Orbánék álmához uniós pénzek kellenek

Minél hosszabb távra készülnek az Orbán-kormány gazdasági prognózisai, annál nagyobbat mernek álmodni, bízva az emberi memória korlátaiban. Ki emlékszik már arra, hogy 2010-ben milyen négyéves növekedési ütemet ígért a Fidesz? Pedig érdemes visszakeresni az akkori terveket: egyre gyorsuló és 4 százalék fölé emelkedő GDP-bővülésről volt szó, ami, ha teljesül, a teljes kormányzati periódus alatt mintegy 14 százalékkal lett volna nagyobb a nemzeti össztermékünk. A tényszám még a kiugró 2014-es adattal együtt is csak 6 százalék alatti, ami elmarad a térségünk átlagától.

A mostani, 2020-ig terjedő prognózis már óvatosabb, bár végig 3–3,5 százalék közötti növekedést ígér, ami akár teljesülhet is. A furcsaság az, hogy ezt 2018-tól a lakossági fogyasztás tempójának csökkenésével és a hiány drasztikus lefaragásával együtt akarják elérni, ami teljes ellentétben áll a 2017-es költségvetési számokkal. Jövőre ugyanis a bővülés fő motorja a belső fogyasztás emelkedése lesz, a monetáris lazítás jegyében pedig a hiányt a GDP 2,4 százalékára engedik el.

Ez utóbbit kellene 2020-ig 1,2 százalékra levinni, ami viszont aligha képzelhető el megszorító lépések nélkül. A kormány maga is az elsődleges államháztartási egyenleg közel 1200 milliárd forintos javítását tartja szükségesnek, ami szerinte a kiadások szinten tartásával és a bevételek, főként az adóbevételek drasztikus növekedésével érhető el. Ezzel közgazdasági szempontból nem az a baj, hogy nyomát sem látni a sokszor emlegetett adócsökkentésnek, hanem az, hogy a gyors növekedés belső forrása sem látszik.

A fogyasztás fellendülése aligha lehet motor, hiszen 2017–2020 között lassul a növekedés üteme. A hatalmas egyenlegjavítás – átlagosan évi 400 milliárd forintnyi – szintén nem szokott bővülésösztönző lenni, lásd a 2007–13 közötti időszak tapasztalatait. Mindebből nehezen következtethető ki a jósolt jelentős bevételnövekedés, és a Fidesz eddigi kormányzására az sem volt jellemző, hogy összességében csökkentek volna az állami kiadások.

Egyetlen olyan tényező látszik a kormány adatsorában, amely alátámaszthatja a növekedési tempót: az uniós támogatások várt nagysága. Azt már tudjuk, hogy jövő év közepéig a hétéves uniós időszak összes pályázható keretéről dönteni akarnak, és a pénz legnagyobb részét 2019-ig le is akarják hívni. A mostani prognózis ezt konkrét számokkal is megerősíti: négy év alatt 7400 milliárd forintnyi támogatás jönne Brüsszeltől, ami önmagában az erre az időszakra tervezett GDP több mint 5 százaléka! Ez közel akkora arány, mint amennyit 2014–15-ben kaptunk, és ami megdobta a gazdasági növekedésünket.

Nyilvánvaló tehát, hogy Orbánék az elkövetkező négy év fejlődését is az állandóan szidott EU-tól jövő forrásokra alapozzák. Kérdés, hogy ha azokat gyorsan kimerítik,

mi lesz a 2020 utáni években, amikor lényegében semmit sem fogunk kapni. Mi lesz a motorja a további növekedésnek? Mert annak Orbán szerint még feljebb kell pörögnie, hiszen – mint kedden mondta – legalább évi 5 százalékos bővülés kell ahhoz, hogy utolérhessük a fejlett országokat.

Erre ugyan a rendszerváltás óta csupán egyszer, 1998-ban volt példa, köszönhetően főként a Horn-kormány stabilizációs lépéseinek. Ezt megközelíteni csak a Fidesz által azóta is folyamatosan ostorozott Gyurcsány-kormány tudta 2006-ban, amikor 4,9 százalékkal emelkedett a GDP. Ha már a múlt számainál tartunk: 2002–2008 között, azaz a Medgyessy–Gyurcsány-időszakban a magyar gazdaság átlagos növekedési tempója jócskán meghaladta az Orbán-kormány alatti, 2010–14 közötti átlagos mutatót.

A 2020-ig szóló prognózis optimistának tűnik a külső feltételeket illetően is. Nagy nemzetközi elemző cégek több súlyos kockázati tényezővel számolnak az elkövetkező években, amelyek lassítják a globális növekedést. Az egyik legfontosabb közülük az eladósodottság megugrása: ma GDP-arányosan a világ jobban el van adósodva, mint a 2008–09-es válság idején, olyan mértékben, amire csak a II. világháború éveiben volt példa. Ezzel párhuzamban a vállalatok is egyre inkább eladósodnak, köszönhetően főként az alacsony kamatoknak, és nő a nem teljesülő hitelek aránya.

Ott van továbbá Kína lassulása, az amerikai gazdaság növekedése körüli bizonytalanságok, itt Európában a megoldhatatlan görög válság, a Brexit veszélye, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A szakértők többsége szerint mindezek miatt egyelőre ugyan nem túl nagy az esélye egy újabb globális válságnak, de annak igen, hogy a gazdasági növekedés lelassul.

A mi kicsi és nyitott gazdaságunk ezt azonnal megérzi, adottságaink miatt a kiszolgáltatottabbak közé tartozunk. A tartós növekedésünk elengedhetetlen feltétele a magyar gazdaság versenyképesebbé tétele, a belső források hatékonyabb kihasználása, ennek egyelőre kevés jelét látni. Ma kedvező a külső környezet, de ha kicsit is rosszabbra fordul a helyzet a világgazdaságban, azon belül is Európában, az azonnal visszaveti a növekedésünket.