Ma éjfélig még bevallhatjuk

Ma éjfélkor jár le a tavalyi esztendőről szóló szja-bevallások határideje és most kell rendelkezni az adó egy plusz egy százalékának felajánlásáról is. A határidőt elmulasztókra százezer forintig terjedő bírságot róhat ki az adóhatóság. Az elmúlt hét végéig a kötelezettek mintegy kétharmada, kétmillió adózó már eljuttatta az adóhatósághoz a bevallását. Az eddigi tapasztalatok szerint csaknem félmillióan az utolsó napig halasztják a bevallások feladását, ezért a Posta a kiemelt hivatalokban meghosszabbítja a nyitvatartást.

2008. május 20., 11:27

Az a csaknem egymillió adózó, aki tavaly is az APEH nyomtatványán adta be a bevallását, tehát nem elektronikus úton küldte be, január 31-ig meg kellett hogy kapja a szükséges papírokat. Akiknek ennek ellenére szükségük volt nyomtatványra, az APEH ügyfélszolgálatain beszerezhették. A kitöltés után a bevallás díjmentesen adható postára. Aki külföldön tartózkodik, az vagy az internetről letöltve küldheti el elektronikus úton, vagy kinyomtatva a bevallását, vagy ha van kinyomtatott kérdőíve, akkor azon. A postai bélyegző kelte számít itt is. A külföldi külképviseleteken is ma még be lehet adni a bevallást.

A tavalyihoz képest némileg változtak a szabályok. Így például az egészségügyi hozzájárulást 450 ezer forint felső határ felett már nem kell megfizetni. Az ingatlan-bérbeadásnál a mostani bevallásban már érvényesíteni kell azt, hogy a közeli hozzátartozó részére történő bérbeadás esetén is fennáll a fizetési kötelezettség. Több területen megszünt a kedvezmény, így a felnőttképzési díjnál, a számítástechnikai eszköz beszerzésénél és a szellemi tevékenységeknél. Más esetekben csökkent a kedvezményre jogosító jövedelemhatár az eddigi hatmillió forintról mintegy négymillióra,például a felsőoktatási tandíj, a közcélú adományok és a biztosítások esetében. Az idén a jövedelemadó egy plusz egy százalékának felajánlásánál többféle lehetőségünk is van: a hagyományos módon, lezárt borítékban, az adóazonosító jellel ellátva, a ragasztásnál aláírva, vagy akár személyesen az adóhatóságnál, de a postai út is rendelkezésre áll. Mód van az adóbevalláshoz kapcsolódó beadásra is, papíron vagy elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül.

Aki külföldön tartózkodik, az vagy az internetről letöltve küldheti el elektronikus úton, vagy kinyomtatva a bevallását, vagy ha van kinyomtatott kérdőíve, akkor azon. A postai bélyegző kelte számít itt is. Az adóhatóság felhívta a figyelmet arra, hogy a külföldi külképviseleteken is be lehet ma még adni a bevallást.