Méretes bukta Orbánék Mol-biznisze
Ha a kormány most úgy döntene, hogy túlad a papírokon, 76 milliárd forintot bukna az állam az orosz Szurgutnyeftyegaztól öt éve megvásárolt Mol-paketten, pedig eddig már 56 milliárdnyi osztalékot felvettek – derül ki a cikkéből.
„Üzleti kalkulációkon is túlmutató, nemzeti vagyongyarapodással együtt járó lépés” – így kommentálta 2011-ben Fellegi Tamás akkori nemzeti fejlesztési miniszter, hogy az állam
megvetteaz orosz Szurgutnyeftyegaz 21,22 százalékos Mol-részvénycsomagját.A pakett akkor
500 milliárd forintbakerült, amit az Orbán kormány részben a Nemzetközi Valutaalap hiteléből fizetett ki. A részvénycsomag megvétele rövid távon összesen két hétig érte meg az államnak: ennyi ideig volt ugyanis magasabb a Mol-részvények árfolyama a vételkor jegyzett árfolyamnál.A közeljövőben kicsi az esélye, hogy az állam befektetése nyereségessé válik, hiszen még a legoptimistább előrejelzések alapján sem fogja elérni az bevásárlás óta jegyzett legmagasabb árfolyamot, ami 18 ezer forint volt (miközben az állam 22 467 forintért vette a részvényeket).