Mit hoz nekünk Orbánék oroszbarátsága?
A szinte már nyílt háborúvá fajuló ukrán válság gazdasági hatásai a vártnál súlyosabban érintik az EU-t és benne minket: visszavetik az éppen csak kibontakozó uniós növekedést, a magyar GDP-t is egy százalékkal csökkenthetik. A legnagyobb veszteséget persze Ukrajna és Oroszország szenvedi el.
Azzal, hogy orosz csapatok már nyíltan harcolnak a kelet-ukrajnai szakadárok oldalán, új, aggasztóbb fázisába lépett az ukrán válság. A jelek szerint Putyin tovább akarja feszíteni a húrokat, legutóbb az ukrán állam felosztásának szándékáról beszélt, ami az 1990 után kialakult európai status quo felrúgását jelenti.
Az orosz vezetés egyre erősödő agressziójával olyan helyzetbe lavírozta magát, amelyből arcvesztés nélkül már nehéz kikerülni, ha meghátrál, ezért inkább előremenekül. Ezt egyelőre teheti, egyrészt mert a nemzeti érzés felszítása nyomán élvezi az orosz lakosság nagy részének támogatását, másrészt joggal bízik abban, hogy az agresszióját bírálók nem fognak közvetlenül beavatkozni a konfliktusba. Az oroszok hangulatának megértéséhez ne feledjük, hogy érzelmileg számukra Ukrajna nem egy független államot jelent, hanem a történelmi hagyományoknak megfelelően elsősorban a Kijevi Ruszt, az orosz államiság, kultúra, nyelv stb. bölcsőjét, amelyet csak a történelem viharai szakítottak el időnként Oroszországtól. Így nyitott fülekre talál Putyinék propagandája, amely az összetartozást és az orosz népesség védelmét hirdeti, ezzel támasztva alá a nagyon is konkrét geopolitikai célokat.
Az EU és az Egyesült Államok számára viszont nem a nemzeti tradíciók, hanem éppen a geopolitikai viszonyok a meghatározók. Washington az orosz befolyás növekedésétől tart, amiben a hidegháborús emlékek is nagy szerepet játszanak: ha gyengíthetik és visszafoghatják Moszkvát, az már siker számukra. A kockázatuk csekély, gazdasági kapcsolataik a térséggel nem igazán meghatározóak. Az unió helyzete azonban más: Oroszország fontos gazdasági partner, ezen belül is rendkívül fontosak az onnan jövő energiahordozók. Az EU gázfogyasztásának harmadát az orosz export adja, a kőolajjal együtt ez alapvető jelentőségű a közép-európai és baltikumi tagállamok számára. Emellett az orosz piac a legnagyobb országok – Német-, Francia-, Olaszország – számára is igen lényeges, a Moszkvával való konfliktus tehát komoly kockázatokat jelent: minden intézkedés, amit az unió Oroszországgal szemben hoz, saját magának is károkat okoz, és ez eleve korlátozza a mozgásterét.
Ezzel együtt nem nézheti tétlenül az orosz terjeszkedési szándékokat, amelyek már a baltikumiak számára is növekvő fenyegetést jelentenek. Mivel a katonai konfliktusba az EU közvetlenül beavatkozni nem akar, maradnak a gazdasági szankciók, azok azonban az említettek miatt sajnos kétélűek: fájdalmasak ugyan az oroszoknak, de veszteségeket okoznak az uniós országoknak is. Méghozzá nem egyforma mértékben, hiszen főként azokat érintik kedvezőtlenül, akik szorosabb gazdasági kapcsolatokat tartanak fenn Moszkvával. Az orosz válaszszankciókkal ugyanez a helyzet, legalább annyira fáj nekik, ha nem jobban, mint az EU-nak, főként az élelmiszerimport korlátozása.
Nyilvánvaló, hogy Oroszország veszteségei sokkal nagyobbak, ez pénzügyi téren jól látszik: a tőzsde zuhan, a befektetők és a tőke menekül, a rubel árfolyama hatodával esett és történelmi mélypontra került, több orosz bank csődhelyzetben van. Ennél jóval súlyosabb következményekkel járhatnak az újabb szankciók, melyekről már a héten döntenek: az EU betiltaná az orosz állami cégeknek és bankoknak nyújtandó hiteleket, továbbá exporttilalmat vezetne be számos termékre, köztük az energetikai technológiákra. Mindez valóban kemény csapás lenne az oroszoknak, minél tovább húzódik a válság, annál tetemesebb károkkal.
A szankciók visszaütő hatását azonban az éppen beinduló uniós növekedés is megszenvedi, a leginkább érintett országok GDP-jét 0,5-1 százalékkal vetheti vissza. Vannak, akiknél a közvetlen veszteségek a nagyok, mint például a lengyeleknél, másoknál, így nálunk inkább a közvetett hatások érvényesülnek. Minket főként az uniós exportpiacaink lassulása érint negatívan, a kieső orosz kivitelünk sokkal kevésbé. Visszaüt viszont az unortodox gazdaságpolitikánk következménye, a befektetői bizalmatlanság: kiszámíthatatlannak és rendkívül sérülékenynek tartanak minket, ezért a térségből elsőként tőlünk menekül a tőke, ennek jelét pontosan láthatjuk a forint tartós mélyrepülésében. Bár tavasszal a magyar kormányfő még arról beszélt, hogy az ukrán konfliktus minket nem érint, külföldi elemzői prognózisok szerint a GDP-nket egy százalékkal csökkentheti a válság elhúzódása.
Az sem segít rajtunk, hogy Orbánék hangosan ellenzik a szankciókat és egyre jobban elkötelezik magukat Putyinék mellett: miközben Brüsszel az oroszoktól való energiafüggés hosszú távú csökkentésére dolgoz ki terveket, és vészforgatókönyvet készít a gázszállítások esetleges leállásának kompenzálására, a Fidesz-kormány és a parlamenti többség a függetlenedés jelszavával az orosz gázimportot orosz megahitelből történő orosz atomerőmű és orosz nukleáris fűtőanyag vásárlásával kívánja lefaragni. Csoda, hogy Brüsszelben oroszbarátnak könyvelnek el minket? Kár, hogy Moszkvában ezt sajnos nem díjazzák, lásd a T–72 tankok ürügyén ellenünk folyó propagandát. Úgy tűnik, Putyinéknak kevés, amit Orbánék adtak, és olyan kis pont vagyunk nekik, hogy úgy bánhatnak velünk, ahogy akarnak.
