Nyerhettek volna, de öngólt rúgtak Orbánék

Keményen visszaütött Orbánékra az az ígéretdömping, amely a devizahitelek kivezetését kísérte. Pedig úgy tűnt, hogy az „elszámoltatással” és a forintosítással több legyet ütnek egy csapásra: megszabadulunk a devizahitelek súlyos terhétől, ennek az árát nem közvetlenül a költségvetésnek kell állnia, és mindez szépen növelheti a Fidesz népszerűségét. A kormány kommunikációja igyekezett ebből a legtöbbet kihozni, és nem elégedett meg a puszta tények hangsúlyozásával, hanem szokásához híven populista szólamokkal és harsány ígérgetéssel turbózta fel az egyébként önmagában helyes törekvést.

Indított azzal, hogy fűtötte a bankellenes hangulatot, elszámoltatásról beszélt, és minden felelősséget a hitelezőkre és persze a szocialista kormányokra hárított. Az tény, hogy az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelen gyakorlatát hazai és uniós bíróságok egyaránt megállapították, és ezzel a bankok valóban megkárosították az ügyfeleket. Az is tény azonban, hogy a tartozások megugrásának közel kétharmadát a forint gyengülése okozta, ami viszont a Fidesz kormányzása alatt következett be. Maga az MNB mutatta ki, hogy 2010 nyaráig a devizahitelesek messze jobban jártak a forinthiteleseknél, a fordulat éppen a kormányváltás után indult meg (emlékezzünk Kósa és Szijjártó áldásos közreműködésére).

A Gyurcsányékra visszamutogatás azért is álságos, mert a devizahitelezést Orbánék vezették be 2001-ben, és az ezt követő években senki nem kényszerített senkit arra, hogy ezt a formát válassza. Az ok, hogy mégis szinte mindenki így döntött, rendkívül egyszerű: a Járai-féle MNB irracionális szinten, 10 százalék körül tartotta az alapkamatot, emiatt a forinthitelek nagyon drágák voltak, míg svájcifrank-alapú kölcsönöket fele akkora kamattal lehetett kapni. Logikus, hogy mindenki ezt választotta, nemigen törődve az árfolyamkockázattal, mert senki nem gondolta – szakértők sem! –, hogy a forint ekkorát gyengülhet.

Ezzel együtt az MNB és a felügyelet hibázott, hogy nem hívta fel a figyelmet eléggé az esetleges veszélyekre. Nem volt persze népszerű lebeszélni az embereket az olcsóbb hitelről, amikor annak révén végre lakáshoz vagy jobb kocsihoz juthattak, és a jegybank sem tudta elképzelni, hogy a kétezres évtized második felének 150–170 közötti svájcifrank-árfolyama részben Orbánék ténykedésének köszönhetően 2014 őszére 265 forintra nő. Erről sem az adósok, sem a hitelezők nem tehettek.

A probléma 2010-ben, mint említettük, még alig jelentkezett, Damoklész kardja viszont ott függött a fejünk felett. A helyzet aztán egyre rosszabbá vált, a Fidesz ennek ellenére alig tett valamit, amit mégis, azzal – a végtörlesztéssel – pont azoknak segített, akiknek a legkevésbé kellett volna. Négy év kellett ahhoz, hogy előálljon egy átfogó megoldási javaslattal, amelynél a fő szempontja az volt, hogy a költségvetést ne terhelje, és minden felelősséget, terhet a bankokra hárítson.

Ez végül sikerült is, ha eltekintünk attól az apróságtól, hogy a bankok az ügyfelek pénzéből gazdálkodnak, azaz a nagyjából ezermilliárdos mostani veszteséget részben tovább hárítják, és azt mi fizetjük meg a magasabb költségekkel és az alacsonyabb betéti kamatokkal. Ez persze kevésbé tűnik fel, mint a törlesztőrészletek csökkenése vagy a tartozás egy részének leírása, visszafizetése.

Úgy tűnt tehát, hogy ebből Orbánék csak jól jöhetnek ki, de az önajnározás csúcsra járatásával elszúrták. Hónapokig a csapból is az folyt, hogy a Fidesz több százezer családot ment meg a devizahitel csapdájából, hogy mindenki jól fog járni, a terhek látványosan csökkenni fognak. Az év elején az MNB bejelentette, hogy törlesztések átlagosan 29 százalékkal csökkennek, amiről e rovatban már akkor megírtuk, hogy nem igaz, a mi kalkulációink szerint az átlag 15–20 százalék között lesz. Azóta kiderült, hogy mi is kissé optimisták voltunk.

Az érintett sok százezer családban túlzott reményeket keltettek, ami súlyos hiba volt. Április végéig az adósok megkapták a banki elszámolásokat, és többségük keserűen csalódott. Az MNB és Rogán Antal minapi nyilatkozatai szerint csupán az érintettek felének csökkent a törlesztője, negyedének ugyanakkora maradt, negyedének viszont még nőtt is. Ahol csökkenés van, annak mértéke a Bankszövetség szerint átlag 20 százalék. Mindez fényévnyire van attól az ígérettől, hogy mindenki nyer, és a terhek jelentősen enyhülnek.

Az okok egyértelműen behatárolhatók. E rovatban is többször felhívtuk a figyelmet, hogy az előzetes kalkulációk félrevezetők, mert minden szerződés más, testre szabott, és sok függ a törlesztések menetétől is. Azok jártak jól, akik akkor átlagosnak számító kamat és futamidő mellett vettek fel devizahitelt, és azóta végig rendben fizettek, nem módosítottak a konstrukción. Akik viszont az átlagnál kedvezőbb feltételek mellett jutottak hitelhez, vagy késésekkel, elmaradásokkal törlesztettek, emiatt esetleg módosítottak is, az elszámolásnál mindezt figyelembe vették. A törlesztőrészlet most lényegében csak ez utóbbiaknál emelkedhetett.

Ehhez természetesen hozzájárult a forintosítás is. Mivel az a svájci franknál 265, az eurónál 309 forinton történt, ez átlagosan 60, illetve 20 százalék körüli árfolyamveszteséget jelent, ami az adósokat terheli. Kedvező fejlemény viszont, hogy jelenleg a kamatok alacsonyak, ez azonban változhat. A törvény szerint ugyanis a módosított szerződések változó kamatozásúak, azaz amennyiben megindul egy kamatemelési periódus, a törlesztések is növekedni fognak.

Az ügyfelek kérhetnek a bankjuktól fix kamatozású szerződést is, ez azonban eleve magasabb induló kamattal jár. Az elszámolással elégedetlen adós kifogást emelhet 30 napon belül, sőt perelhet is, ha nem rendeződik a panasza. Bankot is válthat, érdemes máshol is érdeklődnie, mert verseny indult a jól fizető ügyfelekért. Főként azok járhatnak még jobban ezzel, akik eleve nyertesek, a rosszul fizető és emiatt az elszámolással semmit sem nyerő vagy éppen vesztő ügyfelekét nem tolonganak a hitelezők.

Számukra ott van az Eszközkezelő vagy ősztől a magáncsőd lehetősége, feltéve, ha megfelelnek a kikötéseknek. A fizetésképtelenek nagy része ezekre a megoldásokra sem számíthat, számukra marad a kilátástalanság és a szerény remény, hogy talán nekik is kitalálnak valamit, hogy ne veszítsék el a lakásukat.