá. Emellett a mintegy 2300 embert foglalkoztató Accenture vállalat is jelezte, hogy befejezi működését az országban.
(Kiemelt kép: Alexei Danichev / Sputnik via AFP)