Nagyot zuhant a tőzsde
A visszaesés főképp az OTP árfolyamára hatott.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1163,90 pontos, 2,54 százalékos csökkenéssel, 44 726,28 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 26,6 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor befektetési Zrt. elemzője elsősorban a nemzetközi hangulat romlásával magyarázta a gyenge csütörtöki zárást. Az európai tőzsdeindexekkel együtt a BUX is a kereskedési időszak végéhez közeledve kezdett csökkenni – tette hozzá Varga Zoltán.
A visszaesés főképp az OTP árfolyamára hatott, a Mol gyengülése az olaj árának csökkenésével függhet össze.
A Mol 20 forinttal, 0,68 százalékkal 2930 forintra csökkent, 5,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 495 forinttal, 3,92 százalékkal 12 145 forintra esett, forgalmuk 17,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,74 százalékkal 404 forintra gyengült, forgalma 243,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 300 forinttal, 4,10 százalékkal 7020 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el. A BUMIX 4184,56 ponton zárt csütörtökön, ez 29,74 pontos, 0,72 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
(Kiemelt kép: A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) felirata a Bank Center Irodaház falán a főváros V. kerületében, a Szabadság téren. Az épületegyüttesben, melyet Finta József Kossuth-díjas építész tervezett, többek között a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és számos pénzintézet, vállakozások, valamint diplomáciai testületek képviseleteinek irodái kaptak helyet.
MTVA/Bizományosi: Róka László)