Lakossági megtakarításokra vetett szemet a minisztérium

Őszre készül el az új akcióterv a lakossági megtakarításokról.

2024. augusztus 29., 10:38

Szerző:

Úgy tűnik, megvalósítja régóta dédelgetett ötletét a Nagy Márton. Az általa vezetett Gazdasági Kabinet egy olyan akcióterven dolgozik, amely a lakossági megtakarításokat célozza. Az újraindítási akciótervnek – a minisztérium szerint – része lehet, hogy a lakosság hosszú távú befektetéseit adómentes otthonteremtésbe csatornázzák át. A kormány szeptemberben tárgyalja a kabinet ötleteit – írja a hvg.hu.

Megkezdte őszi munkáját a Gazdasági Kabinet, melynek első ülésén a Kabinet tagjai áttekintették a globális és európai gazdasági folyamatokat, különös tekintettel a magyar gazdaság helyzetére – írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A lakossági megtakarításokat célozza meg a kormány

A közlemény szerint azon dolgoznak, hogy „újraindítási akcióterv” keretében eddig már jórészt meglebegtetett döntéseket hoznak. Újdonság, hogy a testület megvizsgálta az is, hogy

a hosszú távú lekötött megtakarításokat miképpen lehetséges opcionálisan, a lakosság döntésének függvényében, adómentesen felhasználni otthonteremtés céljából.

A tárca egyelőre nem közölt részleteket, de azt tudni lehet, hogy az NGM és személyesen Nagy Márton tárcavezető jó ideje nem nézi jó szemmel, hogy a lakosság túl sokat fordít megtakarításokra, és keveset költ. Ezzel pedig nem pörög a gazdaság, és nincs az államnak adóbevétele sem.

Az ingatlanberuházás ugyan megtakarításnak számít, egy állampapír-befektetés nemzetgazdasági-költségvetési szempontból annyiban kedvezőbb, hogy építőipari, ingatlanpiaci forgalmat generál.

A hvg.hu szerint kérdés, hogyan befolyásolná az államadósság-finanszírozást, ha a kormány lehetővé tenné, hogy a lakosság, például adómentesen, inkább ingatlanbefektetésekbe forgatná át az állampapír-állománya egy részét.

Rekordszinten a lakossági megtakarítások

Egy elemzésből nemrég kiderült, hogy fogyasztás helyett a megtakarítást választották a tehetősebb magyarok. Az állampapír és a befektetési alap a kedvenc, de a készpénzállomány is csúcson van, külföldre pedig egyre több pénzt menekít a lakosság. Vagyis a kisebbik része.

Fogyasztás helyett inkább hízott a háztartások vagyona, legalábbis azoké, akik képesek voltak megtakarítani. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss előzetes adatai szerint a második negyedév végén 105 517,1 milliárd forinton tetőzött a lakosság pénzügyi vagyona, amiben nincsenek benne az ingatlanjaik értéke. Ez az összeg háztartásonként átlagosan már 26,3 millió forint körüli megtakarítást jelentene, de a pénzügyi vagyon döntő része a felső tíz százalék kezében van. Az MNB korábbi vagyonfelmérése szerint ennek a vagyonnak mintegy kétharmada a legjobban élő tizedé. A lakosság szegényebbik 70 százaléka a pénzügyi vagyon alig hatodával rendelkezett 2020-ban, és vélhetően azóta sem változott érdemben a helyzet – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

Fogyasztás helyett spórolás

A második negyedévben soha korábban nem látott összeget tettek félre a magyarok. A jegybank adatai szerint 2723,4 milliárd forintnyi friss pénz került valamilyen pénzügyi eszközbe, a hozamok viszont nem alakultak jól, 24,5 milliárd forintot buktak a kisbefektetők. Az év egészét tekintve azonban nem lehet okuk a panaszra, hiszen az első félévben összesen 2360 milliárd forintot tett ki az árfolyamnyereségük, a teljes új megtakarítás pedig csaknem 4440 milliárd forint volt, ami háztartásonként 1,1 millió forintra jönne ki, de nyilván hatalmas különbségek vannak az egyes családok megtakarítási képességei között.

(Kiemelt kép: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Fotó. Gazdasági Versenyhivatal / Facebook)