Veszélyesek lehetnek a Temu termékei, rákkeltő anyagot találtak bennük

A hatóságok vizsgálatai szerint a Temu, az AliExpress és a Qoo10 bizonyos termékei nem felelnek meg a biztonsági előírásoknak egyes országokban.

2024. június 14., 18:45

Szerző:

Az AliExpressz, a Temu és a Qoo10 felületein értékesített egyes termékek a megengedettnél magasabb szinten tartalmazhatnak káros anyagokat – számolt be róla a HVG.

A Koreai Fogyasztóvédelmi Ügynökség (KCA) a június 14-én nyilvánosságra hozott jelentés szerint megvizsgálta az érintett e-kereskedelmi felületek termékeit, és arra jutottak, hogy a megvizsgált 88 kozmetikai termékből és gyermekjátékból 27 nem felelt meg a dél-koreai szabványoknak.

A termékek biztonsági szempontból kifogásolhatóak voltak, mert jóval nagyobb mennyiségben tartalmaztak bizonyos anyagokat, mint azt a dél-koreai hatóságok engedélyezik. 40 kozmetikai terméket vizsgáltak meg, ezek közül 7-ben találtak veszélyes anyagot, köztük ólmot, kátrányt, és rákkeltőnek minősülő krómot.

A legnagyobb megdöbbenést az keltette, hogy gyermekek által használt eszközökben és játékokban is a mérgező anyagok nyomára bukkantak. A gyerekjátékok közül elsősorban a nyáron sokak által használt vízijátékokat vetették alá alaposabb vizsgálatoknak. 28 termékből 11-ben fedeztek fel nehézfémeket, tartósítószereket és ftalát alapú lágyítószert.

Az AliExpress, a Temu és a Qoo10 termékeit is vizsgálták

A kifogásolt lágyítószer 295-ször magasabb mennyiségben volt jelen egyes gumigyűrűkben, mint az megengedett, de bizonyos szemfestékekben az ólomból is a normál szint 65-szörösét mérték.

A meddőség, illetve a szem- és bőrirritáció is ott van a lehetséges mellékhatások között, amelyeket a ftalátnak tulajdonítanak, így a hatóságok már jó ideje figyelik ezen anyagok jelenlétét a termékekben.

Ám nemcsak a mérgezések és a mellékhatások miatt kifogásolták a fogyasztóvédelem szakemberei a termékeket. Akadtak köztük például biciklis bukósisakok is, amelyek 90%-ban nem feleltek meg a biztonsági előírásoknak, ugyanis nem csillapították kellő mértékben az ütéseket, így hamis biztonságérzetet keltettek a felhasználókban.

Az AliExpress és a Temu is leállította az értékesítést

Májusban a Temu és az Aliexpress is megállapodást kötött a Fair Trade Commission (FTC) szervezettel arról, hogy a mérgező anyagokat tartalmazó termékek forgalmazásának gyakorlatát befejezi. A Qoo10 szintén nem forgalmazza már a kérdéses termékeket.

Mindennek azért is van hatalmas jelentősége, mert az e-kereskedelmi platformok egyre nagyobb forgalmat bonyolítanak, a Temu vásárlóinak száma csak Dél-Koreában 8 millió föl emelkedett, de az AliExpress is megduplázta a vásárlóit. Mivel hazánkban is egyre többen rendelnek az online platformokról, a Gazdasági Versenyhivatal fokozottan figyeli ezen kereskedők tevékenységét, a Temu ellen például vizsgálatot is indítottak.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Nikos Pekiaridis/NurPhoto)

Az európai e-kereskedők érdekvédelmi szervezete és tágországi társult szervezetei nyílt levélben fordultak az EU és a tagországok törvényhozásához, hogy lépjenek fel a Temu szerintük piactorzító működésével szemben.