Rezsiharc: népbutítás újratöltve

Tagadhatatlan, hogy a magyar kormányfő lételeme a harc, az állandó küzdelem az éppen kijelölt ellenséggel szemben. Ez egyrészt konfrontatív személyiségéből fakad, másrészt a leghatékonyabb propagandafegyver hívei mozgósítására és állandó készültségben tartására. Az egyéni és csoportos önvédelmi ösztön az egyik legalapvetőbb evolúciós tényező, ezért az ellenségkép tudatos gyártása mindig jól működő közösségformáló eszköz. A kiváló francia gondolkodó, Tocqville több mint másfél évszázada írta le, hogy a sikeres politika az ösztönökre, nem pedig a józan észre épít, mert ösztönei mindenkinek vannak, józan esze pedig sajnos csak keveseknek.

A Fidesz már hosszú ideje erre épít, és nem sikertelenül. Roppant céltudatosan építi fel populista, demagóg üzeneteit, egyszerre kihasználva az emberek tájékozatlanságát és ösztönszerű érzelmeit, félelmeit. Látványos példája volt ennek a mindent elsöprő menekültellenes, majd kvótaellenes kampány, amelynek köze nem volt a tényekhez, egyetlen állítása sem volt valós, de félelemkeltéshez elég volt. Hatása annyi lett, hogy a nálunk sajnos hagyományosan az európai átlagnál erősebb idegenellenesség még élesebbé vált, főleg az olyan kisebb településeken, ahol még az életben nem fordult meg migráns.

Szerencsére azonban a magyar nép nem bizonyult annyira butának, mint Orbánék gondolták, így a népszavazáson csupán a választók harmadát sikerült behülyíteni a nem létező uniós menekültkvótával. A kudarc nagy pofon volt, és a kormányfő érezte, váltani kell, más gumicsontot kell bedobni a népnek. Kézenfekvő volt a korábbi csodafegyver, a rezsiharc felmelegítése, ami egyszerre jó a brüsszeli ellenségkép fenntartására és az osztogatási ígéretekre. Szokásos pénteki rádiómonológjában Orbán elő is állt azzal, hogy a gonosz EU fel akarja számolni a rezsicsökkentést, de mi nem tesszük le a fegyvert, harcolni fogunk Brüsszel ellen és kivédjük a támadást.

Aki a kormányfői tirádákat hallgatja csupán, azt hiheti, hogy valami nagy gonoszság készül ellenünk, és Brüsszel magas energiaárakat akar ránk kényszeríteni. Ebből egy szó sem igaz, sőt éppen ellenkezőleg. Valójában az Európai Bizottság egy olyan szabályozáson dolgozik, amely korlátozná a nemzeti hatósági árak alkalmazását, éppen azzal a céllal, hogy erősítsék a versenyt és csökkentsék a monopolárak lehetőségét. Ez a munka már tavasz óta folyik, azaz nem most kezdődött, és a tervek szerint az új szabály csak fokozatosan, öt év múlva lépne életbe, ha egyáltalán elfogadják, ráadásul kizárólag a kiskereskedelmi árakra vonatkozóan. Az aktualitása tehát ránk nézve éppen most csupán annyi, hogy újra harcot lehet hirdetni valami ellen.

A hatósági árképzés teljes megszüntetéséről nincs is szó, mert az előzetes elképzelések szerint lehetőség lenne egyes fogyasztói csoportokat érintő, például szociális szempontú állami beavatkozásra. A mindenre kiterjedő, általános hatósági árrendszert tiltanák csak, és hogy miért, arra pont mi vagyunk a legjobb példa.

Orbánék 2013-tól közvetlen hatalmi érdekeiket kiszolgálva avatkoztak be erővel a piaci viszonyokba, kettős céllal: egyrészt szavazókat akartak nyerni, másrészt ellehetetleníteni az egyetemes áram- és gázellátást végző, külföldi tulajdonú cégeket. Amikor az energiahordozók beszerzési árai éppen a csúcson voltak, hatóságilag 20-25 százalékkal csökkentették a lakossági fogyasztói árakat, így masszív veszteségbe döntötték a kereskedőket. El is érték, hogy kivonuljanak az országból, és az állam nagyvonalúan kivásárolta az érintett cégek többségét.

Történt mindez a rezsicsökkentés jelszavával, azzal az állítással, hogy az alacsonyabb árak garanciája az állami tulajdonlás, mert a multik nem vihetik ki többé az extraprofitot. Csak mellékesen megjegyzendő, hogy addig sem vitték ki, hanem a termelődő nyereség legnagyobb részét fejlesztésekbe fordították vissza, emiatt a befektetési szaldójuk jellemzően még negatív volt. Ezt persze Orbánék is tudták, ezért fizették messze túl a kivásárolt cégeket, így aztán azok valóban szép nyereséggel szállhattak ki itteni vállalkozásaikból.

Ha már a kormány sok százmilliárdot áldozott az energiakereskedelem megszerzésére, várható lett volna, hogy ez valóban olcsóbb gázt és áramot hozzon. Nem ez történt: annak ellenére, hogy az EU-ban 2014 óta a földgáz beszerzési ára a harmadára, az áramé a felére csökkent, aminek nyomán a fogyasztói árak az utóbbi két évben átlagosan 20-25 százalékkal csökkentek, nálunk ennek nyoma nem volt. Az árkülönbözetből származó nyereségből a lakosság semmit sem kapott, nem úgy, mint a haszon jelentős részét lefölöző, a Fideszhez közelálló tulajdoni hátterű MET, amely százmilliárdos nagyságrendű, valóban extraprofithoz jutott azzal, hogy furcsa módon olcsó gázt vehetett az európai szabadpiacon és azt drágábban adhatta tovább a magyar fogyasztók felé. Íme a rezsiharc Fidesz-módra: vannak, akik jól járnak vele, de azok nem mi vagyunk.

Nyilvánvaló tehát, hogy a hatósági ár nem egyenlő az olcsó árral, viszont nagyszabású visszaélésekre ad módot, és torzítja a versenypiacot. Szakértői kalkulációk szerint a fogyasztói energiaárak ötödével alacsonyabbak lehetnének az állami beavatkozás nélkül. Borítékolható, hogy a jelenlegihez közeli beszerzési árak mellett Orbánék ezt jövőre részben meg is fogják lépni, választási ajándéknak állítva be azt, holott csak annak töredékét kompenzálják, amit eddig kivettek a zsebünkből. Az eddigi tapasztalatokat látva lesznek sajnos sokan, akik bedőlnek ennek a trükknek.