Kis lépésekkel az alapkamat nyomában - még idén egyszámjegyű lehet

Ismét jól időzített a Nemzeti Bank, amikor váratlan, de nem meglepő döntéssel fél százalékkal csökkentette az irányadó kamatot. A piac meg sem rezdült, a forint árfolyamát is inkább a többi térségbeli valuta, főként a zlotyi mozgása befolyásolta. Most már szinte biztosra vehető, hogy még az idén további vágás lesz, és az is elképzelhető, hogy jövő év elejére az alapkamat ismét egyszámjegyű lesz.

2008. december 8., 18:31

A jegybank a jelek szerint a jól megfontolt, kis lépések taktikáját követi. Megvárja, amíg éppen kedvező irányba fordul a befektetői hangulat, figyeli a nemzetközi kamatszintek alakulását, majd pedig minden előzetes nélkül hirtelen lefarag egy kicsit az Európai Unión belül legmagasabbnak számító alapkamatunkból. Így néhány hónap alatt eléri azt, hogy különösebb feltűnés és kockázat nélkül a ráta visszatérjen a kényszerű ugrás előtti szintre, hogy aztán még tovább csökkenthető legyen.

Ez a taktika idáig bevált és minden bizonnyal a továbbiakban is működőképes lesz. A magyar pénzpiac stabilizálódott, spekulációs támadások nem várhatók, az infláció is szépen csökken. Ráadásul az európai jegybankok egymás után viszik le a kamatokat, így a külföldi befektetők itteni arányosan magasabb hozama sem lesz kisebb.

Erre utal a hétfői döntés indoklásában a jegybanktanács is. Tagjai szerint a közelmúltban a hazai gazdaság kockázati megítélése javult, a külső finanszírozásához kapcsolódó korábbi bizonytalanságok – a nemzetközi hitelcsomagnak, a bejelentett költségvetési kiigazításnak és az államháztartás kiadásait korlátozó törvény elfogadásának is köszönhetően – számottevően csökkentek.

Az MNB elnöke ezt kiegészítve elmondta, hogy nagy vita volt a kamatcsökkentés mértékéről, végül a tartásról és az 50 bázispontos vágásról szavazott a Monetáris Tanács, és túlnyomó többségben voltak a csökkentést támogatók. A mérséklés elsődleges okaként a csökkenő inflációs kilátásokat említette Simor András, bár hozzátette: elősegítette a döntést, hogy a parlament elfogadta a költségvetést és az állami kiadásokat korlátozó plafontörvényt. A Monetáris Tanács figyeli a pénzpiacok alakulását és a jövőben is folytatja az alapkamat csökkentést, amennyiben az a pénzügyi stabilitást nem veszélyezteti.

A kamatcsökkentés ezúttal sem gyengítette a magyar valutát, mert szakértők szerint a piac már korábban beárazta a vágást. Érezhető volt ez az állampapír aukciókon is, ahol fokozatosan ismét megjelennek a vásárlók és a hozamok is szépen csökkentek. Az inflációs prognózisok is sokkal kedvezőbbek lettek, és a külföldi kamatcsökkentésekkel együtt mindez megalapozottá tette az MNB mostani gyors lépését.