Vasárnaptól pedig már érvényes az ÁFA alanyi adómentesség magasabb határára vonatkozó szabályozás.
A férfiak ezután az eddiginél rugalmasabban élhetnek a gyermekük születése után járó apaszabadsággal.
Orbán Viktor miniszterelnök Matolcsy Györgyöt búcsúztatta a Lámfalussy-konferencián, ahol méltatta a jegybankelnök elmúlt évtizedes munkásságát. Beszédében kitért a magyar gazdaság állapotára, az erősödő középosztályra, és az euró bevezetésének megfelelő időpontjára is.
Mindenkinek érdemes az internetes szokásait átgondolni és időnként elvégezni egy biztonsági önellenőrzést, hogy ne váljon csalás áldozatává.
Az információk szerint, háromféle módon lehet fizetni Magyarországon a qvikkal.
2023. május 16., 10:16
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,1 százalékkal csökkent az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2023. május 16., 07:45
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest.
2023. május 15., 17:59
A következő napok esői biztosíthatják a nyári növények fejlődéséhez szükséges nedvességet a talaj felső rétegében.
2023. május 15., 17:40
A napenergiával foglalkozó legnagyobb európai kutatóintézet szerint Németország és Európa teljes áramtermeléséhez képest a három német erőmű teljesítménye alig kimutathatóan csekély, az árakra pedig jóval nagyobb befolyása van az időjárásnak és a Németországgal szomszédos országok helyzetének.
2023. május 15., 16:39
Sziijártó szerint a debreceni akkumulátorgyárhoz hasonló a beruházások segítik Magyarország gazdasági növekedését, és új munkahelyket hoznak létre.
2023. május 15., 16:02
A villamosenergia átlagára várhatóan fél százalékkal nő a vállalati szféra számára.
2023. május 15., 12:40
Utoljára több mint egy éve történt hasonló a magyar devizával.
2023. május 15., 10:20
Márciusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 9,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2023. május 15., 07:38
Reggel 7 órakor az euró 370,10 forintra gyengült a péntek esti 370,15 forintról.
2023. május 14., 10:15
Egyre nagyobb kihívás éri a német autóipart: az előző év azonos időszakához képest több mint háromszorosára ugrott a kínai elektromos autók részesedése a német piacon.
2023. május 13., 13:42
Enyhén lazít a kormány az ukrán gabonaimport tilalmán. Egyes érzékenynek minősülő mezőgazdasági termékek bejuthatnak az ország területére a veszélyhelyzet ideje alatt is.
2023. május 13., 09:23
A világgazdaság ellenálló képességéről tett tanúbizonyságot különböző válságokkal szemben, beleértve a koronavírus-járványt és az ukrajnai helyzetet – áll a világ legfejlettebb iparosodott országait tömörítő G7-csoport pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek a japán Niigatában tartott találkozója után szombaton elfogadott közös közleményében. Kínáról nem esett szó.
2023. május 13., 08:14
Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben pénteken kora este a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2023. május 12., 19:18
Szűk határok között mozgott a magyar deviza a hét utolsó munkanapján.
2023. május 12., 16:53
Az szja-tervezetek átnézése, módosítása, elfogadása online módon a legegyszerűbb és a leggyorsabb. A határidő május 22.
2023. május 12., 12:50
A felső 10 százaléké pedig az összvagyon fele egy friss kutatás szerint.
2023. május 12., 10:31
Megemelte azt a jövedelemhatárt az MNB elnöke, amely alatt kisebb maximális törlesztőrészletet engedhetnek meg a bankok az ügyfeleknek a személyi kölcsönök és lakáshitelek esetén. A kisösszegű hiteleknél viszont már 450 ezer forintig nem kell alkalmazni a júliustól a jövedelemarányos törlesztési mutató előírásait.
2023. május 12., 08:07
Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.