Két kézzel kapkodunk a hitelekért: mire fel ez a nagy pénzvadászat?
Úgy tűnik újra nagy sláger lett a magyarok körében a hitelfelvétel, sokan viszont inkább a már meglévő tartozásuk előtörlesztésére feküdtek rá.
Soha ennyi új kölcsönt nem vett fel még a magyar lakosság, ám a teljes hitelállomány még így is is csak lassan nő. Közben ugyanis a meglévő hiteleiket rendben fizetik, sokan még előbb visszafizetik a tartozásukat – írja elemzésében a Bank360. Hozzáteszik, a kamatstop eltörlésének utóbb alaptalannak bizonyuló veszélye sokakat hitelkiváltásra ösztönzött, a babaváró kölcsönnél pedig az állam több tartozást fizet vissza, mint maguk az adósok.
Brutális kapkodás folyik a hitelekért
A Bank360 elemzésében azt írta, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb összesítő adatai szerint a második negyedévben az új folyósítások összege megközelítette a 800 milliárd forintot. Ez a negyedik legerősebb negyedév a jegybank statisztikáiban, a történelmi rekordot 887 milliárd forinttal 2019 harmadik negyedévében állították fel a magyar családok. Ezen kívül még két olyan időszak volt, amikor a mostaninál több hitelt vettek fel: 2021 második és harmadik negyedéve, amikor csúcsra járt az első otthonfelújítási támogatás.
Ezzel párhuzamosan viszont az is kiderült, hogy a teljes hitelállomány ennél sokkal kevésbé emelkedett, alig 125 milliárddal nőtt 10 437 milliárd forintra. Ennek a fő oka az a Bank360 szerint, hogy a második negyedévben 515,5 milliárd forintnyi hitelt törlesztettek az adósok, amiből több mint 204 milliárd forint előtörlesztés volt. Utóbbi kapcsán a pénzügyi tanácsadó megjegyzi: az ilyen nagy arányú előtörlesztés elsősorban nem az adósok hirtelen sok pénzhez jutásának köszönhető, inkább csak sokan használják fel a lejáró lakástakarék-szerződéseiket a lakáshitelek törlesztésére.
Nagyot tarolnak a lakáshitelek
S ha már lakáshitel: piaci alapú lakáshitelből a második negyedévben 264,4 milliárd forintnyit folyósítottak, ami nem sokkal marad el a rekord negyedévektől. A korábbi csúcsidőszakok részben az első lakásfelújítási támogatáshoz, részben Zöld Otthon Programhoz kapcsolódtak. Az új támogatott forint lakáshitelek folyósítása a CSOK Plusz programnak köszönhetően történelmi csúcson jár, 93,7 milliárd forint volt egyetlen negyedév alatt – áll az elemzésben.
A lakáshitelek teljes állománya ugyanakkor jóval szerényebben nőtt, a piaci alapú forinthiteleké 73,6 milliárd forinttal 4 156,4 milliárdra, a támogatottaké pedig 17 milliárd forinttal 954,2 milliárdra. A Bank360 szerint ráadásul ezeknél a kölcsönöknél is jelentős volt a törlesztés és az előtörlesztés is. Azaz negyedévente 50-90 milliárd forint közötti összeget fizetnek vissza a lakáshitelesek a bankoknak a futamidő lejárta előtt, mely tendencia mögött a lakáseladások vagy hitelkiváltások is állhatnak.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)