Komoly vámot vethet ki a Temuhoz hasonló cégekre az Európai Unió

A vámszabályok módosítása a Temu, a Shein és a hasonló cégek európai tevékenységét is érinteni fogja.

2024. július 3., 14:21

Szerző:

Az Európai Bizottság jelenleg is azon dolgozik, hogy az uniós vámszabályokat a kínai e-kereskedők, például a Temu se kerülhesse meg – hívta fel a figyelmet a HVG.

Az Európai Bizottság szerint a Shein, a Temu, az AliExpress és minden olyan e-kereskedő, aki nagyon olcsón kínálja az Ázsiából érkező termékeket, negatívan befolyásolja az európai kereskedelmet.

Úgy vélik, a cégek mindezt azért tudják megtenni, mert a jelenlegi vámszabályok szerint a 150 eurónál kisebb értékű csomagok az Unión kívülről érkező országokból is vám megfizetése nélkül érkezhetnek Európába, pontosabban az Európai Unió tagállamaiba.

A vámok mértékét és kivetésük szabályait már korábban is szerette volna módosítani az Európai Bizottság, 2023-ban meg is kezdte a szabálymódosítás előkészítését, ám az egyre nagyobb mennyiségben érkező ázsiai termékek arra ösztönözték a döntéshozókat, hogy felgyorsítsák a folyamatokat. Ennek köszönhetően még az is előfordulhat, hogy már júliusban szigorodnak a vámszabályok.

Nem csak a Temu tevékenységét kifogásolják

Az Európai Bizottság minden olyan cég működését hátrányosnak tartja, amelyek az európai vállalatoknál jóval olcsóbban kínálják a ruhákat, játékokat és használati cikkeket, így ugyanis a helyi cégeknek esélyük sincs felvenni a versenyt a kínai e-kereskedelmi cégek áraival.

Az Európai Bizottság közleménye szerint a tavalyi évben kétmilliárdnál is több olyan csomag érkezett, amelyek értéke nem haladta meg a 150 eurót, így nem keletkezett vámfizetési kötelezettség utánuk. Ugyanakkor a vámvizsgálaton ezeknek is át kell esniük, a rendkívül nagy mennyiségű szállítmány pedig a vámhivatalok működését is jelentősen lelassította.

A Temu ellen hazánkban például a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálatot indított, mert felmerült a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat gyanúja, és már a magyar kereskedők is felszólaltak az ázsiai e-kereskedők ellen.

Mint arról mi is beszámoltunk, a forgalmazott termékek minőségével kapcsolatban is felmerültek problémák, és ezek egy részére nem is az Európai Unióban derült fény. A Koreai Fogyasztóvédelmi Ügynökség (KCA) június 14-én nyilvánosságra hozott jelentése szerint vizsgálatot végeztek bizonyos ázsiai e-kereskedelmi felületek, például az AliExpress, a Temu és a Qoo10 termékeivel kapcsolatban. Az eljárás során kiderült, hogy a megvizsgált 88 kozmetikai termékből és gyermekjátékból 27 nem felelt meg a dél-koreai szabványoknak.

A legnagyobb problémát az jelentette, hogy sok termék rákkeltő anyagokat tartalmazott, valamint az egészségre veszélyes összetevőkből is a megengedett értéket meghaladó mennyiségben találtak bennük. Bizonyos termékek pedig a törésteszteken nem feleltek meg, ami például egy bukósisak esetében akár végzetes is lehet.

Ha elfogadják az Európai Unió vámszabályainak módosítását, az ázsiai kereskedők termékei csak jóval drágábban érkezhetnek meg a vásárlókhoz, ez pedig minden bizonnyal vissza fogja vetni a forgalmukat is.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Nikos Pekiaridis/NurPhoto)