Már az amerikai Forbes is felfigyelt a hiperszorgalmas Mészáros Lőrincre, a lap szerint ő a világ 2057. leggazdagabb embere

2019. március 5., 16:45

Szerző:

Egymilliárd dolláros vagyonnal „Mészáros Lőrinc" a világ 2057. leggazdagabb embere a Forbes amerikai kiadásának legfrissebb listája szerint.

A felcsúti parafenomén most először került be a dollármilliárdosok közé, ugyanakkor a lap becslései szerint még mindig Csányi Sándor a leggazdagabb magyar a maga 1,1 milliárd dolláros vagyonával. Az OTP elnök-vezérigazgatója az 1999. helyről az 1941. helyre lépett előre.

Fotó: Kovalovszky Dániel

Ez egyébként valami oknál fogva nincs összhangban azzal, amit a lap magyar kiadása állít, eszerint ugyanis a most 381,3 milliárdos becsült vagyonnal rendelkező  Mészáros már bőven dollármilliárdos és megelőzi Csányi Sándort, akinek ennél nagyjából 70 milliárd forinttal kevesebbje van.

A lap 2153 milliárdost számolt össze a világon, a listán szereplők összvagyona 8,7 ezer milliárd dollár. A világ leggazdagabb embere továbbra is Jeff Bezos, az Amazon alapítója 131 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik– írja a 24.hu.

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest: az euró és a dollár jegyzése enyhén emelkedett, a svájci frankkal szemben viszont a forint 0,1 százalékkal erősödött.