Szijjártó: komoly a veszélye annak, hogy a világ újra blokkokra fog osztódni

A külügyminiszter ma hajnalban Kínába utazott, de előtte még beköszönt a facebookon.

2023. október 15., 08:47

Szerző:

Teljesen egyértelmű, hogy új világrend van kialakulóban; az, hogy hogyan néz majd ki ez a világrend, ma még teljesen bizonytalan – írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap reggel a Facebook-oldalán a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről bejelentkezve, ahonnan Kínába indult.

Szijjártó Péter szerint komoly a veszélye annak, hogy a világ újra blokkokra fog osztódni. „Ez nekünk nagyon rossz lenne, ebben van történelmi tapasztalatunk” – jegyezte meg a külügyminiszter. Hangsúlyozta, Magyarország abban érdekelt, hogy a következő évek az összeköttetésekről, a konnektivitásról, a kulturált nemzetközi együttműködésről szóljanak.

Kelet és Nyugat együttműködése nélkülözhetetlen a globális biztonsági és gazdasági veszélyek leküzdéséhez – szögezte le Szijjártó Péter. Hozzátette: a kínai elnök kezdeményezése, az Egy övezet, egy út ezt a célt szolgálja. 

(Kiemelt kép: Szijjártó Péter / facebook)