Szijjártó Péter: a Gazprom továbbra is teljesíteni fogja földgázszállítási kötelezettségeit
Vlagyimir Putyin orosz elnök és a Gazprom vezérigazgatója is megerősítette, hogy a vállalat a bulgáriai tranzitdíjak megemelésének ellenére is teljesíteni fogja szerződéses földgázszállítási kötelezettségeit Magyarország irányába – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben.
A tárcavezető Orbán Viktor kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozóját követően elmondta, hogy fontos napirendi pont volt az ukrajnai helyzet is, ugyanis hazánk nap mint nap szembesül a háború negatív következményeivel, mások mellett a menekültválság, a magas infláció, a szankciós politika miatt elszálló energiaárak formájában, miközben magyar emberek is halnak meg a harcokban.
„Úgyhogy ha valaki, akkor mi abban vagyunk érdekeltek, hogy végre béke legyen, érjen véget a háború. Ugyanakkor az is világos, hogy ez a háború a tárgyalóasztalnál tud véget érni. Mert a harctéren nincsen megoldás, a harctéren halottak vannak” – szögezte le.
Rámutatott, hogy a diplomáciai rendezéshez tárgyalásokra lenne szükség, amelynek pedig előfeltétele a kommunikációs csatornák nyitva tartása, így ezek elvágásával a béke reményét is feladná a világ. „Minden egyes nappal még több halott van és még nagyobb a pusztítás (.) Tehát a béke körülményei jobbak voltak tegnap, mint ma, holnap meg rosszabbak lesznek, mint ma” – jelentette ki.
„Természetesen miniszterelnök úr a mai tárgyaláson is a béke lehetőségéről beszélt, és a béke mellett állt ki. A válasz, amit kaptunk, az egész találkozónak a mondanivalója, az ott elhangzottak sajnos nem túl sok pozitív reménykedésre adnak okot”
– fogalmazott. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a tárgyalás másik súlypontja az energetikai együttműködés volt a két ország között, hiszen igenis szükség van a józan észre és kölcsönös tiszteletre alapuló kapcsolatok fenntartására Magyarország ellátásbiztonságának garantálásához.
„Tetszik vagy nem, magyar-orosz együttműködés nélkül Magyarország energiaellátásának biztonsága nem lenne garantálható. Az energiaellátás kérdése nem politikai és nem ideológiai kérdés. Hogy valaki honnan vesz energiahordozót, az nem politikai állásfoglalás, az fizikai kérdés” – figyelmeztetett.
Hangsúlyozta, hogy idén eddig 4,8 milliárd köbméter földgáz érkezett Oroszországból Magyarországra, döntően a Török Áramlaton keresztül, illetve több mint 3,5 millió tonna kőolaj is leszállításra került, ez az év végéig nagyjából 4,8-5 millió tonnára fog felmenni. Emellett zajlik a paksi bővítés, megkezdődött az építkezés a nemzetközi projekt keretében, a jelenleg zajló résfalazást például amerikai vállalat végzi.
Aláhúzta: „az energetikai együttműködés kapcsán a helyzet áttekintése úgy végződött, hogy az ország energiaellátása biztonságban van, a magyar-orosz együttműködés ezt az energiabiztonságot szolgálja”. A miniszter végezetül kitért arra is, hogy Bulgária nemrégiben jelentősen megemelte az orosz földgázra vonatkozó tranzitdíjakat, amit ráadásul nem is jelzett előre hazánknak.
„Először is szeretném világossá tenni, hogy Bulgáriának ez a döntése ellenséges lépés Magyarországgal és Szerbiával szemben, egy ilyen lépéssel veszélybe lehet sodorni más országok energiaellátásának biztonságát” – szögezte le. Illetve tudatta, hogy többször is beszélt ez ügyben az ugyancsak Pekingben tartózkodó Sinisa Mali szerb miniszterelnök-helyettessel, akivel megegyeztek a lépések jövőbeli egyeztetésében. „Hamarosan a két kormánynak egy közös állásfoglalása nyilvánosságra is fog kerülni, és nem hagyjuk válasz nélkül ezt az ellenséges bolgár lépést” – jelentette ki.
Kiemelte: a téma Vlagyimir Putyinnal is szóba került, aki a Gazprom vezérigazgatójához hasonlóan arról biztosított, hogy le fogják szállítani Magyarországnak a szerződések szerinti földgázmennyiséget. „Ezt megerősítette a miniszterelnök-helyettes, aki az energiakérdésekért felel, és világossá tette Putyin elnök is, hogy a Magyarország irányába fennálló szerződéses kötelezettségeiket teljesítik” – mondta.
Közös nyilatkozatot adott ki a magyar és a szerb kormány
Az Oroszországból származó földgáz tranzitjára kivetett adóról szóló bolgár döntés ellenséges lépés Magyarországgal és Szerbiával szemben – olvasható a magyar és a szerb kormány közös nyilatkozatában. A Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Sinisa Mali szerb miniszterelnök-helyettes nevével megjelent nyilatkozat szerint ez az új bolgár intézkedés veszélyezteti Magyarország és Szerbia energiaellátásának biztonságát. Az Európai Unió nem alkalmaz szankciókat az Oroszországból induló földgázszállításokkal szemben, ezért a bolgár miniszterelnök erre vonatkozó érvelése teljességgel helytelen – írták.
A döntés ellentétes az európai szolidaritással is, hiszen egy EU-tagállam és egy tagjelölt ország energiabiztonságát veszélyezteti. Magyarország és Szerbia összehangolja fellépését és nem hagyja megválaszolatlanul ezt az ellenséges bolgár döntést – olvasható a nyilatkozatban.
(Kiemelt képünkön Szijjártó Péter kezet fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel 2023. október 17-én Pekingben. Fotó: Szijjártó Péter Facebook oldala.)