Konzervatívok hagyomány nélkül

- A megváltás jobbról jön, ezt hallani már másfél éve azoktól, akik az Orbán-rendszer lebontásában reménykednek, és ezt sem a padlón motozó baloldaltól nem várhatják, sem a már nem létező liberális párttól. A Fideszből, pontosabban a konzervatív liberálisoktól kihallik időnként némi morgás, de lehet ez valaha is több ennél?

– Érdemes kicsit visszamenni a múltba, és felidézni, hogy amikor 1990-ben az Antall-féle MDF győzött, egy echte konzervatív politikus jutott hatalomra. Az általa vezetett pártot Egedy Gergely patrícius jobboldalnak nevezi. Ennek a törekvésnek kulturális értelemben is csak részben lett folytatása, politikai értelemben viszont egyáltalán nem. 1994-ben elvérzett az a német típusú kereszténydemokrácia, amelyet Antall képviselt. Maradtak persze személyiségek, akik később vagy a Fideszben kötöttek ki, vagy kivonultak a politikából. Generációsan nem alakult ki szerves utánpótlás. A 2000 után megjelenő új nemzedéknek éppen az a visszatérő problémája, hogy nincs folytatható minta. Még Antall sem az. Ennek a konzervativizmusnak az sem kedvez igazán, hogy Orbán pont ellenkező fordulatot hajt végre a Fideszben, amikor a plebejus, mozgósító néppártot hozza létre. Ebben a konzervativizmus csupán egy megtűrt irányzat.

- Azt akarja mondani, hogy maga a konzervativizmus – jöjjenek a képviselői bárhonnan – csak egy csatolmány a Fideszhez?

– Nem kellett csatolni, többen ott voltak a párt perifériáján, leginkább az egyetemi világban, bizonyos orgánumok, alapítványok, folyóiratok környékén. Ilyen például a Kommentár, az egyik legszínvonalasabb fórum, amelyben a parlament kulturális bizottságának elnöke, L. Simon László is többször publikált. De ott vannak szellemi intézményi vezetők, Lánczi András, Körössényi András, Balázs Zoltán, G. Fodor Gábor és mások.

- Vagy Horkay Hörcher Ferenc...

– Aki most valamiért eltűnt, nem olvasom a cikkeit a Heti Válaszban. Az irányzat képviselői megjelennek azért a politikában is, elsősorban Navracsics környékén. Ő az a személyiség, aki értékeit, habitusát tekintve közel áll ehhez a körhöz. Látható, hogy – bár korlátozott mértékben – egyfajta intézményépítésbe is belekezdett. Ez stratégiai igényről és gondolkodásról árulkodik. Az új generáció érdekessége, hogy az ellenzéki periódusban a legmegalapozottabb és legszínvonalasabb kritikáját adta a Fidesznek és magának Orbánnak is. Például Körössényi András írta a legerősebb, bár nyilván csak szűkebb körben ható cikket, amely a jobboldal válságáról szólt.
A nyomában kialakult polémia mutatta, milyen fenntartásai vannak ennek a társaságnak, mennyire más platformon van, mint Orbán.

- A cikk azt rótta fel a Fidesznek, hogy semmiféle értékelhető programja nincs. Ha a későbbieket nézzük, Horkay Hörcher Ferenc meg a fülkeforradalmat utasította el azzal, hogy a forradalomnak semmi köze nincs a konzervativizmushoz. Ha van valami, amit ez az ideológia nem visel el, az a társadalmi viszonyok radikális felrúgása. De ez pusztán jus murmurandi, a morgás joga...

– Ennek a generációnak nagy problémája, hogy valójában mit is konzerváljon. A létező szocializmust ugye nem lehet. Kérdés, hogy a két háború közötti periódusból milyen hagyományokat lehetne fenntartani, de erre is bizonytalan a válasz. Az MDF politikája sem volt iránymutató. Ahogy én érzékelem, ez a kör a helyét keresi, és leginkább az angolszász konzervativizmusban találja meg az eszmei alapjait. Kódolva van a feszültség az Orbán vezette mainst-ream vonal és a konzervatívok között. Ez abból is adódik, hogy ez a társaság a jogállam feltétlen tiszteletéből indul ki, a piacgazdaság és a piac domináns szerepéből, az emberi jogok tiszteletéből, tehát olyan platformon áll, amely sok tekintetben összeköti a liberális baloldal egy részével. Úgy hiszem, ebből is ered a liberálisok szövetségvágya. Ehhez hozzájárul még, hogy a konzervatívoknál a konszenzusképesség mint érték – ellentétben jobboldal többségével – elfogadott.

- Mármost ami a konzervatív múlt- és hagyománykeresést illeti, 2009-ben elkezdődött egy vita, amelyet Gyurgyák János, az Ozirisz Kiadó vezetője indított a Népszabadságban az értékközpontú konzervativizmusról. Ő igenis látott előzményeket a 19. századtól kezdődően. Vagy az túl régi mese?

– Ez kísérlet volt az újrateremtésre. Bár Gyurgyák János nagyon színvonalas elemzésbe ágyazta be törekvéseit, hatása sem a kultúrára, sem a politikára nemigen látható. Volt egyébként egy korábbról datálható politikai kísérlet is. Emlékezzünk arra, hogy Dávid Ibolya 2004-ben írt egy konzervatív kiáltványt, amely megfelelt a hagyományos értékvilágnak, de írott malaszt maradt. Politikájában korántsem a jobboldalon kereste a konzervativizmus helyét, hanem végül is átsodródott a baloldalra, ami miatt az említett új generáció jelesei elhatárolódtak tőle.

- Taktikai átsodródás volt, nem értékeket vállalt át.

– Lehet, ám a konzervatív többség számára ez követhetetlen volt, ezért ez a politika zátonyra is futott. Paradox, de ma konzervatív politikusokat a Fideszen kívül a Demokratikus Koalícióban lehet találni. Debreczeni Józsefet vagy Kerék-Bárczy Szabolcsot, aki a legutolsó periódusig kitartott Dávidék és Bokros szövetsége mellett. Dávid Ibolyáék kudarca azt jelentette, hogy az egyetlen konzervatív elveket valló párt felszámolódott. Ráadásul olyan alakulatról volt szó, amely szavakban görcsösen kapaszkodott az antalli örökséghez. Ez a kaland nem javított a magyar konzervativizmus helyzetén. Ma adottság, hogy vannak a Fideszhez kötődő konzervatívok, és vannak azok, akik egyénileg Gyurcsánynál találtak politikai otthonra.

- A DK is lehet számukra csapda, de a Fidesz mindenképpen, hiszen bár a konzervatívok, liberális konzervatívok megélnek a pozícióikból, nem veszik figyelembe a tanácsaikat, nem olvassák a cikkeiket. Maximum békén hagyják őket. Ennyi.

– Ez így van. Annak ellenére, hogy van politikai beágyazottságuk a jobboldalon. De ennek a körnek most leköti az erejét az önazonosság kutatása, miközben szembe kell néznie azzal, hogy nincs tömeghatása, és párton belül sincs önálló arculata. Azt látom általában, hogy leginkább szimbolikus ügyekben nyilvánítanak véleményt, az oktatásügy vagy az alkotmányozás kapcsán. A jogászok, köztük is elsősorban a volt alkotmánybírák komoly szerepet játszottak abban – és most ne a preambulumról beszéljünk –, hogy a kilengésektől eltekintve végül is egy konzervatív alkotmány jött létre.

- Azt állítja, hogy nélkülük az alaptörvény sokkal rosszabb lett volna?

– Ebben egészen biztos vagyok. Érdemes megnézni a korábbi jogászi megnyilvánulásokat meg a vitákat. 2009-ben készült egy reprezentatív kiadvány, amelyben nyolcvan neves közéleti személyiség állt ki a ’89-es alkotmány mellett, köztük Zlinszky és Salamon László, aki Semjén Zsolttal jegyez egy tanulmányt, amelyben a rendszerváltás alkotmányát fenntartandónak és konszolidálandónak ítélik.

- Azért hadd idézzek fel valamit ezzel kapcsolatban. Az ön által említett Kommentárban Jakab András cikket írt arról, hogy az alaptörvény, ha jogilag nem is, társadalmi elfogadottságát tekintve illegitim lehet, ha csak a Fidesz–KDNP szüli meg. Pár héttel később azt mondta nekem, hogy ezt a véleményét felülírja az ellenzék viselkedése: az, hogy nem vesz részt a folyamatban. Számomra ez a fordulat leírja a konzervatívok problémáit és helyzetét egyszerre.

– Igen, ezt tekinthetjük szimbolikusnak. Valószínűleg ez játszódott le másokkal is. De ez más tudomány illetékessége: a lélektanhoz értőkre váró rejtvények.

- Meg lehetnek lelkiismereti problémák is, nem?

– Erről nem nekem kell beszélnem. Az biztos, hogy ami ma a törvényhozás háza táján történik, azt egy magára valamit is adó jogásznak kényelmetlen végignézni. Olyan voluntarizmus hatja át időnként a jogalkotást, amely láthatóan elborzasztja a szakma hozzáértőit. Erre nincs mentség.

- Akkor még egyszer az első kérdés, még akkor is, ha ezek után csupán költőinek tűnik: önbecsapás azt hinni a demokratikus ellenzék oldalán, hogy létrejöhet egyezség a konzervatívokkal, akár értékalapon, akár pragmatikusan?

– Nem ugyanaz, valóban. Az értékelvű összefogásnak annyi esélyt adnék, hogy alapvető demokratikus elvekben bizonyos körök könnyen megállapodhatnának, és felidézhető 1989 is, amikor ez működött.

- Megismételhető a régi történet?

– Ha az elit belső mozgását nézem, kevésbé. De ha a nemzetközi feltételrendszer nehezül, ha még nagyobb külső, majd belső nyomás lesz Magyarországon és a kormányon, akkor ez felgyorsíthat folyamatokat.

- A társadalom szívesen elfogadna egy ilyen alakulatot?

– Jobboldalon hiányzik a vonzó konzervatív politikai praxis. De a baloldalnak és a liberálisoknak is egyértelműbben kellene viselkedniük. Vágyakozni az összefogásra – ez kevés. Végre-valahára a társadalom értékítéletei, érzései felől közelítve kellene megbeszélni a Kádár-rendszert és az elmúlt húsz évet. Aztán itt van az unió válsága. Nem fenntartható a baloldal szinte szolgai uniópártisága. Az önfeladás és a szinte öncélú konfrontáció között létezik átmenet. Ma ebből semmit sem látok, pedig egy ilyen korrekció kapcsolódási pontot jelentene egy még alig érzékelhető konzervatív politikához.