Soha nem volt ilyen sok tartósan állástalan augusztusban
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb statisztikája szerint augusztusban 162 060 volt a tartósan álláskeresők létszáma. Ők azok, akik lényegében a munkaerőpiac perifériájára szorultak, hiszen legalább egy éve képtelenek elhelyezkedni – írja az mfor.hu.
Ha ezt a létszámot összevetjük a korábbi évek nyolcadik havi adataival, akkor az látható, hogy az elmúlt évek munkaerőpiac-„válsága”, 2004 óta most augusztusban voltak a legtöbben tartósan állás nélkül.
2012 augusztusához képest a mostani adat közel 15 ezerrel magasabb, az eddigi csúcsot pedig, amely 2010 augusztusához kötődik, 1200-zal haladja meg.