Orbán ismét mer nagyokat álmodni

Kevesen emlékeznek arra, hogy 1998-ban, a Fidesz első választási győzelme előtti kampányban Orbán Viktor keményen bírálta a bátortalan szocialistákat, mert azok csupán 5 százalékos gazdasági növekedést jósoltak a következő évekre. Ennyi nem elég – mondta –, hogy utolérjük a fejlett országokat, ahhoz legalább 7 százalék szükséges. Ezzel ki is adta a jelszót: öt helyett hét százalék! A Bokros Lajos nevéhez kötődött pénzügyi stabilizáció után a magyar gazdaság tényleg gyorsan bővült, a külső feltételek is kedvezőek voltak, ezért a 4-5 százalék közötti tempó optimista becslésnek, de elérhetőnek látszott. A Fidesz elnökének azonban ez nem volt elég, bedobott egy irreálisan magas, de a hozzá nem értő választók számára vonzó számot. A tények aztán azt mutatták, hogy még az 5 százalék is túl magas, a négyéves fideszes kormányzás alatt az átlagos éves növekedés 4 százalék alatt maradt.

Hasonlóan alakult Orbánék kampánytaktikája 2010-ben is. Gazdasági téren a fő ígéretek a gyors növekedés és az egymillió új munkahely voltak. Ma már arra is jórészt csak a gazdasági elemzők emlékeznek, hogy a Fidesz-kormány első, 2010 őszi középtávú elemzésében 2011 és 2012-re 3-4, 2013-ra és 2014-re pedig már öt százalék körüli GDP-bővülést prognosztizált. Tette ezt annak ellenére, hogy minden független szakértői anyag szerint ez elérhetetlen cél volt, mert a magyar gazdaság – a fejlett országokhoz hasonlóan – éppen csak kilábalt a válságból, és a realitások két százalék körüli éves növekedésre adtak lehetőséget. Ezek a prognózisok akkor még nem számolhattak a fideszes unortodoxiával és annak gyászos következményeivel, aminek nyomán Orbánék kormányzása idején az éves átlagos növekedésünk csupán fél százalék maradt.

Bár konkrét számokat nem említett, a kormányfő a napokban elhangzott interjújában az ígéretektől való elmaradást a kedvezőtlen külső környezettel magyarázta, mondván: hiába mennénk mi gyorsabban, ha visszahúznak minket. Nos, a tényadatok mást mutatnak: az elmúlt négy évben az unió átlagos növekedése magasabb volt a mienkénél. Különösen kirívó a különbség, ha a saját régiónkhoz viszonyítunk: itt a csehek csak hajszállal jobbak nálunk, viszont a lengyelek, a románok, a szlovákok és a baltikumiak jóval gyorsabban bővültek, és még a bolgárok is előttünk vannak. Miért is teljesítünk jobban? Csak minket húz vissza ennyire a hanyatló Nyugat, a környező országokat nem?

Az orbáni álomvilágban ilyen földhöz ragadt kérdéseket nem illik feltenni. Sőt: most, hogy az idén a két százalékos gazdasági növekedés reálisnak látszik, a kormányfő ismét mer nagyot álmodni, szerinte két éven belül négy százalékos lesz a bővülés. Ezúttal sem zavarja, hogy minden szakértői elemzés szerint a szerkezeti alapok a következő években legfeljebb egy-két százalékos javulást tesznek lehetővé, köszönhetően éppen a Fidesznek a gazdaság szereplőit kiszipolyozó és a növekedési potenciált jelentősen leszűkítő intézkedéseinek. A 4 százalék így nem több választási fogásnál, annyi teljesülhet belőle, mint a korábbi orbáni ígéretekből.

A kormányfő nem végez félmunkát, ezúttal sem hagyja ki az ígéretekből a foglalkoztatottságot. Egy laza mondattal ki próbálja rántani a szőnyeget minden ésszerű és a valós helyzetre hivatkozó érv alól, amikor kijelenti, szamárság firtatni, miért javul a foglalkoztatottság, mindegy, ki mit dolgozik, a lényeg az, hogy dolgozik. Minden, a gazdasághoz valamit is konyító embernek égnek áll a haja ettől: hogy lenne mindegy, értéket termelő, a növekedéshez és a büdzsé bevételeihez hozzájáruló munkáról van szó, vagy csak a statisztikát javító, látszat- foglalkoztatásról? Orbán szavai a legrosszabb szocialista időket idézi, amikor a teljes foglalkoztatottság jelszavának jegyében mindenki dolgozott valamit, még ha az csak a veszteségeket növelte is.