Széles után új korszak kezdődik

Eljött az ideje, hogy a gazdasági szereplők érdekeiket új formában képviseljék. Nem kiáltványokkal, hanem „háttérmunkával”, racionális javaslatokkal. Miért fontos, hogy a gazdasági szervezetek vezetői beszélő viszonyban legyenek a politikacsinálókkal? A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének egy hónapja megválasztott elnökével LAMPÉ ÁGNES beszélgetett.

Hírlik: a gazdasági szereplők, a legnagyobb munkaadói szövetségek és a gazdasági kamarák kiáltványban összegezték a legfontosabb gazdaságpolitikai tennivalókat. Mert a helyzet 2006 óta nem változott, a reformok is elakadtak, ők meg nem bíznak egy kisebbségi kormányban. Ezért Orbánnal kezdenek tárgyalásokat.

Az MGYOSZ nem tagja ennek a kiáltványíró csapatnak. Két éve, amikor megkerestek bennünket, az elnökség úgy döntött, kimarad. Távolabb akarunk kerülni a napi politikától.

Nem közelebb? Elődje, Széles Gábor korántsem tűnt függetlennek. Legutóbb magántévéjében adta közre, miként kellene az országot megmenteni.

Ez Széles Gábor magánvéleménye.

A szervezet emblematikus figurájáról, tiszteletbeli elnökéről van szó. Az ön programjának leghangsúlyosabb eleme a politikától való távolságtartás. Mi változott meg?

Hogy pontos legyek, a „napi politikáról” van szó. Apróbb csatározásokban nem akarunk részt venni. Hosszú távon képviseljük a magyar gazdaság érdekeit, ahhoz pedig nélkülözhetetlen a kapcsolattartás.

És a gyárosok érdekeit is. Azt nyilatkozta: „Egy nagy múltú, jelentős tekintélyű, befolyásos vezetőket tömörítő szervezet szavának súlya van. Ez a szerepkör az MGYOSZ számára is elérhető.”

De csak akkor, ha nem rögtönzünk. Ha racionális versenyképességi és adójavaslatokkal állunk elő. Új szakasz kezdődik az MGYOSZ életében. Erősebbek leszünk.

Honlapjukon az Orbán-kormány időszakáról ez a szöveg olvasható: „A 2002-es választásokon leváltott kormányzat meghatározó politikusai egy sor kérdésben letértek a korábbi évek konszenzusos politikai útjáról. Lényegében meghirdették és végig is akarták vinni az úgynevezett párhuzamos elit kiépítésének stratégiáját. Eszerint a rendszerváltó országnak a már egyszer szervesen kialakult gazdasági elitje mellett szüksége lett volna egy, a regnáló konzervatív államvezetés által kialakított gazdasági elitre is. Emellett a privatizáció lezárása helyett egyfajta újraállamosítási-újraközpontosítási folyamat is lezajlott.” Majd a folytatás: 2002 után minden visszaállt „a korábbi, konszenzusos vágányokra”. Ez a politikamentesség?

Ráfér a frissítés a honlapra. Egy hónapja vagyok elnök, még nem tudtunk mindent átnézni. Az biztos: egyik oldalra sem szabad beállni.

Akkor most öntől idézek.

Azt vállalom.

Lényegesnek mondja a lobbitevékenység folytatását, új módszerekkel.

Igen. Nem úgy, hogy tisztelt minisztérium, ezt meg ezt akarjuk. Hanem úgy, hogy itt van egy tanulmányunk, amiből kitetszik: ha ezt vagy azt lépik, mi a következménye. Ötven szakma tán mélyebben tud egy témát elemezni, mint egy minisztériumi tisztviselő, akinek másik öt mellett kiadják ezt a feladatot is, miközben a mi bőrünkre megy a játék. Azt mondjuk hát: tessék bevonni bennünket, leteszünk néhány javaslatot az asztalra. Aztán majd azért lobbizunk, hogy elfogadják.

Például az új adócsomagjukat?

Abból még nem került nyilvánosságra semmi. De két nagy nemzetközi könyvvizsgáló céggel együtt hamarosan új adóreform-javaslattal állunk elő. Olyannal, amely meg is valósítható. A túlzott bürokrácia megszüntetése és az élőmunkát terhelő járulék csökkentése biztosan szerepel benne.

Korábban javasolták: az adócsökkentés mértékét – a kormány által javasolt 250 milliárdot – „kissé megemelve”, 360-ra tennék.

Ez még az első, nem kiforrott adógondolatunk volt, amellyel a kormány terveit kommentáltuk. Arról szólt, hogy amit különadóként bevezettek, azt két lépcsőben – 2009–2010-ben – vegyék vissza, és évente két-két százalékponttal csökkentsék a tb-járulékot. Persze a különadó és a járulékcsökkentés a reformjavaslatban is megjelenik. De egyelőre tudomásul vesszük, hogy a konvergenciaprogram mindenek felett áll. Abban azért reménykedünk, hogy bizonyos szociális és bürokratikus kiadások lefaragása révén több pénz áll rendelkezésre.

És mindezt hogy akarják elérni?

Állandó egyeztetéssel, a kormánypárttal és az ellenzékkel is. Mi nem vagyunk forradalmárok.

Eddig miért nem sikerült? A többi érdekképviselet 2006-os kiáltványának számos célját önök is vállalnák. A reformok pedig megbicsaklottak.

Egyetértek. De a konvergencia-program jól halad. Az ország világbajnok abban, mennyit faragott le az éves hiányból. Ez az eredmény egy kicsit a miénk is. Persze lehet pontokba szedett követelésekkel operálni, vagy a sajtóban üzengetni. De nem így kell nyomást gyakorolni a mindenkori kormányra.

A többi érdekképviselethez képest jobban tudják érvényesíteni akaratukat?

Nézze, a jegyzett tőke és a forgalom alapján hatvan, a munkavállalók száma szerint hetven százalékban reprezentáljuk a magyar gazdaságot. Hatezer tagvállalatunk a versenyszférában 1,2 millió munkavállalót foglalkoztat. A nálunk szereplő cégeknél minimális követelmény az ötvenmillió forintos alaptőke és az ötszázmilliós éves forgalom. Zömük sokszorosan is túlteljesíti ezeket a számokat. Egyedüli az a szakmai háttér, amelyet a nálunk jelen lévő ötven ágazati szövetségi tag jelent. Erő van a kezünkben. A tulajdonviszonyok szerint sem különböztetjük meg a tőkét. Az Audi ugyanúgy a magyar gazdaság része, mint a Tesco.

A kisvállalkozókat képviselő VOSZ elnöke, Demján Sándor nemrég azt jósolta, tíz éven belül az EU legszegényebb országa leszünk.

Másképpen látom. Az elmúlt tíz év átlagában Magyarország a négyszázalékos gazdasági növekedéssel, jelentős tőkebeáramlással európai éllovas. Az ipar termelése 2008 első negyedében (az előző évihez képest) több mint tíz százalékkal nőtt. Az idei GDP-növekedést közelebb tenném a négy, mint a három százalékhoz. Szóval: beszéljünk néha pozitív dolgokról is.

A koalíció felbomlása, a politika forrongása sem nyomasztja?

Valóban stabil kormányzás kell. De a befektető, aki gyártósort működtet Magyarországon, egy kormányválság hírére nem fog másnap összepakolni. Az évekbe telik. Mi amúgy sem a „forró tőkét” képviseljük. Nem azt, amelyik bejön, vesz három részvényt, eladja, és hazamegy.

Demján Írország példáját említette, ahol a politikai szereplők megegyeztek, és ezt a megállapodást egyik kormány sem szegte meg. Nálunk ez képtelenség.

Tényleg nehéz, mert iszonyú mély árkok húzódnak. Mert valóban változásra van szükség. Olyan tíz-tizenöt éves gazdaságpolitikai koncepcióra, amelyet a kormány és az ellenzék is magáénak vall, és amely nem függ attól, hogy épp ki van hatalmon. De higgye el: van esély. Mindegyik párt szakértőgárdája – kimondva, kimondatlanul – ugyanazt vallja, amit mi. Adóreform, konvergenciaprogram, fejlesztések! Olyan vállalatok támogatása, amelyek termékeire a világpiacon is van kereslet.

A hasonló külföldi érdekképviselethez képest önök milyen erősek?

Nálunk negyvenhárom év kimaradt. Azt nem lehet olyan gyorsan behozni.