A nyugdíjkorhatárt elérők számára, akiknek nincs meg a teljes nyugdíjhoz szükséges 20 év szolgálati idejük, az öregségi résznyugdíj lehetőséget kínál a nyugdíjba vonulásra.
A nyugdíj összegének növelése érdekében többféle társadalombiztosítási megállapodás köthető, amelyek lehetővé teszik a szolgálati idő és az alapkereset bővítését is, így biztosítva a magasabb nyugdíjat, illetve az elégséges szolgálati időt a jövőben.
Ettől a hónaptól sok pénzintézetnél olcsóbban lehet bankolni a banki díjstopnak köszönhetően, ám az intézkedésnek akár hátrányai is lehetnek.
Elkészült a 2026-ra tervezett költségvetés, amit Nagy Márton benyújtott Kövér Lászlónak. Ebből az is kiderül, hogy mekkora összeget szán a kormányzat a nyugdíjakra.
Ezt kell tenni a NAV szerint az szja-bevalláskor, ha valakinek fizetendő adója maradt.
2012. november 28., 09:39
Mérgező anyagokat mutatott ki egy német fogyasztóvédelmi szervezet vizsgálata adventi kalendáriumokba csomagolt csokoládéban; több gyártó kétkedve fogadja a vizsgálati eredményt és bírálja a szervezetet.
2012. november 28., 08:01
A Scotwork Magyarország szakemberei tárgyalási szempontok alapján elemezték a Ryanair csütörtöki sajtótájékoztatóját. Tollas Attila vezető tanácsadó a Ryanair kommunikációs tevékenységét és annak hátterét elemezte, míg Papp Zoltán ügyvezető igazgató az utazó szemszögéből vizsgálta meg a helyzetet.
2012. november 27., 20:43
Egyre több informatikus hagyja el hazánkat. Az ad-hoc kormányzati döntési folyamatok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az egyébként is jelentős szakemberhiánnyal küzdő szakma egy része elhagyja az országot – mondta az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke a Napi Gazdaságnak.
2012. november 27., 19:37
Leminősítette kedden az OTP Bankot és az OTP Jelzálogbankot a Standard & Poor's, a magyar államadós-osztályzatok múlt heti rontásával indokolva a lépést.
2012. november 27., 18:37
Sztrájkbizottságot alakított a BKV egyik legnagyobb szakszervezeti szövetsége, mert elégedetlen a cég jövőjét is érintő tárgyalások menetével. A keddi döntés során a sztrájk időpontját még nem határozták meg.
2012. november 27., 17:03
A monetáris tanács előtt a 6,25 százalékos alapkamat tartására és 0,25 százalékpontos csökkentésére vonatkozó javaslat volt, és a szűk többség a csökkentésre szavazott – mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. A piac már azt találgatja: ki lesz az utódja.
2012. november 27., 14:59
Londoni elemzői vélemény szerint a keddi újabb MNB-kamatcsökkentés teljesen megfelelt az előzetes várakozásoknak, a piacot most már inkább az kezdi érdekelni, hogy ki lesz a jövő tavasszal távozó Simor András jegybankelnök utódja.
2012. november 27., 13:45
Recesszióba süllyedt a magyar gazdaság 2012-ben, de 2013 közepétől megindul a hazai össztermék (GDP) növekedése – állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden Párizsban közzétett novemberi gazdasági jelentése.
2012. november 27., 12:42
A transzparencia egyre fontosabbá válik a termékek, különösen az élelmiszerek eladhatóságában. Több sikeres külföldi példa hatására a Lidl hazai áruházaiban is felismerték, hogy eladásösztönző hatása van annak, ha találkozhatunk a termelő nevével és arcával.
2012. november 27., 12:39
A taktikázás ideje lejárt – így reagált Mesterházy Attila arra a felvetésre, hogy az ellenzéki erőknek nem szabad túl korán összeborulniuk. A 168 óra következő számában megjelenő interjúból kiderül, hogy az MSZP elnöke szerint fel kell készülni a regisztrációs kampányra, illetve a Fidesz trükkjeire, sőt esetleges választási csalásaira is. Úgy véli, akármilyen szabályokat is vezet be Orbán pártja, nem kell megijedni: amíg titkos a szavazás, addig le lehet váltani a kormányt.
2012. november 27., 11:32
A Ryanair vezérigazgatója szerint nem számít megfutamodásnak, hogy 40 százalékkal csökkentik budapesti járataik számát, mert ahol erős a verseny, ott maradnak. Az [origo]-nak adott interjújában azt mondja, hogy a budapesti reptéren múlik mikor jönnek vissza. A sátrakat nem szereti, a buszozást még kevésbé, ezért az a célja, hogy újra nyíljon az 1-es terminál és onnan repülhessenek.
2012. november 27., 09:55
Erősödött a forint kedd reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben, az eurót kora reggel 280,91 forinton jegyezték, szemben a hétfő délután és este jellemző 281,80 forint körüli jegyzésekkel. Árfolyam-előrejelzés a Forex Szignáltól.
2012. november 27., 09:19
A Budapest Magánnyugdíjpénztár megnövekedett forgalomra számít az újabb pénztári végelszámolásról szóló hírek kapcsán, és felkészülten várja az átlépni kívánó pénztártagokat – jelentette be a nyugdíjkassza.
2012. november 27., 06:58
A szocialista és LMP-s képviselők távollétében egyhangúlag támogatta a parlament költségvetési bizottsága az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények címet viselő törvényjavaslatot, amely egyebek mellett a közművezeték-adó módosítását is tartalmazza.
2012. november 27., 05:25
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács és a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke hétfői miskolci előadásában rámutatott: Magyarország a főbb gazdasági mutatók tekintetében nem az utolsók között van a térségben, jobbára a középkategóriában helyezkedik el.