Magyarország lehetne olyan, mint Ausztria...

Miközben elcsodálkozom a Budapesthez közeli magyar kisváros, Budaörs fejlődésén, az jut az eszembe, hogy országunk akár olyan is lehetne, mint Ausztria...

25 éve kísérem figyelemmel, hogy egy polgármester, aki nem lop, és aki másokat sem hagy lopni, mit csinált a poros, kaotikus Budaörsből. A felújított, virágokkal díszített utcák miatt az emberek ráébrednek arra, hogy a gondozott környezet őket is kötelezi – és ezért nekilátnak rendbe hozni házaikat és üzleteiket.

Ha az ember végigsétál a főutcán, felteszi magának a kérdést: mi történt, már Ausztriában vagyok? A főutcán és a városka legkisebb utcáiban egyaránt ez a benyomása keletkezik. Működik az orvosi ellátás, van egy egynapos klinika, egy modern uszoda, egy óriási, gondozott játéktér a futball és a kosárlabda számára, vannak piknikezésre alkalmas asztalok és közvécé – ki gondolta volna? –, amelyben mindig van vécépapír is.

Ha valami Budaörsön nem szerezhető be, akkor azt nem érdemes keresni Magyarországon sehol. A pénzügyek intézésére tíz különböző bank áll rendelkezésre. A munkanélküliség rátája a magyarországi átlag egyharmada, és Budaörsön még ép a Magyarországon már alig létező szociális háló.

Az egész ország így nézhetne ki, ha a magyar politikai elit túlnyomó többsége nem rabolta volna ki saját országát, és azt másoknak sem engedte volna meg. Orbán Viktor maffiaállama csúcssebességre kapcsolt a harácsolásban. Míg a korábbi szocialista kormányok talicskával hordták el az adófizetők pénzét, addig 2010 óta az Orbán-kormány a törvényalkotás markológépével teszi ugyanezt.

Mert Magyarországon van elegendő pénz. Méghozzá sokkal több, mint amennyi a második világháború utáni Marshall-terv időszakában közismerten segített újból talpra állítani Ausztriát. Az alpesi köztársaság annak idején – mai értékre átszámítva – 7,2 milliárd eurót kapott az USA-tól. Magyarország, az ország Európai Unióhoz való csatlakozása óta, 2004-től 2015-ig összesen 37 milliárd eurót kapott.

A veszettül sok pénz ellenére Orbán Viktor öt év alatt elérte, hogy egy gyorsan elszegényedő, örömtelen országot csináljon Magyarországból, amelyből kétszer annyi fiatal menekül Nyugatra, mint amennyi az 1956-os népfelkelés idején eltávozott.

Ha az Orbán-rezsim és oligarchái nem loptak volna olyan sokat, akkor kétszer annyi autópályát lehetne építeni. Ezzel meg lehetne takarítani, hogy a fel nem újított utak számára új elnevezést, a „gyors utak” jelölést találják ki,. pusztán azért, mert így hozzájuthatnak az EU-s pénzekhez. De akkor Orbán és barátai nem söpörhetnének be több millió eurós osztalékot.

Ha a Brüsszelből érkező pénzek fele nem kerülne magán zsebekbe, akkor valamelyest lehetne javítani az egyre romló magyar egészségügyön, és ismét az élmezőnybe kerülhetne a betegeskedő oktatási rendszer.

Ebben az esetben nem lenne Orbán külügyminiszterének 670 ezer euró értékű háza a Duna-mentén. És Orbán sem tudná megfizetni Ráhel nevű lánya méregdrága svájci tanulmányait. A veje sem kaphatná meg a megbízatást Budapest közterületeinek világítására, miközben más pályázók a 300 000 eurós feladat részeit még olcsóbban is elvégezhettek volna.

Nemcsak az EU-s pénzeket tűntették el, hanem mindent, ami a maffiaállam útjába került. Az Orbán-kormány 2010-ben egyetlen törvénnyel magához ragadta a magyarok tíz milliárd euró értékű magán nyugdíjpénztári megtakarítását. Időközben ezt az összeget már teljes egészében elherdálták.

Az Országgyűlésen gyorsított eljárásban átvitt törvénnyel 40 000 kis dohánybolt tulajdonosát fosztották meg a tulajdonától, csak azért, hogy 5000 Fideszhez közelállónak adják át a „nemzeti dohányboltok” koncesszióját. Ha a budapesti Belváros (V. kerület) Fidesz vezette önkormányzata nem szégyenletesen olcsó áron játszaná át az ingatlanokat a politikai barátainak, akkor most több pénz lenne a belvárosi iskolák és orvosi rendelők számára. Akkor Rogán Antal egykori kerületi polgármesternek (jelenleg miniszter az Orbán-kabinetben) nem lenne ma luxuslakása az egyik előkelő kerületben, és nem tudna több pénzt kiadni a családja megélhetési költségeire, mint amennyit megkeres.

Ha az Állami Szerencsejáték Vállalat többmilliós hasznot hozó koncesszióját nem játszották volna át Orbán egyik kebelbarátjának, ha az állami földtulajdonokat nem tapsolták volna el bagóért; ha offshore cégek nem jutnának 200 millió euró nyereséghez a magyar állampolgárságért cserében eladott államkötvényekből; ha egy Orbánhoz közel álló magánvállalat az olcsón vásárolt, de a magyar államnak mégis drágán továbbadott gáz eladásán nem keresne évente több millió eurót; hogyha Orbán fogorvosa nem kapna többmilliós állami támogatást, akkor...

Igen, akkor a magyar államkassza több milliárd euróval lenne gazdagabb. És ezt a pénzt a polgárok javára lehetne fordítani. Ezt nevezik közjónak – egy fogalom, amely láthatóan ismeretlen az Orbán-kormány számára. Kivételt képeznek az olyan kis oázisok, mint Budaörs kisváros.

Tudatában vagyok annak, hogy a vendégkommentár címében megfogalmazott állítás csupán szónoki túlzás. Az, hogy[. . .] olyan lehetne, mint Ausztria, nem egy könnyen elérhető dolog, és nem is megy végbe néhány év alatt. Több évszázados a lemaradásunk.

Ha az egyébként oly energikusan cselekvő Orbán Viktor – ahelyett, hogy a barátait gazdagítaná, és ezzel a feudalizmus felé vezető útra taszítaná az országát – az általános közjó érdekében kiállt volna a demokráciáért, akkor Magyarország nem pocsékolt volna ismét el egy félévszázadot.

A magyar nép ellen ilyen bűncselekményt még történelmének legsötétebb alakjai sem követtek el. Sőt, ez alkalommal még külföldi hatalmak sem avatkoznak be – és ezért még soha sem volt ilyen óriási lehetőség arra, hogy valami jó történjen.

E-mail cím: debatte@diepresse.com

(Die Presse, nyomtatásban 2016.02.09-én.)