Hivatalosan is recesszióban van a magyar gazdaság

A KSH adatai szerint a magyarországi gazdaság teljesítménye az első negyedévben 0,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

2023. június 1., 12:14

Szerző:

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 1,1 százalékkal visszaesett – erősítette meg csütörtökön kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A második becslés előző év azonos időszakához viszonyított volumenindexei az első becslésben közöltekhez képest nem változtak.

Az előző negyedévhez képest 0,3 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye

A tavalyi első negyedévhez viszonyítva az ipar teljesítménye 3,2, ezen belül a feldolgozóiparé 1,5 százalékkal visszaesett. Az ipari teljesítmény szűküléséhez jelentősen hozzájárult az energiaipar visszaesése. A feldolgozóipari ágazatok közül a legnagyobb mértékben a vegyi anyag és vegyi termék gyártása járult hozzá a csökkenéshez, míg a közúti jármű, illetve a villamos berendezés gyártása fékezte leginkább az ipar visszaesését.

Az építőipar hozzáadott értéke 8,6 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakában mérttől, a mezőgazdaságé viszont 20,2 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszaki alacsony bázist - ismertette a KSH.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 1,1 százalékkal nőtt. A legerőteljesebb növekedés a humán-egészségügyi, szociális ellátás nemzetgazdasági ágban történt (16,9 százalék). A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 4,6, az oktatásé 3,4, az információ, kommunikációé 2,2 százalékkal emelkedett. Az ingatlanügyletek hozzáadott értékének volumene 1,2, a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenységé 1,1, a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátásé 0,8 százalékkal nőtt. Csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva a művészet, szórakoztatás, szabadidő, egyéb szolgáltatás teljesítménye 0,2, a közigazgatásé 1,2, a szállítás, raktározásé 4,9, a kereskedelemé 6,1 százalékkal.

A bruttó hazai termék első negyedévi, 0,9 százalékos csökkenéséhez az ipar 0,9, az építőipar 0,3, a termékadók egyenlege pedig 1,0 százalékponttal járult hozzá. A csökkenést 0,5 százalékponttal fékezte a mezőgazdaság, valamint 0,7 százalékponttal a szolgáltatások jó teljesítménye. A szolgáltatásokon belül leginkább a humán-egészségügyi, szociális ellátás (0,8 százalékponttal) és a pénzügyi, biztosítási tevékenység (0,2 százalékponttal) mérsékelték a GDP csökkenését.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 2,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A tényleges fogyasztás összetevői között legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 3,9 százalékkal visszaesett. A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 4,2 százalékkal kisebb lett az egy évvel korábbinál. A hazai fogyasztási kiadások volumene a nem tartós termékek esetében 9,0, a szolgáltatások esetében 2,3 százalékkal csökkent, míg a féltartós és tartós termékek körében 0,7 és 3,2 százalékkal bővült.

A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 4,7 százalékkal emelkedett, míg a közösségi fogyasztásé 4,6 százalékkal alacsonyabb lett. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,2 százalékkal mérséklődött.

A végső fogyasztás 2,8 százalékkal csökkent

A bruttó állóeszköz-felhalmozás az első negyedévben 6,0 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. Az építési beruházások volumene csökkent, míg a gép- és berendezésberuházásoké emelkedett. A beruházásokból legnagyobb arányban részesülő nemzetgazdasági ágak közül a feldolgozóiparban és az ingatlanügyletek esetén bővülés figyelhető meg, míg a szállítás, raktározás területén visszaesett a fejlesztések volumene. A bruttó felhalmozás 8,1 százalékkal esett az előző év azonos időszakához képest.

A fogyasztási és a felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás az első negyedévben összességében 4,9 százalékkal csökkent.

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában folyó áron 475 milliárd forintos aktívum keletkezett. Az export volumene nagyobb mértékben (6,6 százalékkal) bővült, mint az importé (1,9 százalék). A külkereskedelem 85 százalékát kitevő áruforgalomban a kivitel 7,0, míg a behozatal 1,7 százalékkal nagyobb lett az egy évvel korábbinál. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve a turizmust is) exportja 3,9, importja 1,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Az építőipar is vergődik

A bruttó hazai termék 2023. első negyedévi, 0,9 százalékos visszaeséséhez a végső fogyasztás 2,1, a bruttó felhalmozás pedig 3,3 százalékponttal járult hozzá. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 4,4 százalékponttal mérsékelte a gazdasági teljesítmény visszaesését. Az előző negyedévhez képest, szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján a gazdaság teljesítménye 0,3 százalékkal csökkent első negyedévében.

A termelési oldalon a mezőgazdaság teljesítménye 70,6, a szolgáltatásoké 0,1 százalékkal nőtt, az iparé 3,9 százalékkal, az építőiparé 7,5 százalékkal mérséklődött az előző negyedévhez képest.

 A felhasználási oldalon a végső fogyasztás összetevői közül a háztartások fogyasztási kiadásának volumene 2,1 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest. A kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,1 százalékkal emelkedett, míg a közösségi fogyasztásé 0,2 százalékkal alacsonyabb lett. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 1,4 százalékkal emelkedett. A külkereskedelemben az export volumene 1,3 százalékkal nőtt, az importé 0,4 százalékkal mérséklődött.

(Kiemelt kép: a Mercedes-Benz kecskeméti gyára 2020. március 13-án. Fotó: Bús Csaba / MTI)