Pénteken kezdődik a Nyugati felújítása, Tiborcz István volt üzlettársa 9 milliárdért vállalta a munkát

2020. május 5., 12:45

Szerző:

Pénteken kezdődik a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása, a hét hónapig tartó munkálatok alatt a pályaudvar utascsarnoka zárva tart - mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatóján. 

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette, a fejlesztés részeként több mint 8200 négyzetméteren rekonstruálják a pályaudvar tetőszerkezetét, megújul a vágánycsarnokban található felsővezeték-hálózat és az utastájékoztatási rendszert is modernizálják.

A beruházásra azért van szükség, mert a Nyugati a legforgalmasabb pályaudvar Magyarországon: évente 18 millió utas fordul meg itt, naponta 480 vonat halad át a pályaudvaron, ráadásul

az elmúlt 40 évben nem végeztek átfogó felújítási munkálatokat a pályaudvaron.

A MÁV Zrt. az MTI érdeklődésére közölte, a Magyar Építő Zrt. hajtja majd végre a fejlesztéseket, amelyek

összköltsége csaknem 9 milliárd forint

– írja az MTI.

A Magyar Építő Zrt. korábban közvetve annak a Szíjj Lászlónak a tulajdonában volt, akit pont a MÁV-elnök Homolya Róberttel közösen fényképezett le 2018-ban egy luxusjachton az Átlátszó. Szíjj 2017-ben megvált a társaságtól, amely  a Tiborcz Istvánnal üzletelő Paár Attila érdekeltségébe került. A cég 2017 nyara óta önállóan 17, más cégekkel közösen pedig több mint 40 milliárd forintnyi állami megrendelést kapott – írta a G7 gazdasági portál.