Rohanunk az újabb válság felé?

Egyre több aggasztó jele van annak, hogy nő a veszélye egy újabb globális válságnak. Több neves közgazdász elkerülhetetlennek tartja a 2008-ashoz hasonló, sőt annál esetleg még súlyosabb helyzet kialakulását. Ennek esélyét növeli, hogy miközben még mindig nem hevertük ki teljesen az előző válság következményeit, új kockázati tényezők jelentek meg.

Ez utóbbiak közül a legfontosabb a feltörekvő országokban, elsősorban Kínában mutatkozó gazdasági problémák. A világ legnépesebb országában, amely immár a világ második legnagyobb gazdasága, a növekedés a kritikusnak tartott 7 százalék alá csökkent a hivatalos adatok szerint, a tényleges visszaesés szakértők szerint ennél mélyebb lehet. A gondokat fokozza a sajátos kínai kettős bankrendszer, az arra épülő felelőtlen és spekulatív hitelezés, amely mára már rossz hitelek hatalmas lufijához vezetett.

Az ázsiai óriás megtorpanása globális hatásokkal jár, amelyek a pénzpiacokon túl a reálgazdaságban is érződnek. Az ezzel kapcsolatos félelmek elbizonytalanítják a befektetőket, amit a tőzsdék mélyrepülése is jelez, és a globális növekedési kilátásokat is rontják. Mindez kedvezőtlenül hat a nyersanyagok és energiahordozók piacára, aminek leglátványosabb és legaggasztóbb következménye az olajár elképesztő mértékű zuhanása.

Holott a kőolaj iránti kereslet nem csökken, csak nem nő olyan mértékben, mint a kínálat. Ez utóbbit növeli, hogy a termelést sehol nem fogják vissza, sőt új szereplők is megjelentek a piacon, mint például a szankciókból kilépő Irán és a palaolaj-kitermelést felfuttató Egyesült Államok. Az árak alakulását a növekedési aggodalmak szintén negatívan befolyásolják, akárcsak – egyes szakértők szerint – a tavalyi klímamegállapodás, amely hosszabb távon a fosszilis anyagok arányának fokozatos csökkentését irányozza elő.

A világgazdaságot fenyegető veszélyek másik fő forrása a visszatérő hitel- és adósságválság növekvő kockázata. Az alapvető ok, hogy valójában nem oldódtak meg azok a problémák, amelyek az előző válságot okozták, sőt inkább súlyosbodtak. A válságkezelés jegyében a jegybankok horribilis mennyiségű, 12 ezer milliárd dollárnyi olcsó pénzt szórtak ki (ez százévnyi magyar GDP!), a világ teljes hitelállománya pedig 2007 óta szinte felfoghatatlan összeggel, 57 ezer milliárd dollárral növekedett (ez közel duplája az USA és az EU együttes éves GDP-jének).

Mindennek az volt a célja, hogy ösztönözzék a gazdasági bővülést. Ez azonban kevéssé sikerült, a növekedési tempó mindmáig elmarad a várttól, a hitelek törlesztésének fedezete tehát nehezen termelődik ki. Nem véletlenül nem emelkednek a kamatok, mert azok megugrása azonnali adósságválságot eredményezne: az adósok nem tudnák a megemelkedő terheket törleszteni, csődhullám indulna el a vállalati és bankszférában egyaránt, magával rántva a világgazdaság egészét.

Az általános idegesség tehát érthető, és egyelőre nem látni, hogyan lehet kezelni az egymást erősítő bajokat. A pánikhoz közeli hangulatra jellemző, hogy már a Deutsche Bankról is rossz hírek terjednek, amelyek a mélybe lökték a bankpapírok árfolyamát még nálunk is. Meghatározó ágazatok – bankok, energetika – váltak bizonytalan tereppé, a félelmek erősödése öngerjesztő folyamattá alakulhat.

Európa, az EU is egyre nehezebb helyzetben van. A kedvezőtlen globális fejlemények mellett nem tud boldogulni a menekültválsággal, amelynek a közvetlen gazdasági hatása nem nagy, de a politikai megosztottság és feszültség a bizonytalansági tényezőket erősíti. Ha mindez nem lenne elég, ott van a szőnyeg alá sepert, akut gond, a görög összeomlás ismét erősödő veszélye.

Ahogy az előre látható volt, Cipraszék tavalyi látványos kapitulációja a hitelezők felé nem oldott meg semmit, folytatódott a megszokott pávatánc. A görögök továbbra is időhúzó taktikát játszanak: mindent megígérnek, esetleg törvénybe is foglalják, de a tényleges reformok elmaradnak. A válságot állandósító alapok tehát változatlanok maradnak, így elkerülhetetlen az ismételt fizetésképtelenség. Nem csoda, hogy Athén tárgyalásai a hitelezőkkel újra, immár sokadszor megszakadtak, nem tudtak dűlőre jutni a nyugdíj- és adóreform végrehajtásának ügyében.

A megállapodást nehezíti a tüntetések sora, az általános sztrájk, azaz a görög lakosság elutasító reakciója. Nyilvánvaló, hogy a csődtömeg tologatása és a látszatmegoldások sehová nem vezetnek, és tiszta lapot kellene nyitni. Ehhez azonban be kellene ismerni, hogy a görögök soha nem tudják visszafizetni az adósságukat, amit a hitelezők nem mernek megtenni, mert veszélyes lavinát indítana el. Rögtön jöhetne a többi bajba került déli tagállam, hogy az ő adósságaikat is engedjék el, és ez alapjaiban rengetné meg az unió pénzügyi rendszerét, mindenekelőtt az eurózónát.

Egyes szakértők szerint mégis jobb lenne minél hamarabb lenyelni a békát, és nem nyújtani a végtelenségig az egyre kezelhetetlenebbé váló helyzetet. Ez lehet, hogy igaz, de a jelenlegi bizonytalan globális helyzetben, a gyülekező viharfelhők árnyékában aligha vállalják az EU meghatározó szereplői a beláthatatlanul súlyos következményekkel járó lépések kockázatát. Tehát szinte elkerülhetetlennek látszik, hogy Európa így vagy úgy, de válsággóccá váljon.